Ma estére még kéne kávé, talán. Talán. Úgyis tudok aludni majd, hát nem? Álmos vagyok, és olyankor... nem mintha ez valaha is számított volna. Se az előre gondolkodás, seaz alvás nem az erősségem. Najó, ez így nem igaz, mindegyis. Mostanra kezdem el kipihenni a keddet, és talán a LEP-et, de közben összeszedtem elég érzelmi lenyomatot magamra ahhoz, hogy elkezdjem érezni a zavarodott összhatást. Amikor még nem vagyok túl kimerült, de a mosoly elfárad.

Még nem töltöttem otthon elég időt ahhoz, hogy rendesen összefirkáljam a csomagolópapírokat, de rajta vagyok a témán, felírom az összes mese- és novellaötletemet, és majd az ágyam mögül vicsorognak rám, miközben megírás nélkül mind ott pusztul. Pedig tudom, hogy kellene mesélnem ezeket szépen formába öntve, mert mostanában elkezdtem mély mondanivalót érteni mindenbe, de mi lenne, ha magamnak fogalmaznám meg, nem mástól várnám, h tudja, h mit gondolok, ugye. Kávé.

Kedd este az integetőpartin jó volt az a beszélgetés, meg a többi is, meg az, hogy nem lettem rosszul a kevés kaja ellenére, meg tényleg. Csak a kérdések, azok maradnak ugyanazok. Mindegy, túl sok az időm. enélkül unatkoznék, hát nem?

Az, hogy közben játszom és sorozatot nézek, az most nem tudom, hogyan illeszkedik a saját rajzomba, meg, h hova, meg ilyenke, valahol éppen körbeér a kör, úgy érzem, csak nem tudom. Áhh, de kaptam bókot is, állítólag bölcs vagyok, és most örülök az agyamban élő coelho-nak, mert ezek mind csak szavak, amik napszemüveget adnak a gondolatoknak.

Vannak nagyon fontos dolgaim, csak nem mindig tudom észben tartani azt, hogy nem szabad a fontosságot nagyon befolyásolnia a többi ember prioritáslistájának. Pedig még a geek álarcot is bármikor felvehetem, ha a gót az nem elég.