Ügyes vagyok, jól beosztom, hétvégére betegszem meg. Meg előadásra és próbára, muhaha.
Amikor pénteken felkeltem reggel, az mondjuk eltartott délutánig, vagy estig. Mármint az ébredés. Ritka szerencsére ez, amikor nem hiszem el, h ébren kell lennem. Se én, se a szervezetem nem realizálta. Már az éjszaka, amikor vacogtam pulcsiban és két takaróban, azon gondolkodtam, mi lesz az előadáson. Másnap már ilyenek nem érdekeltek a láz fátylán túl, csak próbáltam ott lenni. Most nem volt jó. Betegnek lenni maximum olyankor jó, amikor nincs felelősség, és törődnek az ember lányával (oké, volt ilyen is azért...)
Mivel a fél társulat beteg volt, roppant enerváltan főpróbáztunk péntek hajnali fél11től, kaptunk barominagy lecseszést, h "mi a baj?" gváháháhááá... lázasan mentem be basszus, még mondtam is, ezek után mégis, mi lenne? Legalábbis a részemről. Nyilván az is probléma, amikor nincs egy ember, aki mindent fejben (papíron) tartson (kellék-díszlet-jelmez-egyéb), mert az önműködés csak nagy lelkesedés (vagy soksokév profizmusa után) esetén lehetséges, de úgy tűnik maradt még valamennyiemléköünk arról, h mit kell csinálni, h működjön minimális szinten. Én ennek a kettőnek tudnám be az egészet - de csak most, a hajnali beszélgetések után levonva a konklúziót. Pénteken, lázasan ne várja tőlem senki, tudjam, h "mi a baj". Ettől a kérdéstől amúgy is a falnak megyek, szinte minden szituációban... Amire kiváncsi lennék, az az, h miafaszt csináljak én a színpadon máshogy, nem általánosságokra, nem lélekre, nem reggeli gondolatokra, nem szétesettségre, nem közösségi dolgokra - mert ugyan a közösség részeként igenis felelősséggel tartozom az egészért, de nekem konkrétumok kellenek, mert nem én vagyok a vezető, ergo nem nekem kell kitalálnom, h az egész hogy működne jobban. Okéoké, majd mostár talán lassan meg merem kérdezni, csak még nemtom, h pontosan mit. Hogy, elnézést Tanárúr, mit kéne csinálnom ahhoz,hogy... mihez is? Hogy fejlődjek színészileg? Nem, először azt szeretném tudni hol tartok, és ahhoz képest mit tegyek. Meg ilyenek. Csak, nyilván nehéz ezt úgy megkérdezni, ha nem akarom hallani az esetleges választ, h igazából nem vagyok jó, és sok esélyem nincs is rá... mert érezni abszolút ezt érzem. Se a félszavas kritikákból, se az indirekt dolgokból. Lassan azért már csak erőt veszek magamon (biztos ez is vmi kib jellemfejlődés része, h kérdezek).

eööö... kicsit úgy érzem magam a blogbejegyzés stílusa alapján, mintha Karel írta volna. folytköv.