ömm. tegnap azt fogalmazgattam magamban, hogy rég éreztem magamat emtétés közegben ilyen jól, mint az elmúlt három napban.
csak egyszerűen képtelenség kipihenni a hétvége rohanását.

pedig... pénteken színitosz és Gondolin, és minden ellenére a gondolin próba hasznos volt. Utána társasággal beszélgetős, sztorizós est, szombaton Főnix, elkezdtük megnézni az első jelenetemet, aminek a következtében FQékkal és nem a nagycsapattal utaztam Monorra.

KÖMF. Pozitívan csalódtam. Most már értem, miért voltam ennyire kelletlen ezzel kapcsolatban - az eddigi két őszi találkozó egy kicsit végig kívülállónak éreztem magamat. Tavaly konkrétan az ugrik be, ahogy valami forró folyadékot szorongatva támolygok végig a suli folyosóján, rettenetesen fáradtan (valami miatt nem aludtam előtte), és zombi álcát öltve sodródom végig az eseményeken, miszerint, ha nem tudtunk próbálni, akkor inkább ne adjuk elő, nem ragaszkodom én ahhoz a vasárnap délelőtti foglalkozáshoz sem... Jé, éjszaka azért LEPről vitatkoztunk, aztán csingit meséltem három tüncöidnek.
Két éve (?) inkább a városra emlékszem, és még inkább parttalanságra (amij egy minimálisan segített a konkrét progra).

Most ráültem a gumimatracra, és meg sem próbáltam fújni. Megtartott. Túlzás nélkül, az első emtétés évekre emlékeztetett a közösségi hangulat. Hegyalja, Sziget... Egyszerűen nem bírtam vasárnap reggel eljönni, pedig kocsival hoztak volna.
Ezért este nagyjából egy órám volt kelletlenül összepakolni a fellépés előtt.

És a fellépés, ugyan éjfélkor kezdődött, mégis megérte. Utolsó pillanatos jelmezösszeácsolás, ismeretlen színpad és tér, bizonytalan számhatárok, mégis úgy éreztem, sikerrel alkottunk valamit.

Ha tudnék aludni - és, ha drímőrnél nem az egész ellenkezője csapódna le -, akkor ilyennek szeretném az egész életemet.

De ez nem jelenti azt, hogy nem félek.