Labirintus

Meglepő módon egészen kisimult és nyugodt vagyok ma, pedig az elmúlt két nap nem volt a vidámságnak felhőtlen mezején ugrándozó kisgyerek mosolya. Talán a tegnap esti semmittevés segített. Pedig... úgy indult az is, hogy menni kéne emberek közé, reggel bekészültem a notebookkal, hogy beülök majd oda, ahova majd megyek meló után rögtön, és forró csoki mellett hasznos dolgokat művelek, de délutánra teljesen elfogytak ezek a dolgok, meg a kedvem is az emberekhez. Győzködtem még magamat, hogy hát miylen papírkutya vagyok, nem akarok új helyre menni, kimozdulni, kisnyugger, estébé, aztán ebből is elegem lett, és úgy döntöttem, hogy akkor oké, ha már elmarad a próba, tényleg jól akarom magamat érezni, és nem a kötelezőnek hitt próbák elé kiállni, vagy megfutni előlük. felmerült, hogy elmegyek moziba és megnzem a Felhőatlaszt az Alléban, pont elérhettem volna a feliratos verziót, de... eszembe jutott, hogy ma este Turambar, szombaton táborhelyszínre utazás, vasárnap mesélek, és nem tudom, mikor pihenek rendesen legközelebb, ezért végül hazamentem. Közben kiderült, h a koncert el is maradt, néha működik.

Vacsorázás, kakaó, ja, előbb még rendberaktam a konyha még egy layer-ét, most már kezd rendben lenni, bár egy kiadós takarítás még hiányzik - meg a lábosok a tűzhely mellett, de azokat végleg nem én használtam, úgyhogy majd Juli elmossa őket (legkésőbb akkor, ha főzni akar, muhaha). Az mondjuk még mindig rettenetesen tud idegesíteni, h Estel egy szellem a házban, de talán jobb is így, mert lehet, h rosszabb lenne, ha a szénmonoxidmérőhöz hasonló fasságokon kéne vele egyezkedni egyéb helyzetekben - mittomén, a ki hogyan mosogat témakörben azért vannak távlatok, meg a hogyan tároljuk a kib élelmiszert, abban is. Mondtam már, h az öcséimmel szemben is türelmetlen vagyok, nem rokonnal szemben még kevesebb türéshatárom.

Vannak még olyan belső rövidzárlataim, amik valami nagyon rossz működésre utalnak, próbálok velük mit kezdeni, ez az egész önértékelés dolog nagyon el van bennem baszva. (Lásd előző blogbejegyzésem). Most inkább a "nagy levegővel próbálok a pofon felé fordulni" módszerhez folyamodok, a félelmekkel való szembenézés motívumában, amit ugye nem nagyon sikerült követnem az ősszel, de mégvan belőle, talán egyszerűbb az egészet személyekhez kötnöm, és utána lefeszegetni róluk, hát mittomén.

Szóval most jól vagyok, örülök, hogy nincs rajtam smink, és bátran dörzsölhetem a szememet, kint kellemesen borong az ég, itt bent nyugalom, pedig van munka, amivel nem fogok végezni ma, ezt biztosan látom. Csak több kitartásom lenne, annak örülnék én.