különben szombaton az előadás után ottmaradtunk, pörögtem körbe, benéztem a koncertre, ami nem volt rossz, és úgy általában jól éreztem magamat, csak aztán hajnalban otthon fogyott el az önértékelésem vagy mim (az előző bejegyzésben írtak miatt - mert, ha vki olyan nem tart lényegesnek, akit én meg igen, az nem tesz jót az önértékelésnek, ez van.)
Azon meglepődtem, h szombat este milyen szinten pörögtem. Rég volt ilyen, és oké, h alkohol volt, de... ilyenkor úgy érzem, az egyhelybenüléses, kontaktnélküliség húz le. (Aztán persze nem csak az.)
Vasárnap boldog tavaszelő volt, majdnemmpontjó meleg- egy kicsit határozottabb plusz fokok, és tökéletes. A felhőkkel is. A kis esővel pláne. A naggyal is.
Meg a kopasz énekesnő is.
Aztán Karel Fiala. még mindig gondolkodik.
3 megjegyzés:
Az egyoldalú rajongás tök jó, meg romantice, meg húdepozőr, meg világfájdalom, meg asszem a középkori (megmindenmáskori) irodalom elég szép része épül rá, csak az a baj vele, hogy... hátizé... túl egyoldalú... szerintem :P
Ne ettől függjön az önbecsülésed... szerintem ;)
azért ennyire nem viszem túlzásba ^^. Csak ha már sikerült végre megbarátkoznom valakivel, akkor ... szeretek a barátja maradni. Vagy vmi ilyesmi. Csak hülyén megfogalmazva, pláne az előzményekkel együtt :D De amúgy pozőr persze, és hátha kapok érte akaraterőt vissza :geek: Meg énis szeretem, amikor az odanemfigyelésem ellenére a barátaim törődnek velem.
Az önbecsülésem meg sajna függ mindenkitől, akit bármennyire is értékelek.
Reakciófüggők vagyunk. Kedvelek én majdnem mindenkit, de azt hiszem, hogy mindig közelebb vagyok, mint amennyire gondolom másról felém. Aztán beáll egy távszint, és egyhelybenülés a vége.
Megjegyzés küldése