Időtér

m-hm, egyértelmű megállapításokra jutok körkörösen, de nem baj. Például emgéri szenvedni rettenetesen alkotással, csak túl kell élni az első (aztán második és harmadik) nehéz indulást követő mélypontot. És valóban nem megy idő nélkül. Tényleg minden alkalommal újra kell járnom ezek a triviális köröket? Úgy tűnik, igen. Csak a nagy kép, csak az legyen (lenne) meg a szemem előtt.

Időket kell elkerítenem egymástól.

Mert amúgy vannak idők itt-ott, csak nagyon nem mindegy, hogy az adott esti pár órámat mondjuk fél héttől éjfélig (5,5 óra) mivel és milyen beosztással töltöm. Nézzük, mondjuk a  tegnapi plakátszenvedést alapul véve, arra kell két és fél óra minimum - és akkor csak elkezdtem, de egy időn túl nem tudok vele foglalkozni, mert elveszik a látásom, és tegnap már fizikailag se bírtam (ez mondjuk más kérdés). Kell vacsorázni, ez fél óra, és akkor benne van esetlegesen a boltba leszaladás is, meg a közben a tumblr utolsó átfutása, szociális élet az inerneten. Legalább azt nem esténként kell, mert munkában van rá időm. Ha sorozatot nézek (és nézek), akkor az minimum egy óra, akkor csak egy rész volt meg plusz az az idő, ami amúgy is elkúszik. De ez pl összevonható a vacsorával.
Kellene minden este olvasnom azokat a könyveket, amiket nem tudok hordani magammal táskában, ezek jellemzően szakirodalmak, de fontosak lennének. Fél óra. Kell játszani, erre egy óránál kevesebbet számolni fasság, mert lehet, hogy hamarabb megunom, de simán több is elszalad. Kell valami minimális rendet tartani - ezt mondjuk napi negyedórával megúsznám.
Speciel nem ártana mozognom valamit, vagy kiimenni és körbefutni a feneketlen tavat vagy csak felülni sokszor a csodálatos szőnyegen, ez megint negyed vagy félóra - egyezzünk ki 20 percben. És elalvás előtt is kell 15-20 perc minimum.

ez összesen olyan hat és fél óra. Szerintetek mi az, ami kimarad? Komolyan azt a kegyetlenséget várnám el, hogy döntsek , hogy játék vagy sorozat? Nevetgél. Jólvan, nem kivitelezhetetlen a dolog, nem, nem, nem. Értelemszerűen behelyettesíthet a kétésfél órámba a szociális interakció, az énekóra, a gyakorlás bármire, meg a bármilyen kreatív tevékenység. Alapvetően azt kellene szigorúan elkülönítenem, mert a töbi adja magát - oké, az olvasás és a mozgás nem, akkor azok is. Rendet úgyse rakok, csak szökőévenként, emg hétvégén, amikor emberek jönnek.
Megfejtem az időt, most majd a tér következik.

A mai nap is a másik, érdekesebb feléhez közeledik, nemsokára Turambar próba, bízom benne, hogy nagyságrendekkel több energiám lesz majd akkor, mert most szeretnék elfordulni a székről és csendben nyüszíteni, hát ez fáradtság, hétvégét mikor pihenem ki, meg ilyenek.
Igen, megnéztük a táborhelyet szombaton, nem volt rossz, se az út, se a hely, aztán este már nemtom, én már nemtom mi volt, vasárnap emg volt Rouen végre, simseztek a játékosok, és jó volt, meg öööö..... meg ja, a maxpayne 3 hát tényleg, az kúl, csak lejjebb veszem a nehézséget mert a büszkeségemnél kevesebb az időm.

És ennyi.

Labirintus

Meglepő módon egészen kisimult és nyugodt vagyok ma, pedig az elmúlt két nap nem volt a vidámságnak felhőtlen mezején ugrándozó kisgyerek mosolya. Talán a tegnap esti semmittevés segített. Pedig... úgy indult az is, hogy menni kéne emberek közé, reggel bekészültem a notebookkal, hogy beülök majd oda, ahova majd megyek meló után rögtön, és forró csoki mellett hasznos dolgokat művelek, de délutánra teljesen elfogytak ezek a dolgok, meg a kedvem is az emberekhez. Győzködtem még magamat, hogy hát miylen papírkutya vagyok, nem akarok új helyre menni, kimozdulni, kisnyugger, estébé, aztán ebből is elegem lett, és úgy döntöttem, hogy akkor oké, ha már elmarad a próba, tényleg jól akarom magamat érezni, és nem a kötelezőnek hitt próbák elé kiállni, vagy megfutni előlük. felmerült, hogy elmegyek moziba és megnzem a Felhőatlaszt az Alléban, pont elérhettem volna a feliratos verziót, de... eszembe jutott, hogy ma este Turambar, szombaton táborhelyszínre utazás, vasárnap mesélek, és nem tudom, mikor pihenek rendesen legközelebb, ezért végül hazamentem. Közben kiderült, h a koncert el is maradt, néha működik.

Vacsorázás, kakaó, ja, előbb még rendberaktam a konyha még egy layer-ét, most már kezd rendben lenni, bár egy kiadós takarítás még hiányzik - meg a lábosok a tűzhely mellett, de azokat végleg nem én használtam, úgyhogy majd Juli elmossa őket (legkésőbb akkor, ha főzni akar, muhaha). Az mondjuk még mindig rettenetesen tud idegesíteni, h Estel egy szellem a házban, de talán jobb is így, mert lehet, h rosszabb lenne, ha a szénmonoxidmérőhöz hasonló fasságokon kéne vele egyezkedni egyéb helyzetekben - mittomén, a ki hogyan mosogat témakörben azért vannak távlatok, meg a hogyan tároljuk a kib élelmiszert, abban is. Mondtam már, h az öcséimmel szemben is türelmetlen vagyok, nem rokonnal szemben még kevesebb türéshatárom.

Vannak még olyan belső rövidzárlataim, amik valami nagyon rossz működésre utalnak, próbálok velük mit kezdeni, ez az egész önértékelés dolog nagyon el van bennem baszva. (Lásd előző blogbejegyzésem). Most inkább a "nagy levegővel próbálok a pofon felé fordulni" módszerhez folyamodok, a félelmekkel való szembenézés motívumában, amit ugye nem nagyon sikerült követnem az ősszel, de mégvan belőle, talán egyszerűbb az egészet személyekhez kötnöm, és utána lefeszegetni róluk, hát mittomén.

Szóval most jól vagyok, örülök, hogy nincs rajtam smink, és bátran dörzsölhetem a szememet, kint kellemesen borong az ég, itt bent nyugalom, pedig van munka, amivel nem fogok végezni ma, ezt biztosan látom. Csak több kitartásom lenne, annak örülnék én.

Tegnap elmentem jelentkezni a támogatott nyelvképzésre és szintfelmérőre - ez utóbbi elég szánalmasan sikerült, rájöttem, hogy marhára nem tudom a szavakat és kifejezéseket és ragzásokat, csak úgy nagyjából érzem, hogy ja, egy ilyen alakú szó kéne oda, színe az meg a halvány-szürkés kék egy kis zölddel, de kitöltős tesztnél ez kevéssé ... hasznos. 

Olyan 15 percig szöszöltem, Írtam választ kb 12 kérdésre a hatvanból,a ztán gyorsan felkeltem, emrt láttam, h mások is mennének a tanárhoz átbeszélni, én meg marhára nem akartam egy perces megbeszélésért végigvárni a súlyos ötperceket, úgyhogy megkértem, h had adjam már oda soron kívül, nem hiszem, h sikerült volna eltalálnom bármit. Mikor a tanár mondta, h akkor töltsem iki azt, h nem tanultam a nyelvet, az bezzeg derogált (ugyan tíz éve, de az egyetemen sikerült közép-kezdőcsoportban unatkoznom nagyon), szóval akko átfutotta, és 6 jó válaszom volt is, ezután csak szimplán hülye picwsának éreztem magamat azért, mert betolakodtam mások elé. Az vígasztal, h ők utánam sokkal okosabbnak érezték magukat. 

