Kaptam új asztalt. Ez iggazzy irodai, nem úgy, mint a másik (A másik... arccal a kövek közt... a kövek közt).
Pihenés. A munka épp szinten tartásképp jelenthet stresszt - azért kell itt is emberekkel beszélni, meg feladat is van, meg felelősség is. Nem dimenzionálom túl, remélem, soha nem lesz olyan sivár az életem, hogy ez legyen a legnagyobb izalom az életemben.

Több értelemben is tanulságos kvázi lemeséltetni-mesélni NPC-k párbeszédeit. Mondjuk erpégé-élmény, meg összeáll mindaz, amit a játékosok nem látnak. Úgy mesélek ugyanis, hogy amit meséltem már játékosoknak, az a legfixebb (ehe, viszonylag), a többi dolog az olyan szinten szétmállik az aktuális hangulatnak megfelelően, hogy néha illuzionistaként rendezem a díszletet és az életet a játékosok köré. De, mivel esély van rá, hogy a valóság is így működik, nem aggódom túl magam.
Azért mesélek pár igazi féreg NPC-t, ez öröm.

És van egy új történet a rouen sagából, amit el kéne mesélni valami formába öntött dologként. De elbb be kell fejezni a befejeznivalót. Most már tényleg alig van hátra, két-három jelenet, gondolat akármi.