kanyar

aza baj az új háttérképpel a céges gépen, hogy leragadok rajta percekig. most tea. nem kávé. ijesztő volt éjszaka, hogy nem bírtam elaliudni, talán az este hétkor megivott kávé és a gyümölcsös sör szencségtelen kombinációja okozta? Ez egyezik nagyjából a szombattal, amikor hasonló módon nem sikerült aludnom.
Ma nyilván fogok tudni (nyilván, persze, ilyenkor szoktam órákig forgolódni dühöngve, hogy nem kellett volna ezt mondanom), de a holnap akkor megint a másnap, akkor mivan.

Ma végre megint megyek énekórára, (önmegvalósítás, bmeg), az jó lesz, mondom magamnak, legalább nem kell új dalt vinnem, mert a régiek is kihívást jelentenek kihagyás után.
Az álmosság mellékhatásakéntmár-már agresszívan asszertívnak érzem magamat, mert egyszerűen nem jut energiám arra, h elgondolkodjak a mások érzésein. IT-t egyre többször szólom meg, hogy igazán visszajelezhetnének, ha valami nem stimmel, emrt akkor talán tudok segíteni, különösebb problémázás nélkül beszélek ügyintézőkkel hülyeségeket, ez mondjuk nem asszertivitás, de vicces, amikor beszédülök a mobilboltba, hogy lehet, hogy vennék telefont előfizetéssel, aztán kihozzuk azt a konstrukciót, amit neten már kinéztem, a csaj papírról nézi, nem tudja fejből, pedig én ennyi nézegetés után már gyorsabban ajánlanék másnak készüléket, namindegy, aztán persze kiderül, h dupla igazolvány kell, én egyet se tudok prezentálni, ezúton megúsztam a mobilvásárlást.

Az ősztől megint nagyok az elvárásaim, de nembaj, kezdem magam jól érezni, ilyenkor szokott olyasmi történni, hogy mondjuk összejövök valakivel, és elfelejtem ezt a szabadságot, amit most érzek (cserébe jó esetben szerelmes leszek), vagy szimplán csak elmúlik az életnek az a szakasza, ami nullponton felül van, jól jönne már a kiegyensúlyozódás vagy mi, ugye nem akkor éltem meg életemnek az igazán jó részét, amire már nem is emlékszem?

Szóval a félelem, az lesz most az útjelző, akkor el kéne mennem fogorvoshoz pl., meg emberekkel találkozni és beszélgetni és kib sokat telefonálni ugye. Ja, megaz A verzió, pontot kell tennem a végére mostmár így évek után, mert nem aktuális ugyan, de idegesítő még mindig ott van, és észreveszem a lehetne-máshogy-ist, és olyankor azért eszembe jut, hogy volt egy szűk ablak - bár nem, jobban belegondolva, én azt nem vettem annak. Írnom kéne. Ezt az összes gondolatom margójára vésem, olyan szinten nyomaszt néha, hogy nem történik, és az a hang ittem-nem-nem, nincs itt, nem mondom, engem kommentált éjszaka, a félálomban lebegve, egyszerre főszerepelni és íarni a filmet-darabot-regényt, mennyire egyszerűbb egyszerre az egyiket.
Őszi aranyba olvadnak a gondolataim, feltekerdnek a felhőkkel, néha a képek napként az agyamba égnek és a lenyomatuk ott marad és előhívják önmagukat, megint emlékszem. És ilyenkor tudom, hogy enélkül nincsen értelme a létezésnek.