Végülis, három hétvégén zsinórban koncerteztem, az nem rossz, sőt, asszem pont úgy jött ki, hogy előtte meg az éneklős fellépés volt, tehát 4 hétvége.
A legutóbbi csepeli fellépés minimum felemás volt, egyszerűen nem voltam elég koncentrált meg laza, triviális dolgokban hibáztam hegedűnél, és úgy kb semmi értékelhetőt nem mondtam a számok közti aggasztó szünetekben, amíg Gábor a gitárját tekergette. A közönség kevésbé volt stabil, mint a múltkor, de szokni kell ezt még. Viszont a felvételek nem lettek annyira katasztrofálisak, sőt, egész jók, és annak a pár embernek, akikkel beszéltem, tetszett a koncert.

Szombatra virradóan megvolt az első táboros álmom, szomabton emg az első igazán monstre találkozóm a táborral kapcsolatban (korábban valahogy ezekről lemaradtam), utolsó hetek csiszolgatás finomhangolás, ilyesmi (na, persze, mint mindig). Sajnos a palacsintázós részéről kellett elmennem koncertezni, nehéz a rocksztárok élete,  bár mondjuk a színészetnél még mindig kevésbé fárasztó.

Vasárnap emg meséltem doctor who ihlette epizódot Rouenbe, és sikerült rendesen ellvarrni a szálakat imprózva is, aminek különösen örülök. Illetve pont annyi szálat hagytam meg, amennyi kell a folytatáshoz. Persze ez azt jelenti, hogy egy nagyságrenddel epikusabb lett a sztori, mint ami eddig volt, ez új tapasztalat, de nem rossz. És érzem, a következő mesém Mage lesz majd (valamikor, sokára).

Az vszont ijesztő, mennyire nehezen vettem magamat rá a játékhoz való előkészületekre, milyen borzasztó tehernek tűnt. Nem kéne ezt. Nem jó. Nem.

Ma meg elmaradni látszik a meetingem, az jó.