Még nem sikerült letolnom a teljes adag madártejet, amit ebéd mellé rendeltünk a titkárságos kolléganőkkel. De mostanra már igen, két nyomtatás és gyors gépkeresés után.
Néha elkezdem, megnyitom a blogot, de a szavak nem jönnek elő. Akkor nem is kéne erőltetni, mi? Jah.
Visszaírtak tegnap a legutóbbi jelentkezésem helyéről, hogy nem feleltem meg végül, köszönik szépen a jelentkezésemet. Ez nyilván gyorsan az elkeseredettségbe képes taszítani, mert már idegesít, h minden bölcsészt (bocs :D) előbb vesznek fel IT-snak, mint engem, a mérnök-bölcsészt. És az nem vígasztal, hogy ennyit számít az öneladási képesség, amit nekem nem tanítottak meg vagy mittomén. Szeretném, hogy végre a képességeim alapján bírájanak el valami releváns helyen. Mindenesetre töretlen az általános hangulatom, alapvetően bekaphatják, tudom, hogy a megfelelő helyeken baromi jól járnának velem, és hogy alapvetően az a rövidlátó balfasz, aki nem tudja felmérni a rendelkezésére álló erőforrásokat/munkaerőt/stb. .
Na, látjátok, megy az illúzióépítés. Legalábbis írásban. Kár, hogy az arrgancia másban borzasztóan tud irritálni, amikor nincsen igaza annak a másnak (és általában ez van), ergo jó, hogy nem kívülről látom magam.
Közben kinyomtatom magamnak ezt a teszteres jegyzetet, rég tanultam már, kifejezetten jó élmény. Az idő kellemesen felhős, a meló kellemesen kevés, és térnek lassan vissza a kreatív energiáim. Asszem. Vagy nem. Leszarom.
Megálmodtam magamnak egy József Attila idézetet a szürke ködből kiemelkedésről és az esélyek igazságtalanságáról, de már nem emlékszem rá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése