hétfő, július 2

Besötétített

A tegnapi elbaszott kedvemet sorozatnézéssel kezeltem a besötétített szobában - rég szántam már ilyenre magam, de most valahogy nem volt kedvem játszani, agyam meg még kevesebb a bármi hasznos gyűjtőfogalom alá tartozó dolgokra (zenekarhonlap, énektanhulás, hegedűgyakorlás, csak hogy  a legfontosabb dolgokat említsem, amik a héten szükségesek lennének).
Egyrészt a Doctor Who? első évadját fejeztem be, well, egynek jó volt, aztán megnéztem a Torchwood első részét, amiben egyrészt rájöttem, hogy valban jó angolul hallgatni az angolokat (és nem angolokat), másrészt valamenyivel jobb sorozat is, de... de. Aztán végre elkezdtem a Trónok Harca második évadát, ami vasalt bakanccsal rúgta vissza  földre a hangulatomat, de ezt magmnak köszönhetem csak. És legalább szép volt. Némileg enyhít a hatáson, hogy a sztorira még úgy-ahogy emlékszem - na nem a politikai szarkavarásra, csak aszimplán a fontosabb szereplők túlélési esélyeire, meg a hatásvadász drámai fordulatok következményeire. Ez csorbítja a döbbenetet, de talán nem is baj, mert kezdek egyetérteni Angwennel abban, hogy egy idő után érdektelen lesz a történet, ha ilyen szinten szar mindenkinek. Most éppen csak azon szurkolok, hogy életben maradjanak bizonyos szereplők, mert akkor még van esély valami jobb halálra, mint amit amúgy összeszednek.
Furcsa, hogy nagyobb arányban szimpatikusak karakterek, mint a regény alapján - bár Jon Snow mindenképpen idegesítő. Jelenleg a Sansa meg az Arya szál érdekel a legjobban, ezekre alig emlékszem, legjobban a Robb kalandjai frusztrálnak - a Hound meg aránytalanul szimpatikus karakter lett, ennyire azért a könyvben nem volt az. Asszem.
És Tyrion. Emlékszem, a könyvek elején még ő is a visszataszító alakok kategóriájába esett, már csomó idő eltelt, mire elkezdett a "szurkolok neki" oldalra kerülni, itt, a sorozatban már rögtön az elejétől kezdve. A regényben ezt személyiségfejlődésnek vettem, amit ugye szeretek, most annyira nem, de iderül, mit tudnak még kihozni a karakterből.

Ja és kánikula van, borzasztó, legyen már vége.

2 megjegyzés:

Dreamer írta...

Most a blog a depper hangulat levezetésének eszköze, vagy tényleg mostanában s szar napokat a "sokkal szarabb" kategória követi?..

Érdekes, nekem Bronn és Jaime a két szimpis rác, na meg Tywinn. Tyrionnál mindig azt gondoltam, hogy Martin eleve úgy írta meg, hogy "jajj neki drukkol mindenki majd".

gothposeur írta...

tegnap télleg ilyen volt a hangulatom, szal kábé. amikor nem találkozom emberekkel, akkor valóban gót vagyok.

Bronn, nohát, ki gondolta volna :D ő jellemző rád :DD (de igen, ő is szimpatikus). Tywinn nekem nagyon gyanús, nem kéne rokonszenvesnek lennie, de az.

Nyilván Sandor Clegane, meg a mindenkori Aragornutánzat feketeköpenyes is :D