Hát nyilván nem egy perces bejegyzés, bár lehetne. Még mindig érzem kicsit a hányingert, kevés alvás és tegnapi alkohol, és kicsit későn esett le, hogy ma fellépés. Táskámban váltóruha és smink, meg nyomtatok mindjárt szöveget megint. A terveim kábé holnap délutánig tartanak, akkor reményeim szerint lesz egy jó Orleans játék. Bár egy alvást ma este, egy olyat talán tudok értékelni.
Volt valami nyárszag megint a levegőben, ahogy eltévedtem a Podmaniczky út mentén, és kerestem a Pótkulcsot cikkcakkban a trolimegállóból. A mélykék alkonyatban a város itt másik dimenzióba lépett, ugyan hozta magával a húgyszagú foltokat - amiket reflexből léptem át gyakorlott városlakóként mintegy -, de minden pillanatban kanyargós ruhákkal és burjánzó végtagokkal rendelkező lakókat vártam kihajolni a nagy ablakokon, magas, elkülönülő kerteket vizionáltam a belső udvarokba liánokkal és buja növényzettel, meg az ehhez feltétlenül szükséges, lámpafényben gomolygó rovarokkal. Odabent biztos mohalepte, törött padlókövek vannak, meg penészes csempék, és halványan pislákoló lámpák fényében csótányok között remekművek születnek éhező írók írógépeinek kopogásában. Itt nem akárkik élnek, itt Budapest kitaszítottjai, akik csak a képzeletbeli-nem létező helyeken maradhatnak meg - csak ilyen helyekre ülhetnek be a szilvás unikumért is.
Nem változott meg a világ, nem sikerült megváltani, vannak távoli csillagok, kirakósjáték pár új darabja, és egyszer talán az ihlet is visszajön.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése