szombat, június 30

Takarírás

A takarítás többek között arra is jó, hogy rengeteg ideje van az embernek gondolkodni közben, mert borzasztóan unalmas és monoton dolog - mint az közismert. Most valószínűleg a kezdődő meleg, meg az éhség is közrejátszott abban, hogy a kád súrolása közben felmerült bennem, hogy basszus, tulajdonképpen egyedül lakom egy két és fél szobás lakásban, és lehet, hogy egyszerűbb lenne, ha valóban egyedül laknék egy egy személyesben valahol.
Jelenleg semmi előnyét nem élvezem a társas lakásnak, a hátrányai viszont megvannak.
Estel kb úgy él itt, mintha egy kollégiumban bérelne szobát - ahol van közös konyha és fürdőszoba, amiket valami misztikus takarítószemélyzet takarít, és csak akkor hajlandó bármit tenni, ha kifejezetten megkérjük rá. Oké, most lebeszélt időpontot a vízvezeték-szerelővel, mert fél hete rossz két csap is - és megkértük rá. De olyan szinten külön él, hogy a kajáinak nem hűtőben tartandó hányadát is a szobájában tárolja az edényeivel együtt. Bazmeg, ez nem egy kolesz.
Julcsi meg jelenleg három helyen lakik, a Bázison a cuccait tárolja, meg néha keresztülrohan rajta két munka közben/alatt/előtt/után, belőle kb a szobája ajtaja látszik, és ennyi.

Tök jó volt az a pár hónap, amíg valóban itt élt, mert addig nyilván engem is takarításra motivált (ő a tisztaságigényesebb), meg valahogy a kaját is tudtuk úgy intézni, hogy ne egy emberre kelljen számolni. MErt az különben borzasztó. Basszus, Estellel azt nem sikerült elérni, hogy ne bontson ki saját tejet, amíg van már bontott a hűtőben - így nekem most állandóan ki kell öntenem féllitereket, mert nem iszom meg annyit általában, viszont kib gyorsan megromlanak.

Szóval asszem el kell kezdenem kis albit keresnem, bár attól tartok, nem jönnék ki annyiból, mint itt.
Kiábrándító látni, hogy az emberek ugyanazokat a mintákat követik mindig, és milyen nehéz fenntartani valami jobbat, ami nem a nagy minta része.

5 megjegyzés:

HM írta...

a fenti vádpontokra majd kitérnék tételesen, mivel itt-ott kissé igaztalannak érzem, főképp a 'csakakkorbármit' és a 'nemsikerültelérni' részt...

gothposeur írta...

nemtom, innen ez látszik.

minc írta...

hozzám jöhetsz, ha van kedved kimászni Káposztásra. épp próbálom kiadni az egyik szobát.

gothposeur írta...

az messze van sajna :P

minc írta...

annyira nem. negyven perc a deák. :)