It's a trap!

ELkövetkeznek a végnapok, és már a nap is később nyugszik, nem lesz nyugodt álma neki.

Mellékesen bekerülnek az íróasztalok a szobába, és a valami új kifejezése nem egészen rossz ugyan, csak éppen nem találja a kifutását és értelmét,és ilyenkor kell emlékeztetni rá, hogy az értelem önmagában nem létezik, bármennyire is szomorú, az értelmet az agyunk generálja. És a többiek agya meg nem fog helyettem generálni világot, ha ezt hiszem, akkor van baj.

Persze megkaptam a világ random üzenetét az overthinkingről, hát persze, nyilván, de enélkül sincsen értelme, ha nem keresem a dolgok értelmét... akkor minek. Ugyanazok a körök.

Mindegy, mindegy, mindegy, ezek az én köreim.

A ma estére csomagoltam jelm ruhát, meg körömlakkot és sminkcuccot, persze minek, erre a koncertre alapvetően nem kell kiöltözni, de a reflexek eddig repítettek,akkor muszáj lesz. Hiányzik a fellépés, az öltözőbn sminkelés, a függöny előtti utolsó másodpercek belső, intenzív figyelme, hogy a megfelelő szinten rezegjek, a fényben úszó pillanatok kristálytiszta ingatagsága meg ezek. Most talán van mit mesélnem, bár nyilván nekem szólnak a dalok, senki sem tudja, mikor éneklek a doktorról vagy Shepardról, talán sejthető, hogy mikor szól a félelmeimről és vágyaimról, vagy a családomról. Pedig...

... a színek is uganazok mint minden évben. A szavaim is.