Tegnap elmentem jelentkezni a támogatott nyelvképzésre és szintfelmérőre - ez utóbbi elég szánalmasan sikerült, rájöttem, hogy marhára nem tudom a szavakat és kifejezéseket és ragzásokat, csak úgy nagyjából érzem, hogy ja, egy ilyen alakú szó kéne oda, színe az meg a halvány-szürkés kék egy kis zölddel, de kitöltős tesztnél ez kevéssé ... hasznos. 

Olyan 15 percig szöszöltem, Írtam választ kb 12 kérdésre a hatvanból,a ztán gyorsan felkeltem, emrt láttam, h mások is mennének a tanárhoz átbeszélni, én meg marhára nem akartam egy perces megbeszélésért végigvárni a súlyos ötperceket, úgyhogy megkértem, h had adjam már oda soron kívül, nem hiszem, h sikerült volna eltalálnom bármit. Mikor a tanár mondta, h akkor töltsem iki azt, h nem tanultam a nyelvet, az bezzeg derogált (ugyan tíz éve, de az egyetemen sikerült közép-kezdőcsoportban unatkoznom nagyon), szóval akko átfutotta, és 6 jó válaszom volt is, ezután csak szimplán hülye picwsának éreztem magamat azért, mert betolakodtam mások elé. Az vígasztal, h ők utánam sokkal okosabbnak érezték magukat. 

Igen, tudom bmeg, h nem jó ez a folyamatos önlebecsülés. Ennek örömére este próbáltam javascripttanulást folytatni, de egyszerűen képtelen voltam koncentrálni, mert párhuzamosan kattogott az agyam a francia irányába meg a az olvasott function-ök mellett még a bonyolultabb if-while-for szarok felé, amiket nem érzek még át, csak elolvasva értek. Amíg nem tudok színre, formára látni magam előtt problémákat, képleteket, kérdéseket és megoldásokat, addig nem mondhatom azt, hogy értem a dolgokat. Annyira már elég a tudásom, hogy librarykat tudjak értelmezve használni, pláne, mert azért azoknak elég jó a dokumentációjuk, de még nincs az ösztöneimben még az egyszerűbb scriptrészlet sem, és ez zavar. Gyakorolnom kéne, tudomám. De mikor? Munkában nem lehet megbízhatóan időt találni erre, otthon meg... annyira esetleges. Túl sok mindenről érzem azt, hogy KELL, a sorozatok, a könyvek, az írás, a játék, a tábor, a zenekar, az éneklés, scriptelés, jó lenne majd programozni is, mert az izgalmas, mert az matek, nyelvtanulás is kéne, és akkor még nem kezdtem el sorolni a szakkönyveket,a miket csak elolvasnom kéne a tervezésről, a plotírásról, és akkor még nem kezdtem el tervezni honlapot sehova, plakátot/informatív dolgokat, nem készültem szerepjátékra, nem mozogtam, és nem volt szociális életem, pedi az jelenleg a szabadidőm fele.

De nekem minden kell. Minden kell ahhoz, hogy minimálisan értékesnek érezzem magamat, hogy ne nyomasszon folyamatosan az, hogy nem elég, amit tudok, hiszen nem elég, basszameg, kurvára nem sikerül semmiben se előre jutnom. Oké, talán az együttessel igen, de kötve hiszem, hogy az éneklésbe belefektetett időm térül meg így, inkább az, hogy próbákra járok, és valaha megtanultam hegedűlni. Tessék, a hegedű, az igazából nem érdekel, azt nem tartom olyan dolognak, amire különösebben büszke lehetnék. Arra akkor lennék az, ha át tudtak volna rakni B csoportba, ha ajánlották volna a konzit, de nem, és még azt is elfelejtettem, amit hatodik végén tudtam. 

De azok a dolgok, amikre volt, hogy azt gondoltam, hogy érdemes büszkének lennem, vagy netán úgy éreztem, h tudok valami jót, azok nem elegek. Nem voltam elég eddig egy helyre sem teszternek - érted, ahova előképzettság nélkül is felvesznek embereket, biztos az, hogy lassan 10 éve próbálkozom honlapszerkesztéssel meg grafikai tervezéssel, pár éve nekifutok komolyabb dolgoknak is, az csak csökkentett az értékemen.

Áhh, faszom, részletkérdés, nem tudom eladni magam, biztos az van, nem hiszik el nekem, h kibaszottul okosabb vagyok a felvételiztetők 80%-nál. És az ismerőseim felénél is minimum. Bár lehet, h most már nem, mert nem kell használni semmi összetettebb gondolkodást, mert szociálisan dőlnek el aproblémák, hogy kinek milyen lelkivilágára kell vigyázni, meg mit gondolnak mások, és mi a közös legkényelmesebbnek tűnő út, hát nem. 

Morcos lettem a gondolatmenetem végére, mert az elvárással ellentétben nem szültem meg a megoldást. 

Kisebb leszek, elmegyek nyugatra - ja, nem. 

Inkább leírom, hogy gyönyörű a november, de a férfiak persze még mindig nem látnak tovább a szemüvegkeretüknél vagy nem akarnak (de a konfliktuskerülésért időnként szeretnék gyilkolni, mindig és örökké), ja, pozitív akartam lenni, szóval a Supernatural érdekes, a Kvantumtolvaj még mindig kurvajó, a barátaimat szeretem, és tábort szervezünk.