Igen, tudom bmeg, h nem jó ez a folyamatos önlebecsülés. Ennek örömére este próbáltam javascripttanulást folytatni, de egyszerűen képtelen voltam koncentrálni, mert párhuzamosan kattogott az agyam a francia irányába meg a az olvasott function-ök mellett még a bonyolultabb if-while-for szarok felé, amiket nem érzek még át, csak elolvasva értek. Amíg nem tudok színre, formára látni magam előtt problémákat, képleteket, kérdéseket és megoldásokat, addig nem mondhatom azt, hogy értem a dolgokat. Annyira már elég a tudásom, hogy librarykat tudjak értelmezve használni, pláne, mert azért azoknak elég jó a dokumentációjuk, de még nincs az ösztöneimben még az egyszerűbb scriptrészlet sem, és ez zavar. Gyakorolnom kéne, tudomám. De mikor? Munkában nem lehet megbízhatóan időt találni erre, otthon meg... annyira esetleges. Túl sok mindenről érzem azt, hogy KELL, a sorozatok, a könyvek, az írás, a játék, a tábor, a zenekar, az éneklés, scriptelés, jó lenne majd programozni is, mert az izgalmas, mert az matek, nyelvtanulás is kéne, és akkor még nem kezdtem el sorolni a szakkönyveket,a miket csak elolvasnom kéne a tervezésről, a plotírásról, és akkor még nem kezdtem el tervezni honlapot sehova, plakátot/informatív dolgokat, nem készültem szerepjátékra, nem mozogtam, és nem volt szociális életem, pedi az jelenleg a szabadidőm fele.

De nekem minden kell. Minden kell ahhoz, hogy minimálisan értékesnek érezzem magamat, hogy ne nyomasszon folyamatosan az, hogy nem elég, amit tudok, hiszen nem elég, basszameg, kurvára nem sikerül semmiben se előre jutnom. Oké, talán az együttessel igen, de kötve hiszem, hogy az éneklésbe belefektetett időm térül meg így, inkább az, hogy próbákra járok, és valaha megtanultam hegedűlni. Tessék, a hegedű, az igazából nem érdekel, azt nem tartom olyan dolognak, amire különösebben büszke lehetnék. Arra akkor lennék az, ha át tudtak volna rakni B csoportba, ha ajánlották volna a konzit, de nem, és még azt is elfelejtettem, amit hatodik végén tudtam. 

De azok a dolgok, amikre volt, hogy azt gondoltam, hogy érdemes büszkének lennem, vagy netán úgy éreztem, h tudok valami jót, azok nem elegek. Nem voltam elég eddig egy helyre sem teszternek - érted, ahova előképzettság nélkül is felvesznek embereket, biztos az, hogy lassan 10 éve próbálkozom honlapszerkesztéssel meg grafikai tervezéssel, pár éve nekifutok komolyabb dolgoknak is, az csak csökkentett az értékemen.

Áhh, faszom, részletkérdés, nem tudom eladni magam, biztos az van, nem hiszik el nekem, h kibaszottul okosabb vagyok a felvételiztetők 80%-nál. És az ismerőseim felénél is minimum. Bár lehet, h most már nem, mert nem kell használni semmi összetettebb gondolkodást, mert szociálisan dőlnek el aproblémák, hogy kinek milyen lelkivilágára kell vigyázni, meg mit gondolnak mások, és mi a közös legkényelmesebbnek tűnő út, hát nem. 

Morcos lettem a gondolatmenetem végére, mert az elvárással ellentétben nem szültem meg a megoldást. 

Kisebb leszek, elmegyek nyugatra - ja, nem. 

Inkább leírom, hogy gyönyörű a november, de a férfiak persze még mindig nem látnak tovább a szemüvegkeretüknél vagy nem akarnak (de a konfliktuskerülésért időnként szeretnék gyilkolni, mindig és örökké), ja, pozitív akartam lenni, szóval a Supernatural érdekes, a Kvantumtolvaj még mindig kurvajó, a barátaimat szeretem, és tábort szervezünk.

Nem sikerült megbetegednem ma reggelre, tegnap este közel jártam hozzá, a fejfájásra (ami a hőemelkedést alulról karcolgató állapotomat kísérte) gyógyszert szedtem be az éjszaka folyamán, egész nyomasztó módon 2 körül aludhattam el, a telefonomnbak hála addig még időnként tumblr-t néztem meg ilyenk, ejnye, de mentségemre szóljon az, hogy délután lefeküdtem 3 órát aludni fáradtság okán.

Folytatom a Supernatural nézését, még egy fandom, amihez kapcsolódhatok, hát ez csodálatos lesz. Olvasom a Kvantumtolvajt, ez egyelőre igen-igen jó, sci-fi, gondolkodnom kell, hogy felfogjam a világ működését, különös tekintettel a nano-biológiai-szociális networkingre. Ja, meg volt benne egy szereplő, akiről pár oldallal később vettem észre, hogy férfi, addig azt hittem, h nő. E-re végződött a neve.

Voltak koncertek a múlt héten, rögtön kettő is, a Trafikban szerintme tök jók voltunk, én meg határozottan laza a whiskey-től, amit letoltem a megelőző egy órában, majdnem fél12 volt már, mire kezdtünk, addigra csak a hős keménymag maradt, de ők legalább igen, és készült felvétel is, és az is nagyon jó, h van. Szombat este sokan voltak, a másik együttesnek népes rajongó tábora van, és ők meghallgattak minket. Márk utána,a párhuzamos szülinapi bulin megjegyezte, h biztos vagy 25 MTT-s is ott szokott csápolni a koncertjeinken - hát, nem. Úgy tűnik, nem vagyok olyan népszerű, mint kb mindenki más, akinek volt, vagy van zenekara az emtétéből, és ez most zavar-e vagy nem zavar, jaj, baszus, nyilván rosszul érint, de mindennek meg van az oka, ennek mért ne lenne. Örülök annak, hogy lassan azért minden számomra fontos ember ott volt legalább egy koncertemen. Remélem, decemberben tényleg eljöttök mindannyian, és akkor mindenkinek jó lesz :D

Szombaton napközben még volt egy jó kis közgyűlésünk, nem sikerült írnom alatta, bár a keretjátékhoz igen, meg lett választva az új rendszer, fárasztó volt, de aztán elszabadultam, és szombat este is aludtam, jó ez a késődélutáni alvás intézménye, azt kell mondanom.

Hiszti

"Szép összetett és cifra mondatokban fogalmazni az aztán megy. "

Mondjuk nekem aztán nem, de ettől most tekintsünk el, kibaszottul idegesít, amikor valaki problémamegoldás helyett flémel. Van egy probléma, oldja meg, akadályt lát, kezelje, és hagyja az összevont szemöldökű dorgálást, a stilizált faszkodást és a tenyérbemászó sarkításokat. 
Az a kommunikáció, amit most folytat, az kívülről megsértődésnek tűnik, azt meg nem lehet komolyan venni. Bkáhh. Még jó, h ezzel nem kell már foglalkoznom.

Ilyenkor van ideje a depressziós, legalábbis lila-fekete köddel teli, borongós bejegyzéseknek, már nem látni az esőt se, mert vannak a szemközti térben emberek fénnyel, és nem az alkonyodó égboltot, hanem a tükörképüket látom.

Aztán persze jön a mit-panaszkodom életérzés, nincs hideg, van mit ennem (itt a joghurt mellettem), nem stresszes  a munkám, meg úgy általában, általban... általában... általában...

Foggal-körömmel ragaszkodom a saját időmhöz, a saját energiáimhoz és a saját munkámhoz, jelnek veszem ezt, és tényleg elkezdem leépíteni a felesleget vagy a túl sokat. Saját szememben is önzőnek tűnik, de azt hiszem, az mtt-s dolgok kerülnek hátra a listán, a tábort meg a Turambart leszámítva. Basszu, ez is két igen intenzív projekt, nem tudom, miafaszért vállaltam bármi mát ezeken kívül, csak annyit érek el vele, hogy masszív bűntudatom van azért, mert nem teszek bele a többibe annyit, amennyit feltételezéseim szerint kéne. Asztalnál átgondolásra talán. Nyjajj. A "NEM" kimondását még mindig gyakorolnom kellene.

A hetem most nagyon a zenekarról szól, ma este próba, csütörtökön és szombaton koncert. Tegnap este Főnixes előadáson voltam végre, marha jó a darab, és ráerősített a mostani gondolatkörömre. Ha el akarok menni Moszkvába, akkor menjek, mert a a világnak nem lesz jobb attól, ha maradok. Ezúton azért bocs mindenkitől, akinek mégis nehezebb lesz bármiben a dolga. Asszem. Képzelt vagy valós, mindegy, ugyanaz a hatása.
Holnap azért csak becsúszott egy LEP-es megbezsélés, fogorvos, péntekre meg énekóra utánra szervezett Turambar, szombaton közgyűlés és koncert és buli, vasárnap főszervezői.Hétfőn emgint Turambar. Ez csak a fejemben létezik.

Eső

Mert igen, esik az eső, végre, végre, végre, és ködös november eleje, vagy közepe, hát nem tökéletes?

A hétvége nem volt rossz: péntek este nyitottam azzal, hogy a kis létszámú Turambar próbán hatékonyak voltunk, aztán szombat délelőtt a félhomályban neteztem, zenét válogattam a darabhoz,meg úgy általában pihentem, ahogy hétvégéhez illik. Délután Turambar összpróba, nyilván még szét van esve a darab, hisz eddig egyszer nem nyomattam úgy végig, hogy nem mondtam, hogy  ki mit csináljon. A következő lépés az lesz, hogy majd jelenetenként tisztázzuk, ki mikor mit hoz és visz és tesz.

Ja, pénteken este aztán mentem Koma szülinapjára, ahol hajnalig szocializálódtunk emberekkel, láttam a Társulatból is embereket, ahol nagyjából semmi nem váltzott, még az emberek is alig. A barátaim ismerőseivel már kicsit nehezebben ment a beszélgetés, bár, mittomén, talán csak az a bölcsész srác volt fura, aki mérhetetlen szplínnel az arcán ült, szemmel láthatóan derogált neki a beszélgetés, úgyogy kijelenthetem, nem én voltam a leg antiszociálisabb ember a buliban.

Szombat este a fejembe szállt egy üveg sör Hannánál, aztán otthon asszem megpróbáltam volna aludni, helyette fél11kor ettünk, utána játszottam még sokat, és hajnalban felébredtem arra, hogy meleg van és erkélyajtót kellett nyitnom levegőért. Úgyhogy még azéjszaka folyamán elolvastam Brandir táboros kritikai megjegyzéseit másnapra. A pályázatelbírálós elnökségi hosszabb volt végül, mint számítottam rá, bár a pályázat elbírálása az nem. Tekntve, h a bizottság tagjainak túlnyomó része majd benne lesz a téborszervezői csapatban is, ez már alapból haszno beszélgetés volt, mert így kicsit más szemszögből kaptuk meg a kétségeiket és észrevételeiket, mintha már a tábori csapatban dolgoznának.Megjegyezném, nem rémlik, hogy valaha ennyit kellett volna beszélni a keretjátékról pályázat-elbíráláskor :D

Utána Orleans játék volt végre-végre, már nagyon kellett, valakik azt élvezik az rpg-ben, hogy felderítik a világot és legyőzik a gonoszt túlütéssel vagy mittomén, én azt, hogy karakteren keresztül tudok intenzív érzelmeket átélni és eljátszani, valahogy úgy, ahogy mondjuk regénnyel vagy filmmel, csak interaktívabban. Inszéjn merész húzással élt a mesében, majd talán Janie is beszámol róla, most éppen úgyis nyugisra drogozták őket. Most már határozottan csapatként működnek együtt a csajok, kúl.

Na, dologra, elvégre héfő van.

Kifejezetten nem pihentem ki magamat, az álmosság lenyomja a hangulatomat, kapaszkodom dolgokba, mint a ma esti próba, kell a gyakorlás, azért. A vasárnapi játék. A megfordított matracom, meg a paplanom. A szombat reggeli lehetősége.
(és egy megnézett videó , a hatásvadász kurvaanyját a Bush képnek, a tömeg időzített felmorajlásával)
Minezek ellenére, vagy épp ezért, tovább a perceken és a fényeken, a csillogáson, a füstön, a fogalmak hullámzásán, és elejtett megjegyzéseken, meg az... igen, tudom, ez kire hasonlít. Most tényleg? Vagy csak a fáradtság? Vagy tökmindegy.

Koncert Csepelen

Álom

Nem gondoltam volna, hogy színházas álmokból lesz majd rendezős is. Turambar összpróba volt színpadon, eleve késve értem oda, és a felkészülésről lemaradtam (ezt többször mondtam is, hogy kellett volna). A színpad baromi magas volt, némileg a pestszentmimreire emlékeztetett, csak kábé kétszer annyira, lentről be kellett állítani, hogy oké, akkor onnan már csak a fejed látszik, az első sorok miatt ennyivel előrébb kell jönnötök. Dehogy ezt megnézetni velük is mennyi erőfeszítésbe telt, nem maradtak csöndben, és  a hangzavarban nem hallattszottak az intsrukciók.

Aztán elkezdődött végre a próba, bár még hangosítót kellett találni, emrt nekem ugye néznem kellett, mint rendezőnek. És olyan jeleneteknél tartottak, amiket én nem ismertem fel, és rájöttem, h hoppá, ezeket még nem is próbáltattam. Sőt, a szövegkönyvemben sem voltak benne, mert az régi verzió volt. Emelett borzasztóan szar volt az, ami láttam, néztem az egyik csajt, hogy hát őt meg miért válogattam be, affektál, nem tud beszélni, és még csak nem is próbáltam vele (plusz jelenet plusz szereplővel). És már aztán ott voltam, h valamit mondanom kell, mire szerencsére felébredtem.

Kezdődik. Gyerekek, itt van a nyakunkon a határidő :D

Iron Council

hű, végre sikerült időt szakítanom az Iron Council végére. Mivel én elsősorban emberekre vagyok kíváncsi a történetekben, és ugyan szorosan, de utánuk jön a világ, ezért most kezdem azzal, hogy nehezen, de találtam szimpatikus szereplőt, mindjárt kettőt is, az egyik messzi nézőpontból beleépült a falba, a másikról meg csak annyi derült ki, h mondjuk áruló, de annak is lényegtelen.

a vége nem tett boldoggá, de lehet, h azért, mert nem hiszek a történelemben, meg az események jelentőségében igazán, pláne úgy, hogy minden konkrét eredményt lefosztanak róluk, és kábé az eseménység misztikus ideájába burkolják, vagy miafasz. Ja, azért szép a tárgyból szimbólumot gyártani, nem azért, meg leginkább pozőr. 

Persze nem vagyok bölcsész, hogy mindenféle értékítéletet kelljen megfogalmaznom regényekről, és a mitakartazírómondani dolgot meg aztán végképp nem, mert ilyenkor a saját agyunkba vetített árnyék létezik csak, és csak azt boncolgatom nyilvánosan. 

Nyilván hatásos volt, mert nem kéne róla írnom. Már rég olvastam olyan regényt, ahol nem az emberek sorsán keresztül sikerült megéreznem egy világból valamit, látnom és átéreznem valami olyasmit, ami mondjuk történelem lenne, ha később megírnák. Oké, megvan a párhuzam, a Szilmarilok, vagy akár a LOTR csatajelenetei, na, köszönöm, h megfogalmazhattam magamnak.

New-Crobuzon beküzdötte magát pozőr lelkem legsötétebb sarkaiba, bármennyire is a csúf gonyoszt testesítették meg a szereplők szemében, nem tudtam nem büszkén olvasni róluk. 

Na, akkor most eltűnődöm, ez nem tumblr-bejegyzés lesz, hanem blog, ha már ennyit írtam róla, először csak... mit először. Önreflexió vége.

Azt hiszem, az Armada a kedvencem eddig Miéville-től, de úgy szeretném, ha kicsit jobban szeretné a szereplőit, nem csak a világait.

színezés

A fények keverednek bennem meg körülöttem. Volt ugye az arany őszi fény. Kékkel, felhőszürkével keveredve az erkélyen keresztül, a függönyöm bordóján át, a tükör kopott aranykeretéig.
A fekete szőnyeg meg az asztal, mézzel meg teával, és ikea-katalógussal, és a CBA felirattal a befőttesüvegen.

Aztán most a évadvégi lila köd, meg a gyertyák sárga tüze, a monitor kékes-fehér világításával (ami nem tudom, mire emlékeztetett annyira, hogy erővel próbáltam kipiszkálni az agyamból a kötődést, hát nem ment).

Nem tudom, mit idézek vagy kérek most, az idők ciklikusak, és újra jól érzem magamat. Nem hiába a november és a december az én hónapom igazán. Mágikus, mítikus idők, és időnként tényleg tudok menni a Balaton felett az ezüst hídon, pedig soha nem voltam boszorkány, és nem is leszek. A meztelenül holdfányben táncolás, meg a földanyatisztelet és a tetovált szemöldök a csókos szájjal nem az én világom.
Hamár sztereotípiák, lennék jackdugó körül leborotvált hajú technosámán, füstölőkkel a drótok között, kávéscsészék a dvd-ken, és a sarokban egy szétszedett óra darabjai könyvjelzőként a titkos fóliánsokon. Talán, nagyon talán beleférnek szuperhősös matricák és színes-szagos zseléstollak és hímzőfonálból kötött karkötők, de azok nyilván azért, mert a 90-es években voltam kamasz, aki nehezen rakta össze a saját környezetét. Na, ez messzire vezetne, maradjunk annyiban, h könnyű kreatívnak gondolni magunkat, ha már a gyorsan összefércelt falidísztől is izgalmasabb lesz a szoba.

A november meg... ahogy az eső lánya vagyok, úgy vagyok a lehullott, nedves faleveleké meg a borostyáné, meg az életteli levegőé. Ilyenkor érzem élőnek - mi több, létezőnek - magam. A nagy szavak meg a színes képek meg a templomok rózsaablakán beszökő fény, de nyilván ott van a penészfolt a sarokban meg a sok ööö-zés, naná. (Vagy a megmindenek, unom őket? Asszem. most. )

Ja, még a töredékekhez tartozik a skyfll dal, amit nagyjából megtanultam, viszem a héten órára, az emberek, akik keresztülmennek rajtam, és lelkük van nekik, és asszem most nekem is, de ez kivételesen jó, meg milyen érdekes, h különbözünk, és hasonlítunk, és még az van, hogy gyertyafénynél menő laptopozni.

Lesz egy tábor, amit vagy mi szervezünk, vagy nem, bár arról nem tudok, h mik az alternatívák, izgalmas a helyzet, és az út, hogy  amásodpercekbnől legyen aztán valami szilárd.
És hátha megállom, és nem nézem meg ma már az új évad első részét a once upon a time-ból.