Ilyenkor van ideje a depressziós, legalábbis lila-fekete köddel teli, borongós bejegyzéseknek, már nem látni az esőt se, mert vannak a szemközti térben emberek fénnyel, és nem az alkonyodó égboltot, hanem a tükörképüket látom.

Aztán persze jön a mit-panaszkodom életérzés, nincs hideg, van mit ennem (itt a joghurt mellettem), nem stresszes  a munkám, meg úgy általában, általban... általában... általában...

Foggal-körömmel ragaszkodom a saját időmhöz, a saját energiáimhoz és a saját munkámhoz, jelnek veszem ezt, és tényleg elkezdem leépíteni a felesleget vagy a túl sokat. Saját szememben is önzőnek tűnik, de azt hiszem, az mtt-s dolgok kerülnek hátra a listán, a tábort meg a Turambart leszámítva. Basszu, ez is két igen intenzív projekt, nem tudom, miafaszért vállaltam bármi mát ezeken kívül, csak annyit érek el vele, hogy masszív bűntudatom van azért, mert nem teszek bele a többibe annyit, amennyit feltételezéseim szerint kéne. Asztalnál átgondolásra talán. Nyjajj. A "NEM" kimondását még mindig gyakorolnom kellene.

A hetem most nagyon a zenekarról szól, ma este próba, csütörtökön és szombaton koncert. Tegnap este Főnixes előadáson voltam végre, marha jó a darab, és ráerősített a mostani gondolatkörömre. Ha el akarok menni Moszkvába, akkor menjek, mert a a világnak nem lesz jobb attól, ha maradok. Ezúton azért bocs mindenkitől, akinek mégis nehezebb lesz bármiben a dolga. Asszem. Képzelt vagy valós, mindegy, ugyanaz a hatása.
Holnap azért csak becsúszott egy LEP-es megbezsélés, fogorvos, péntekre meg énekóra utánra szervezett Turambar, szombaton közgyűlés és koncert és buli, vasárnap főszervezői.Hétfőn emgint Turambar. Ez csak a fejemben létezik.