Jó lesz ez, már érzem, sötét fellegként tornyosul főlém a péntek és a hétvége, ami nagyon jó. Lett egy újabb karika a fülemben, ebédszüneti kalandok sokadik fejezete. Szükségem lesz hamarosan a csöndre, mint olyanra, ki tudja, miért, miért nem, elkezdett hatni a délutáni kávé, nagyon-nagyon-nagyon furcsán érzem magam. Igen, ilyenkor nem kéne írnom, mert ... miért is ne. egyre inkább postapokalipszisban érzem magamat, ahol a blogok ilyen áború utáni túlélő-bázisok, és jó, ha van valami életjelzés onnan, és ritkán jár utazó errefelé, bármifelé.
(Mondhatnám azt is, hogy punnyadék banda, dehát nem teszem)
Úgy tűnik, most valamennyire sikerült rávennem magamat arra, hogy írjak, és ez végre jó, még akkor is, ha nem azokat a dolgokat írom meg, amiket már nagyon régen szeretnék. És egyre inkább hiányzik a mesélés, Meinirékkel nem tudom, mi van, pedig valami kavarog ott a rokokó-steampunk környezetben, az, hogy Rouennel mi lesz, az picit tisztább, de ahhoz kellene még átgondolás és az összes játékos karakter összeeresztése, mert ott az irányt nagyrészt a játékosok választják ki maguknak.
Aze rkélyen ültünk most megint többször, és van a fény, és vannak a szavak, és vannak a különböző színű gondolatok és érzések, az övé barnás-narancs-keserű, az övé színeket kap a szürkéből (jön vissza a bordós-lila), az övé zavaros-zöldes, de égkék is, és egyre áttetszőbb kék, én meg nem érzem és nem tudom, mi történik, nekem nincsenek színeim, nem igazi, ami velem történik. Kezdem megint nemlétezőnek érezni magamat a másokhoz képest, olyanak, aki csak egy tükörkép, egy rajz, egy mese, egy történet. Muszáj lesz néha megállnom a lámpafényben és tudatosítani magamban, hogy ez a látás, ez a hallás ez az érzékelés az enyém, nem másé, és talán a gondolataim és az érzéseim is az enyémek.- Azért jó lenne elveszni és feloldódni más problémáiban, ilyenkor az könnyűnek tűnik, mégis, érzéketlennek érzem tőle magamat. Idegennek. Hidegnek. Üresnek. Mintékat követek, saját mintáimat legalább, de nem vagyok annyira bennük, mint szeretném, mint helyesnek tartanám. És most nem az van, hogy akkor "legyél önmagad", mert nincs önmagam, ezek az önmagamságok üresek. Az, hogy ezt megfogalmazom, megint csak... tevékenység. Ettől nem leszek egész. Ez csak elköti az időmet, amit itt bent töltök, néha talán el kel engednem még több köteléket, asszem, ez a jó, de, hogy milyen láncok vannak még, már nem igazán tudom. ÉS ezek elengedésével még kevésbé fogom tudni, hogy ki vagyok, der hátha majd nem akarom magamat rendszerbe rakni, és akkor hátha nem akarok gondolkodni már. Ehhez mind a plusz, mind a mínus odaírható, igen, egyszerre, két oldal, sok oldal.
Azért asszem értem én. Szmájli. Meg még egy. Tényleg olyan, mint a kötéltánc, koncentrálás és fókuszálás a célra, a körítést meg 70%-on kérem, mert nem bírom megenni az egész adagot, lila felhők és narancssárgák, szevasztok, mndtam már, hogy gyönyörű a lenovo billentyűzete, meg kialakítása, mmint a thinkpadé, komolyan nagyon bírom ezeket a notebookokat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése