over &done

Filmet néztem tegnap megint.

Your Eyes in my Eyes, and my Eyes in your Eyes;
Your Eyes in my Eyes....faint Glimmer of the Past

My Eyes in your Eyes and your Eyes in my Eyes
Shine turns dull: and nothing will last

Have to look away, before it´s too late!
Have to put out the Fire - and Memories will fade

And Tears will stop flowing, and Tears will stop flowing
And Memories will fade - and Memories will fade....

Jó, hogy most láttam, nem akkor, amikor kijött, mert csalódtam volna. Most pedig szétnyitotta az az agyamat, képzeletemet, átlökött a Homályon.
(Az a jó film, ami szétnyitja az agyamat. De ez regényre is. A versek még szívnyitogatók, és kezd a definíciós csomagom értelmet és összefüggést kapni.)
Nem szeretem, amikor lebutítanak bonyolult összefüggéseket azért, hogy a legtöbb néző értsen mindent. Nem kell mindent érteni. A világ nem egy lezárt fémdoboz, amiben mindennek helye van, a kereten kívül is léteznek dolgok, a párhuzamosak ott sem találkoznak.
Sokkal érdekesebb az, amit kiegészítünk. Amivé kiegészítjük.
Tegnap este a Homály túloldalán nagyon hiányzott a szerepjáték - amikor nem kell megírnod és befejezned teljesen, nem kell teljesen sajátot alkotnod, mégis megmutathatod, hogy te hogyan képzeled el a világot. Amikor végigvonult a csaj az amúgy tökéletesen sablonosan pozőr vámpírok között, és szép emberek szépre retusálva dinamikusan mozogtak... meg amikor még volt múlt alattuk kiderítetlenül...
Szeretnék erőt és időt a játékhoz, meséhez.

Megnéztem az Underworld-öt.