csütörtök, február 28

nem tesz jót több drámát sorozatban elolvasni. á.á.á. az elsőpersze megfogott, címmel, mindennel (árkádia), a öbbitől viszont már nem érzem jól magam. van egy olyan, amiben négy (színész)nő szerepel csak, sokat monologizálnak is - de azt hiszem, abból nem tudok választani. Mert egyik sem. inkább fantasyt olvasok a nap hátralevő részében. szipp.

u.i.:azért ez jó anyag... rendesen kiránt a levegőből. csak onnan tudom, mert az előbb még másképp gondoltam. (és valóban, nem bírok befele létezni? nem, csak néha nem.) hullámforma. és persze mindig azonnal akarom a válaszokat.
Akkora a képernyőm, hogy simán multitaskolhatom magamat rajta/benne/vele, egyik oldalt mindig nyitva hagyom a szakdoga tervezett tartalomjegyzékét, a másikon meg brózolok. Jól van ez - nincs ez jól. keresek monológokat, hajajj. hajajajj.Nem szeretnékmások által mondottat, nem szeretnék túl sokszor mondottat, nem szerenék unalmasat. És még meg is legyen a szövege. Bah.

Entreri megin' összecsapott Drizzttel, én meg megint aktívan utálom, amikor érdekes szituációt és sztorit rosszul mesélnek el. Miért nem lehet teljesebben, nagyon látószöggel, hitelesebb színekkel és vonalakkal? A fejemben mindig fut egy másik történet. De nem azt olvasom - leírni meg az életben nem fogom, úgyhogy tegyék meg az írók nekem ezt a szívességet. Köszönöm.

(Nem ártana emberek közé mennem.)

no quarter



a tool verziót is be szerettem volna linkelni... de az megint 10 perc :D

Amúgy (spoiler?) artemis entreri magával rángatja épp regist, hogy a drizzit utánamenjen. megkapó. különben nem drizzt a legidegesítőbb főhős, a többi még síkabb. artemis entreri és jarlaxle. csakazért is végigolvasom a köteteket.

szombaton performansz, ami a tegnapi próba alapján még jó is lehet.
és amúgy is, várom a hétvégi főnixeket.

meg persze szakdolgozat.

szerda, február 27

kedvem lenne zenélni. Nem csak énekelni, hanem alkotni. tudom, tudom, nem kell beszólni, felesleges kaparnom. de mégis. ez a neofolk válgatás hozta elő belőlem, le kéne róla szoknom.

amúgy simán csak parázom egy egyszerű enkáuntertől, be kell mennem az apehhoz, és aláíratnom, h bent voltam pénteken is. csak nem tudom a nevet, arcra kb összesen. és messze van :Agot: és aztán megint kell az öcsémért mennem.
de a felhős ég... na. az tetszik.

kedd, február 26

Képtelenség dolgozni ebben a koratavaszi borzadályban. Kint jó, meg csak úgy mászkálni, de teljesen lehetetlenné tesz minden koncentrálási kísérletet. Álmos vagyok, sötét van a szobában a kinthez képest, és úgy általában.
Az alkonyatok, mint mindig, a helyükön vannak, és most végre már nem fázom... kint. Itthon igen, de ez ellen van ruhám. Ne legyen ennél sokkal melegebb, mert halál lesz.

Aludnom kellett volna, azt hiszem.

hétfő, február 25

anyán mindig képes összezúzni nem létező jókedvemet is.
sajnálom, de nem fogok amiatt nem elvállalni munkát, hogy tudjam az öcsémet vinni reggel suliba. Pláne, hogy, mihelyt lesz normál munkám, elköltözöm itthonról. Lehet, hogy önzés, de szeretnék már élni.

jut eszembe: nem volna rossz, ha valaki már főpróbán/előtte meghallgatva megmondaná, ha valamit szörnyen éneklek. Bármilyen meglepő, én nem hallom magamat, illetve nem úgy, mint kintről hallatszik. Kurva szar utólag szembesülni vele, hogy eleve rossz. Oké, így egyértelmű, hogy jobb, ha nem próbálkozom, de talán nem lenne ilyen szar, ha nem égetem magamat.

vasárnap, február 24

Tavasz

Type O Negative, mint tavaly ilyenkor, vagy csak ilyen időben.

A live fura volt, megint volt pár nagyon jellegzetes karakter - kár, h nem mindenkire jutott ugyanolyan súlyú plotszál, meg nem mindenki jött el.
Kedvencem a helyi ogre meg a Fae voltak. Utánuk sokan mások. Majd még.

szombat, február 23

Nemsokára lájv, nincs sok hátra. ihajj.
minden lájv előtt ilyen ideges voltam, mert nem emlékszem rá - most szimplán görcsben van a gyomrom. Pedig jó lesz, a plotot Drímőr alkotta, én inkább csak bólogattam és belepofáztam. Nem vagyok én semmi általam fontosnak ítélt dologra jó...
Tavasz van mostanság, egyedül szeretnék lenni most egy darabig. Nem vállalni smemiért sem felelősséget, meg ilyesmi. Múlt hétvége óta nem sikerült kipihennem. magam.

ráadásul folyamatosan panaszkodom, nem lesz ez így jó.

csütörtök, február 21

Halálkemény

Az. Kritikát nem írok, nagyon tetszett. Az ötletessége, a lendülete, a megvalósítása - a tehetsége. Bárcsak.
ezt most egyelőre nem tudom értékelni.

telefonáltam felvételi ügyben, holnap feladom a hitelesítést, aztán meg utalom a pénzt, ez állítólag elég, nem kellett fizetni múlt péntekig. huhh.

másrészt voltam megint állami munkán, ezúttal másik Részlegnél, borítékokat bontani. Az előző hely valahogy hangulatosabb volt - most látszik, hogy frissen költözött ide a Részleg. ráadásul a munka is rosszabb egy kicsit. Viszont másik helyről hívtak, h lenne jobb diákmunka, úgyhogy átnyergelnék arra, amint lehet.
És ma megyünk színházba. Csak álmos ne lennék.

szerda, február 20

ööö

a bank nem utalta át pénteken a pénzt az oktatási hivatalnak, mert különbözött az aláírásom o.O
WTF??!

a másik sirámom meg az, h végre belejöttem a diplomatémám utáni kutatgatásba, mire el kellett mennem az öcsémért, aki végig hisztizte a hazafeleutat. kész.

meg el kéne mennem a műiszbe, felvennem munkát, emrt van - bemegyek, bemegyek, csak hagyjanak már békét.

Gót drow

... vagy emo? Nem is tudom. A Drizztes könyveket olvasni olyan, mintha valamivel kapargatnák olvasás közben az agykérgemet. Valami nem stimmel. Hogy lehet már úgy írni egész társadalmakról, hogy nem szeretjük őket? Csúnyagonosz drow-k. Csak egy, illetve kettő legény van a talpán, akiknek van lelkük. Jajmár. Mindenki más olyan... lapos. Nem érdekes. Tetszik a világ, meg lenne pár drámai szituáció is, ami meg pláne - csak épp nem tudom elhinni. Ja, és a kardozások meg egyáltalán nem érdekelnek.
Volt valami pókkirálynő háborúja ciklus, az valahogyan szimpatikusabb volt. Jó, persze lehet, h a folytatás meggyőz, túl régen olvastam ahhoz, hogy emlékezzek rá.

De már Drizzt halálát kívánom. Az első kötet után.

kedd, február 19

Hümm

Muhaha.

exterminate. annihilate. destroy.



give me your faith, something i can believe in
and you'll be my family, my brother, my friend
tell me a truth that i find not deceiving
teach me a lesson that i understand

build me a shelter, a place i can dwell in
show me a future that i can enjoy
give me a reason and i'll be your fellow
show me the target i have to destroy

exterminate annihilate destroy

show me my leader and i'll pledge obedience
whisper the name of the enemy mine
blessed be my fate and my tools of expedience
i'm going to fulfil what's my mission divine

exterminate annihilate destroy

hétfő, február 18

plotolás ezerrel, két vonalon.
fáradt lettem a végére.
sok csokit ettem.
és végre a nap se sütött.

Tegnap este a LMS koncert, évtizedekből ottmaradt klubhelyiségben, sok ismerőssel. Jól éreztem magamat. Az Epidemic kifejezetten jó volt, a Délibáb is tetszett - bár bevallom, ott a szöveget nem értettem. Sajnos a hangosítás még mindig a metálos "alig hallom az éneket" kategória volt. Ettől függetlenül a Vashölgy hangja jót tett a számoknak.

vasárnap, február 17

.

ide már képet sem érdemes keresni.
mintha tényleg szakadék fölött mennék csukott szemmel, és most pislogtam volna egyet a valóságra.
ennyire nincsen értelme semminek, amit teszek?
opciók, azok vannak. lehet csukott szemmel továbbrohangászni, hang alapján elolvasni a betűket és megállapítani a színeket. ezt teszem úgy is évek óta.
el is fogadhatom azt, hogy nem vagyok értékes, csak bizonyos, számomra érdektelen szempontokból, élhetek olyan világban, aminek nincs köze hozzám. hiszen ezt teszem, nem?

régen ittam azért bulin, hogy ne érezzem magamat rosszul. szerintem olyan négy éve utoljára.

nem kell aggódni, majd pihenek, és helyreáll a rózsaszín szemüveg, és marad minden a régiben - egészen a léc végéig.

sokkal jobb lennne, ha nem lennének álmaim.

péntek, február 15

pontatlan



leginkább kedvem lenne kifeküdni a szőnyeg mintái közepébe, és ezt a neofolk izét hallgatni, amíg belesüppedek a szövetbe (Korbács, jah.). Csak egyrézt belealudnék... másrészt koszos a szőnyeg. Rengeteg időmből semmire sem jut. Elég.
Ja, mondjuk. Örülök, hogy őszintébb vagyok magammal is, másokkal is. Persze ez csak illúziók rombolása, de az jó. A pozőrség igazi. Mármint, úgy igazi... hogy önmagát létezőnek tekinti. Érvényesnek mindenre és mindenkire.
Kellemetlen. Napok óta mord, haragos, ingerlékeny vagyok. Hetek óta érzelmi hullámvasút (bár, talán évek óta). Király. Talán nem kéne másokra is kiterjesztenem. Oké, ismerjük ezt is, lépjünk tovább.
Nem szeretek kegyetlen lenni másokkal. Legalábbis úgy nem, h ők ezt nem élvezik. Minden "gonoszság", beszólás kegyetlenség. Legalább egy kicsit.
És valóban hajlandó vagyok végre komolyan venni bizonyos dolgokat, más dolgokkal szemben. Más dolgok rovására. Kétszer egymás után nem lógok el mesterségóráról, mondjuk.
Ja, és megengedem magamnak, hogy minden biztosíték nélkül merjek felnézni másokra. És lopni belőlük magamnak azt, ami nekem is kéne. Ez a színészet, nem?

Erőgyűjtés

1. Elmegyek a bankomhoz, befizetek pénzt és azonnal utalom is.
2. még egy kört teszek jelmezügyben. nem nagyot. (elegem van már, nem megyek villamosnyi távolságba :hörr:)
3. ebédelek ezúttal itthon és rendesen.
4. megyek próbára.
5. este összerakom és írom a zenéket. megoldom, akárhogy.
6. kirakom és csomagolom a holnapi jelmezeket/ruhákat.
7. holnap bemegyek főnixelni, viszek mindent.
8. eljövök legkésőbb ötkor. akkor kb hatra a helyszínre érek, felmálházva, mint egy vándortársulat.

és akkor még nem írtam a szakdolgozatomat, nem írtam a novellát, nem raktam rendet.

csütörtök, február 14

natessék.







Discworld: Which Ankh-Morpork City Watch Character are YOU?




Sergeant Delphine Angua von Uberwald
Take this quiz!

Nahh, utolsó pillanatokban kezdem mindig az égszakadást érezni. Faxolni vérlepkének, ruhát szerezni a semmiből, pénzt kérni itthonról, nem jó.
nem érzek hozzá magamban erőt. pedig most kéne... még most... még most.

fázom. mostanában mindig fázom.

Felhők

ó, igen, felhők az égen. már nincs apokaliptikus napfény a minuszfokokban. bár a köd, nos, az szép volt.

állásinterjú: úgy 10 perc alatt megvoltunk vele, sablonkérdések, sablonválaszok - nem voltam még igazán felébredve.
Aztán mentem és végignéztem 5-6 ruhaboltot, és egyikben sem találtam kellően ólcsón megfelelő ruhát a táncokhoz. Aztán mentem próbára, ott sikerült egy fehér szoknyát összeszenem, ergo a negyede a kitűzött célnak megvan.

Ha ma nem ugrál annyit a hőmérséklet, akkor lehet, hogy nem fog egész nap fájni a fejem.

szerda, február 13

állásintertú

perceken belül indulok, fejfájósan. semmi kedvem nincsen kimozdulni itthonról. remélem, megéri menni.

kedd, február 12

jójó, tudom, gáz dolog kétsorokat írogatni óránként... de nekikezdtem a gamerznek. kár, hogy olyan kiejtéssel beszéli az angolt, h csak sejtem a szöveget, de... egyelőre megragadó. Ez is jobb lett volna a Dragonlance filmnél. Hörr.

update: ehehe. széép.

RPG


:szipp:
és most a Nyüfinek ígért sorozat első része. Itt. Lehet, h volt már?
Fázom. Nincs mit olvasno... öhm. De van. hátha.

Tegnap tánc után Szozzsal átmásztam egy épülettel odább, megnéztem, mi ez a szerepjátékos szeminárium, ha már úgyis évek óta van ilyen. Csak kicsit volt kínos, amikor név szerint köszönt az előadó az egyórás késésünkkor. Azt nem értem, miért pont a Dragonlance rajzfilmmel kellett népszerűtleníteni az előadást - ugyan már a regény sem volt egy összetett, mély gondolatokat ébresztő remekmű, a filmből még a báj is hiányzott. Oké, nekem elég, hogy Raistlinnek hívják a homokóraszemű figurát, de ez nem menti meg a történetet. Ellenben fantasyt támadt kedvem játszani, háromszínű varázslókkal, tolvajokkal-fejvadászokkal meg minden. jóvan, majd elmúlik.

Mennyire más felfogás a jó-gonosz-törvényes-kaotikus jellemfelosztás, mint a wodos emberség... Az egyikben van esélyed jónak lenni, és szabadon gonosznak lenni, amásikban meg eleve mindenki rossz, de ha nagyon az, akkor egyre nehezebb játszani. Nem mintha annyi gonosz karaktert jszottam volna eddig. Még az NPCim sem igazi gonoszok. Csak... úgy alakult, hogy mást akarnak, mint a PCk.
Kitöltöttem az e-felvételit, mostmárcsak pénzt kell szereznem, befizetni, nyomtatni hitelesítő-lapot, megminden.
Utána izgulni. És tanulni.

hétfő, február 11

Hétfő

Szétesett hétfő ez. Legszívesaebben egész nap takaróba burkolózva olvasnék - de kellett mennem egyetemre, meg egyebeket intézni, meg a regényt is pár óra alatt kivégeztem.
Riasztóan keveset olvastam tavaly. Sőt, talán már régebben. Amilyen ütemben faltam a könyveket kamaszkoromban, nem gondoltam volna, h nehezemre esik öt könyvet összeszednem egy év alatt.
Ami érdekel, és a kezembe kerül, még mindig napok alatt elolvasom, de nem emgyek a könyvek után. Itt a net, bármikor, ha nem tudok mihez kezdeni magammal. Nem jó.

Meg kéne... kéne diplomát írnom, ez se megy. Most már megijedtem a mennyiségtől, de még mindig nem érzem, hogy látom a fonál elejét. Nemhogy az alagút végét.

Jó lenne, jó lenne... több erő. talán olyan, amit nem ellopok, hanem csak úgy... van.

Megúsztam

(2) Ha a hallgató az (1) bekezdés szerinti kötelezettségét elmulasztja, a féléve automatikusan aktív félévnek minősül, akár felvett tantárgyak nélkül is.

:megtörli fázó homlokát: és még az indexemet is időben tudom leadni.

szombat, február 9

Mostanában rövidek a próbák. Mármint az én jeleneteimnek a próbái. Mindig korábban van végük, mint amire szükségem lenne. Már nem szakmailag - arról fogalmam sincs - hanem lelkileg. De lehet, h csak én vagyok lelkileg érzékenyebb, de majdnem sírok a jelenetek abbahagyásánál. Csak a próbák végére jutok el ebbe az állapotba. És bennem marad, hogy ha mégegyszer komolyan meg kéne csinálni, akkor sírva fakadnék, de legalább... nem maradnék úgy.
Az is szar, hogy véégre eljutottunk addig, hogy nekem is mondjon olyan kritikát a tanárúr, amivel tudok kezdeni valamit - de a többi jelenettel sokkal gyorsabbak voltak a többiek. Miért nem vagyok képes időben odafigyelni, időben elkapni a másodperceket?
Nomeg, rettenetesen érzem, hogy első óta először kezdek megint normális embert játszani, nem vásári komédiát, nem vadállat félmanó-bűnözőt (ez utóbbinak nyilván embernek kéne lennie, de annyira szélsőséges...). Komolyan, irigylem Maricát, hogy neki nem kell más stílusban beszélnie, mint ő maga.

péntek, február 8

Ehehe


What wings should you have? (Beautiful anime pics! Girls only please)

You have tattered wings. Your soul is troubled and lost. You've been in many battles and still search for the answer to your being.
Take this quiz!



jajjderég töltögettem animeképet eredményező quizillás teszteket. Persze, hogy tudom, mit kell válaszolni a gót eredményért. D ki kellet próbálni.

Napfény

Ráadásul reggel, blöe. Jó sokat aludtam, kb 11től 9ig, álmodtam is, sokat utaztam, meg volt sötét fenyegetés egy kisvárosban, raptorok nyomai, és éntudtam/sejtettem az igazságot, hogy mik azok a vágások. A végén meg én voltam az egyik ellenség, aki megadtam magamat, emrtmégis jófej voltam, de majdnem levágták a lábamat vallatásnál, pedig magyaráztam, h anélkül is elmondok mindent.

Autechre hangulatos reggel. Most még van agyam hozzá... illetve, eddig volt.

Vicecs volt tegnap, hogy ugyan piros és fehér ruhát keresve indultunk el túrni, de ebből lett egy feketecsipkeruha (nem nekem), aztán később nég benéztem egy boltba a Múzeum körúton, onnan meg egy fekete nadrágot szereztem. Szóval nem azt, amiért indultam.

A CD-fűben még mindig jó a pincefalakra szerelt fémalkatrészek és a széteső bútorzat közepette geekülni. Pár pillanatig erős ingert éreztem rá, hogy a zöld asztal mellett gyosan meséljek egy Changeling szemelvényt, ahelyett, hogy magyarázzam a játékot.
Pár kategóriával kreatívabb játék, mint a többi. Ez a kit és miért rabolt el kicsoda kérdéskör nagyon összetett. És nagyon jó ötleteik vannak a játékosoknak. Itt nem elég azt mondani, hogy gangrel vagyok, othagyott az atyám, h éljek túl. Az asztaliban ez nem így jött elő, mert ott halandóknak meséltem le az elrablást és Árkádiát is.
... one death in every forty seconds...
Hű. Zenei számokra is lehetne írni karaktereket. (Slatty. Foglalkozz az ebéddel meg a diplomáddal, te lány.)

csütörtök, február 7

nyjajj

Egész délelőtt énekelgetni próbáltam, rászabadultam mindenféle karaokékra, hogy végre kitaláljam, mit éneklek a farsangon. A legviccesebb ötletem eddig a gyorsan elvetett Nobodies volt - bár azzal nem lenne gondom, lévén a szűk hangterjedelme a számnak. Amit szeretnék, annak csak egy rövidebb változata van meg, az úgy meg... olyan csonka. Szegény családom és szomszédok, részvétem.
Ma. Ma. enni fogok.

Nem vagyok még mindig jóban az időkkel, de legalább februári tavasz mászkál errefele, esővel, madarakkal, energiával.Inkább essen az eső, minthogy hideg legyen. Mérsékelt égövi lakó vagyok, se a hideg, se meleg nem tetszik.

szerda, február 6

Felvételire

1. Robert Burns: Falusi Randevú
2. József Attila: Iszonyat
3. Kosztolányi: Lánc, lánc...
4. Goethe: A villikirály
5. Shakespeare: Az vagy nekem... (mittoménhányadik szonett)
6. Sapphó: Édesanyám! Nem perdül a rokka
7. Weöres Sándor: Zimzizim
8. Kosztolányi: A játszótársam, mondd...
9. Borges: Two English poems, I.
10. Szabó T. Anna: Lenni a mindent
11. Ady Endre: Új vizeken járok
12. Lorca:?? (csakazért is keresek egyet)
13.Arany János: vmi ballada. Vörös Rébék. Annak úgyis hosszú múltja van nálam.
14.??
15.??

Monológ:

Kornis M.: Körmagyar – takarítónő
Kopasz énekesnő- szobalány
Shakespeare: tőle kell valami, nemtom még mi.
Sütő: sztem megint a Káin és Ábelből, vagy... hm.
Ibsen: Nóra?

Ének:
valami népdal. abból van egy csomó
valami musical. abból kettő. mondjuk egy giccses, meg egy Cabaret vagy Chicago vagy ilyesmi.
meg egy ave maria? na?

ehh. ehehe.

Nerd-e vagy


I am nerdier than 79% of all people. Are you a nerd? Click here to find out!


NerdTests.com says I'm a High Nerd.  What are you?  Click here!


ööö. szerintem csaltam valahol. ennyire nem vagyok.... nem....

kedd, február 5

Farsang


Tavalyi kép. Most is pozőr farsangot. Eeee... legalábbis lehessen pozőr képet gyártani belőle. Drímőr sajna pont háttal van, róla nincs maszkos kép.

Kezdődik

Nekikezdtem dolgozni a diplomatémámon. Mármint, komolyan leültem, és csináltam ütemtervet, és lassan kezdem érteni, mit kéne csinálnom. Juhú.

Tegnap estére rettenetesen kimerültem, egyszerűen képtelen voltam energiát ölni abba, h jól érezzem magamat. Az energiavámpírkodás meg csúnya dolog, nem ér másoktól elszívni.

u.i.: krisztián blogolt, üzenem a Laszlovszky-sagásoknak :D (és nem igaz, h az NPC-im többsége arrogáns bunkó.:orrfelhúz: )

vasárnap, február 3

White Rabbit


One pill makes you larger
And one pill makes you small
And the ones that mother gives you
Don't do anything at all
Go ask Alice
When she's ten feet tall

And if you go chasing rabbits
And you know you're going to fall
Tell 'em a hookah smoking caterpillar
Has given you the call
Call Alice
When she was just small

When men on the chessboard
Get up and tell you where to go
And you've just had some kind of mushroom
And your mind is moving low
Go ask Alice
I think she'll know

When logic and proportion
Have fallen sloppy dead
And the White Knight is talking backwards
And the Red Queen's "off with her head!"
Remember what the dormouse said:
"Feed your head
Feed your head
Feed your head"

Bróz

Mostanában musical-részletek nézegetek youtube-on, keresek valami előadhatót. A R+J hatásvadászatát már kezdem elviselni. Most belenéztem a vámpírok báljának néhány dalába - meglepve fedeztem fel, h az egyiket ismerem. Jaaaa, h Bonnie Tyler. De sajnos kiábrándító volt. A jelmezek - főleg a csúnyavámpíré - meg... no, az eredeti jobban tetszik.
Lehet, h túl WoD-geek vagyok?
Az egészről addig nem mondok véleményt, amíg nem láttam. (Tekintve a belépő árait, egy darabig nem is fogom.)
Jahajj. Erről eszembe jutott egy projekt.

Sötét karikák

szemem alatt. Naná.
Meghökkentő módon pénteken minenhol ott voltam, ahova ígértem magamat, táncoltam, beszédtechnikáztam, meg meséltem. Ezek az esti/éjzakai játékalkalmak a Laszlovszky-sagával minden álmosság ellenére nagyon pihentetőek.

Sokat álmodok, keveset alszom, dolgozni kell, pihenni szeretnék.

péntek, február 1

Álom

Tegnap 9 után valamivel már sikerült lefeküdnöm. Elaludni ugyan még egy óra volt, de ez nem akadályozott meg a bőséges álmodásban. Legutoljára megint sikerült azt álmodnom, h összevesztem Cueddoval. Most kifejezetten én sértődtem meg rá valami színitosszal kapcsolatban: de annyira, h kijelentettem, kiszállok az egészből, tsá. Kiszaladtam az épületből, összefutottam Brandirékkal és két régi osztálytársammal, akikkel már nem tudom, h hova mentünk, de pont rám vártak.

Tegnap reggel a vonaton azon tűnődtem, mennyire szeretem az éjszakából kibukkanó hajnalokat. Sötét van, kevés ember az utcákon, más, mint napközben. Kár, hogy szeretek aludni, nappal meg ébren kell lenni.
Más buli után menni keresztül a ködön, mert olyankor a hideg és álmosság mögött vár az ágyam, a magam köré csavarható takaró és az álmaim. Hajnalban kelve nem ekkora motiváció általában a nap, ami miatt felkeltem. Csak ritka, kivételes alkalommal kelek azért, mert érdemes ébren lenni.
Inkább csak átvészelem alvástól alvásig az időt. Közbeiktatva néhány játékot, néhány embert akik miatt azért érdemes ébren lenni. (Kár, h egy részükkel kevesebbet találkozom, mint szeretnék.)

A mai napom meg húzós lesz időbeosztásilag. Ezk nem szoktak összejönni.