vashiány vagy betegség, nem is tudom már, piros a körmöm még amíg le nem pereg róla a lakk, ez is világos, meg a kurvajó ingem, amire ma nagyon büszke vagyok, mert jól áll, és eltűnődtem, h tényleg veszek fel fűzőt melóhelyre legalább egyszer, mert akkor legalább egyenesen kell ülnöm.
Szélben-feloldódó belső impulzív kavargás, kis gömbvillámszikrákkal itt-ott, inventoryban kutatás a helyek és a töltények meg a csokik után, még még még 1 achievement és az unlockolja a következőt a világ összefüggéseit csak az agyunk generálja, de olyan jó megenni a más által generáltat, anélkül,m h sértődés lenne belőle.
Nem értem a sértődést, a másikra neheztelést, mért van ez belénk huzalozva, nincs értelme, nincs értelme, talán meghódítottuk volna már magunkat és a világot, ha jól működnénk.
Hát nem? Hát de.
összelopni magunkat mindenhonnan, a saját tükörképünk bámulásából, a napok humorából, anapok kínjából és választékosságából,a stabil szürrealitásból, a kishitűségből, a felcsavarodott gondolatokból, aludnom kéne, talán, talán nem, most nagyon furcsa a világ.
Midnig ütközök falakba, vannak, amik pánikot keltenek, vannak, amiket átlépek, és időnként leomlanak, ami vicces és katarktikus, de nem lehet örökké, örökké nem eshet.
Néha pofontól kap lendületet a világ a következőig, néha, néha, néha, néha, néha, néha.
a valamilyenség átok.
a kijelentések önmagukban hordozzák a tagadásukat vagy a cáfolatukat, nem lehetn egy dolog teljesen igaz, mindig van, amitől nem az. Mert nem létezik. Nem léteznek az állítások. Kényelmes azt hinnem, de nem, nem, nem, nem, nem, nem....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése