Színekmegint

Jó lesz ez, már érzem, sötét fellegként tornyosul főlém a péntek és a hétvége, ami nagyon jó. Lett egy újabb karika a fülemben, ebédszüneti kalandok sokadik fejezete. Szükségem lesz hamarosan a  csöndre, mint olyanra, ki tudja, miért, miért nem, elkezdett hatni a délutáni kávé, nagyon-nagyon-nagyon furcsán érzem magam. Igen, ilyenkor nem kéne írnom, mert ... miért is ne. egyre inkább postapokalipszisban érzem magamat, ahol a blogok ilyen áború utáni túlélő-bázisok, és jó, ha van valami életjelzés onnan, és ritkán jár utazó errefelé, bármifelé.
(Mondhatnám azt is, hogy punnyadék banda, dehát nem teszem)

Úgy tűnik, most valamennyire sikerült rávennem magamat arra, hogy írjak, és ez végre jó, még akkor is, ha nem azokat a dolgokat írom meg, amiket már nagyon régen szeretnék. És egyre inkább hiányzik a mesélés, Meinirékkel nem tudom, mi van, pedig valami kavarog ott a rokokó-steampunk környezetben, az, hogy Rouennel mi lesz, az picit tisztább, de ahhoz kellene még átgondolás és az összes játékos karakter összeeresztése, mert ott az irányt nagyrészt a játékosok választják ki maguknak.

Aze rkélyen ültünk most megint többször, és van a fény, és vannak a szavak, és vannak a különböző színű gondolatok és érzések, az övé barnás-narancs-keserű, az övé színeket kap a szürkéből (jön vissza a bordós-lila), az övé zavaros-zöldes, de égkék is, és egyre áttetszőbb kék, én meg nem érzem és nem tudom, mi történik, nekem nincsenek színeim, nem igazi, ami velem történik. Kezdem megint nemlétezőnek érezni magamat a másokhoz képest, olyanak, aki csak egy tükörkép, egy rajz, egy mese, egy történet. Muszáj lesz néha megállnom a lámpafényben és tudatosítani magamban, hogy ez a látás, ez a hallás ez az érzékelés az enyém, nem másé, és talán a gondolataim és az érzéseim is az enyémek.- Azért jó lenne elveszni és feloldódni más problémáiban, ilyenkor az könnyűnek tűnik, mégis, érzéketlennek érzem tőle magamat. Idegennek. Hidegnek. Üresnek. Mintékat követek, saját mintáimat legalább, de nem vagyok annyira bennük, mint szeretném, mint helyesnek tartanám. És most nem az van, hogy akkor "legyél önmagad", mert nincs önmagam, ezek az önmagamságok üresek. Az, hogy ezt megfogalmazom, megint csak... tevékenység. Ettől nem leszek egész. Ez csak elköti az időmet, amit itt bent töltök, néha talán el kel engednem még több köteléket, asszem, ez a jó, de, hogy milyen láncok vannak még, már nem igazán tudom. ÉS ezek elengedésével még kevésbé fogom tudni, hogy ki vagyok, der hátha majd nem akarom magamat rendszerbe rakni, és akkor hátha nem akarok gondolkodni már. Ehhez mind a plusz, mind a mínus odaírható, igen, egyszerre, két oldal, sok oldal.
Azért asszem értem én. Szmájli. Meg még egy. Tényleg olyan, mint a kötéltánc, koncentrálás és fókuszálás a célra,  a körítést meg 70%-on kérem, mert nem bírom megenni az egész adagot, lila felhők és narancssárgák, szevasztok, mndtam már, hogy gyönyörű a lenovo billentyűzete, meg kialakítása, mmint a thinkpadé, komolyan nagyon bírom ezeket a notebookokat.

Úszás

Tapintható a levegő széle, felsebzi a kezem, ha megpróbálom megmarkolni, így marad az, hogy nem értem - hogy ne érteném. Pont ez az. ez egy kicsit szomorú idő, kicsit üres, kicsit semmilyen, próbálom megtalálni azt, ami miatt érdemes átsétálni a levegőn, hát miért ne, miért is?
Nincs semmi baj.

Valamire kellene koncentrálnom, de nem tudok. Lenne mire, itt van a Turambar, tessék. De erre nem lehet felépíteni egy hetet, tegyük rögtön hozzá, ez ilyen emtétés dolog megint, nem sikerült kihozni belőle, és az emtétésség, bár amúgy nagyszerű hobbi megminden, olyan korlátokat hoz, amikről kezdem úgy látni, hogy megváltoztathatlanok. Időnként teszek gyenge próbálkozásokat arra, hogy valami többet-tartsabbat hozzak ki, de végül csak egy baráti társaság kreativitásfejelsztő-önmegvalósító programjai leszünk mindannyian. Csak, írom, mert a keresett kontextusban ez nem elég, erre valóban csak azok tudnak építeni, akik mindez az egyetem vagy iskola mellé kell, addig, amíg nem találtak maguknak hivatást vagy életcélt. Talán szól azoknak is, akik megtalálták ezt, és mellett van idejük.
De a közbülső állapotra jelenleg kifejezetten káros is lehet, hiszen nagyon megtévesztő, nagyon inspiratív, nagyon, olyan, mintha, de a korlátok, amiket egyre többször hallok emgfogalmazva és kimondva, nem teszik lehetővé, hogy itt vagy ezen keresztül találjon az ember valamit. Kívülről ez jobban látszik, látom tükröződni idegenek gondolataiban, a messzelévőkön.
Még próbálok úgy gondolni erre a darabra, hogy ezzel valami többet is ki tudunk fejezni, mint egy egyszerű műsorszámságot, hogy valóban benne van az, amitől művészet valami, és hátha.
Talán az is baj, hogy a dolgok nagy rendjében msáhol látnánk szívesen ennek a társaságnak a helyét. Én szívesen venném, ha egy olyan közösség lenne, ami a hozzám hasonló eszképista izéknek a közössége, ahol ezt a szellemi közös pontot tudjuk úgy felhasználni és mozgósítani, ahogy azt máshol nem lehet - mert fantasy-t nem adnak elő más társulatban, mert felnőttéknél nem szokás nyáron táborba menni és jelmezben rohangálni. Nálam ez a középpont.

Semmi aktualitása nincs ennek a gondolatfolyamnak, maximum annyi, hogy hiányzik a normális cél az életemből. A munkám nem hivatás, az, hogy időnként próbálok tanulni, az sem, mert önmagáért a tudás nekem kevés, ezért ez nem motivál eléggé, kreatív készségeimnek semmi nagyobbképbe illő kifutása nincsen, marad az abszolút személyes szféra, ahol, hát, ja, vagyunk páran még így ezzel. Nagyobb közösségi szinten ott van az ország, ami most egyre fosabb, és el se tudom képzelni, mit tudnék azért tenni, amiben hiszek, úgy, hogy ezt kisebb közösségi szinten is megvalósíthatatlannaklátom (lásd fenti bekezdés). Majd biztos lesz valami. Majd felvesznek egy jobb munkahelyre, majd képes leszek írni végre, majd befut az együttes is rendszeres koncertezésig legalább, majd eszembe jut egy olyan ötlet, amit képes vagyok én véghezvitetni másokkal, és akkor talán majd jobb lesz.
Meg nyilván, ha kialszom magam, és a kib hullám majdfelfele megy, akkor is jobb lesz, de az annyira a triviális válasz, hogy kiábrándító.
Mindegy, estig majd elmúlik, majd elmúlik, majd elmúlik, majd elmúlik, majd elmúlik. Aludnék inkább, az szórakoztatóbb. Írtam legutóbb, h izgalmasnak akarom taláélni az életemet, hát nem az, és nem lesz az, amíg valamit nem tudok kezdeni. Asszem valóban ideje van valaminek. Ja, télleg, nézzek szembe a félelmeimmel, az izgalmas. Például a gömbvillámokkal, ja.

igazodó

Ez a hely, most nem olyan jó, több fény jön be az ablakon, mert elpakolták előle a dobozok egy tetemes részét, és most üresnek tűnik a szoba. Rendrakás van az irodában, valami napközbeni rendezvényre invitáltak ide embereket, mondjuk nem feltétlenül vállalom az üres íróasztalt, de majd begórok mindent a szekrénybe, ha úgy adódik.

Nagyon jó volt a tegnap, ősi idő, őszi idő, sétáltam személyiért, amit kiadtak, mondván, hogy ki kellett volna selejtezniük már az elmúlt egy évben. Néztem hajfestéket, de az most nem aktuális, mert ahhoz megint világos haj kéne első körben. Aztán elmentem a fogorvoshoz is, vártam előszobában - ezek az átalakított belvárosi lakások mindig lenyűgöznek, valahol a huszadik század közepe és a 80-as évek vége között elveszve, mert a nagyszüleimé ilyen volt, meg mi is ilyenben laktunk, csak már a bútorok nem voltak annyira régiek, itt meg olyan bájosan keveredik a rokokógiccs a bőrhuzattal meg a szocreállal.
nem vagyok büszke magamra, kértem mégegy injekciót, miután elsőre éreztem, amikor megpróbált valamit csinálni a fogamban. Uténa már nem kértem megint, inkább a hasilézés görcsös kapaszkodás a karfába amíg bírom (hát, nem valami magam a fájdalomtűrésem, be kell látnom). Azért a "tényleg fáj, vagy csak fél?" kérdés is demoralizált, hát fáj, ha beleszúrnak tűvel az ínyembe, ami amúgyis fáj,a z fáj, hogy lehet ilyet kérdeznu, nyííííííííííg, de utána rosszabb volt. A délután további pár órájában nem volt jó, na. Aztán hatott a fájdalomcsillapító, meg glom elmúlt az abuzálás emléke is lassan.

A hétvége egyik pontján befejeztem a ME3-at, szép volt, jó volt, jöhet a többi játék (nyilván a Dragon Age-t kezdtem elölről, hát hogyne). Egy másik pontján neten keresztül szerveztünk, az is szórakoztató volt, egy harmadikon pedig elaludtam a szentendrei indulást, amit még bánok egy kicsit.
Ittunk Angwennel és meggyőztem a legújabb Bondról. Főztem levest, de a vége már megromlott, mire teljesen megettem volna (kellett nekem előlhagynom). Írtam angolul dolgot, wordpressen ottvan minden hibájával együtt, nem visz rá alélek, hogy nekiálljak átjavítani nyelvhelyességileg, annyira érezhetően kicsi a szókincsem, hogy nehézséget okozott az össze párszavas leírás. Kb, ha kettő található benne, akkor már jó voltam.

Folyamatosan küzdök azért, hogy izgalmasnak lássam a életem, néha már sikerül.

laprugó

Óhát, a gyors helyzet, hétfőn megyek fogorvoshoz, addig egyre inkább fájdalomcsillapítón élek, érdekes figyelni, hogy hol a tűréshatárom, és hol kezdenék nyűszíteni, aztán mégse, és néha csak a fejben létezik a fájdalom.
Kiesett egy numpadból egy laprugó, kéne bőrszíjat szereznem hozzá, mert szép. Ezen kívül semmi izgalom, ja, ma reggel visszafordultam a pénztárcámért a metróról, ez erős kezdés, úgy gondolom. Meg én is jelentkeztem arra az állásra, amire szvsz az emtétéből legalább hárman (ó, mennyire jó, hogy egymás konkurenciái vagyunk), legalább behívhatnának, csak a jókedvem érdekében.
A hét eddig pihentető, de rendet kellene raknom lassan, meg vannak a dolgok, amiket tenne kéne, és valahogy nem mennek. De legalább az ME3-at be fogom hamarosan fejezni, úgy tűnik.

Azért az a látvány, hogy az ágyon három laptop van, és közben egy asztali gép is megy ugyanabban a szobában, 21. század, én így szeretlek, meg ilyenek. A levegő este az utácn pont olyan volt, hogy nem értettem, melegebb, mint amilyennek kellett volna lennie, ami elég furcsa érzés, tekintve, hogy nem tudom, milyennek kéne lennie. Ősz van, én meg nem járok suliba, valószínűleg ez a furcsa, már évek óta.

A fogfájás megint utolért, kéne telefonálnom a fogorvosnak, demár tényleg. Tudom, tudom.

Ez most kell.

Kolesz

A hétvége egészen nem evilágira sikerült annak köszönhetően, hogy egyrészt Juli otthon volt, másrészt meg Nyüfi menedéket keresett a Bázison. Péntek este a Turambar válogatás, elvileg megvannak a szereplők, most mehet a munka, (jajj, még egy e-mailt kell írnom, ha lesz agyam, el ne felejtsem). Utána munkavacsoráztunk Hannával, izgalmasnak ígérkezk a KÖMF-ös színészműhelyünk is.
Este utána még ittunk, kiakadtam levelezésen, nagy erőkkel vitattunk tábori dolgokat, meg emtétés dolgokat, emg egyéb dolgokat, ahogy telt az este, úgy mentünk át lánybuliba, elfogyott a sangria, aztnán hajnal lett hirtelen. Másnap reggel Nyüfi elrángatott jógázni a szemközti terembe (azért jógázni, mert az kezdődött 10-kor), aztán kisminkeltük magnkat a bevásárláshoz, mert mihez máshoz, és hirtelen lett hagymás-csilis-kurkumás csirke Nyüfi jóvoltából.
Utána meg sokáig öltem a dolgokat a galaxisban.
És a vasárnap is ebben a féltábori-koleszos hangulatban telt el, visszajött a három évvel ezelőtt, amikor a Bázisra költöztem, az volt hasonló (meg amikor Julcsi itthon volt a tél közepén). Ez nagyon az a közeg, amiben szeretek élni, nagy családban nőttem fel, kellenek az emberek, és jó hogy van szobám.

Tegnap este aztán hirtelen befogadtuk Szozsit is és megint ittunk és beszélgettünk lánykoleszes módra, ma meg elhúzódó mítinget nyertem cserébe.

Ennyi idegen nevet és életet egyszerre nem hallottam, mint a hétvégén, és tulajdonképpen érdekes ismeretlenek sztorijait hallgatni. Ja, gyakoroltam énekelni, és írtam szappanbuborékról is gyorsan, nem rossz ötlet tulajdonképpen, meg alkaul a legújabb westernsztori, kopott tükör, telihold, hasgörccsel és álmatlansággal küzdő lány, meg majd porban forgó ördögszekerek, akasztás és kalapos bandita.

rant

Van az őszi esőnek az a rohadtlevél illata, amit a mosdóban kevernek a gyöngyvirágszagosítóval, na, arról pont eszembe jutottak a mindenkori kopott-zöld barokk faragványok, amiket benőtt a fű és a borostyán és nedves félhomály, koszos ablaküveg mögött (gótikus csendélet, ach), és ez a dolog kísért engem, pedig így egyben nem láttam még. Vagy nem emlékszem rá. Néha beülnék a közepébe és nézném, és raktároznám el a pillanatot, mert valamit jelent, csak nem tudom, hogy mit.
Ez pl. olyan dolog amiről írnék én mindenfélét, de, mint az összes többivel, ezzel is az a helyzet, hogy oké, megvan a kép, tessék, de mi történik?
Mittomén, a western kocsmában ül a seriffhelyettes és figyeli az ideges párt az asztalnál (testvérek vagy szeretők vajon, ó, ez csak shakespear-i két lány, az egyik férfinak öltözött), körben a zene-füst, vadnyugati nyugalom, miegymás, kint ördögszekerek, és... és? Kire várnak? Mi közük van a paphoz, aki megölte a seriffet, és berobbantotta a barlangot? És miafaszért nem tudok leülni és elkezdeni megírni, hátha kiderül? Hátha legalább engem érdekelni fog?
Nyilván félek attól, hogy szar lesz, hogy nem fog tetszeni senkinek azoknak, akiknek kellene (és lássuk be, erre komoly az esély). Nem akarom pazarolni az időmet - ja, persze, mert amúgy mit csinálok? Van pár külvilágra ható pontja a cselekvési mezőmnek (munkahely, mtt-s melók), annak elégnek kellene lennie, a többit akárhogy is felhasználhatnám. Nem? Jó lenne megtanulnom külső motiváció nélkül működni, mert abból iszonyat ritkán kapok.
Mások ezt hogy csinálják?

Alternatívaként esetlegeljátszom azt, hogy van külső megerősítés, és szépen felépíteke gy olyan világot,a minek van értelme az én szempontomból is. Mivel úgyis a saját magam felépített világban élek, ez nem is lenne minőségi változás, pusztán a részletekről van szó, nem? Ha következetes akarok lenni a világképemhez, akkor sajnos de.

Egészen másvonalon nem is írtam, hogy az énekóra megint pont jókor jött, állítólag olyan, mintha nem hagytam volna ki két hónapot, a fejlődés az ugyanolyan szintű, mintha múlt héten lettem volna órán. Cserébe tegnap képtelen voltam normális énekhangot produkálni próbán, meg az effektet se kapcsoltam be, mindegy, csonka próba volt úgyis.

Csak ne maradjon abba az eső.

Miután már két ebédszünetet is plázákban töltöttem, nincs túl sok lelkesedésem megint, de elkapott a vágy, hogy ingeket vegyek. Pontosabban, tegnap úgy mentem már, hogy veszek szövetnadrágot és/vagy cipőt őszre, aztán egyiket se találtam. ingeket nézegettem, de akkor még lebeszéltem magamat, mondván, h ezeket vasalni kell. De... vasalni olyankor szeretek, ha nem reggel kell, hátha ráveszem magamat, hogy egyszerre vasaljak ki mindent, és akkor jó lesz. És inget viselni kúl, ha nem ujjatlant, akkor mégis, mit? Ja, vannak garbóim, azok is jók, de pl pólót már nem lehet, emr az nem dresskód. Blúzok me ritkán vannak olyanok, amik tetszenek. Tehát marad az ing, jessz. Ha találok.

Tegnap megnéztem az aktuális Bourne filmetmoziban, egyedül, ez új élmény, ilyet fogok szerintem sokszor, mert filmet nézni jó, és otthon nehezebben veszem rá magam. Rosszak ezek a berögződéseim, hogy moziba, bulib, színházba társasággal kell menni,nem NEM. Némi kib önállóság nem ártana, rajta vagyok, rajta vagyok az ügyön.

Ja, esik az eső. csak szólok. Itt az ősz. Gyönyörű.

éber volt

Egy új élmény volt többé-kevésbé kipihenten ébredni reggel, ezt a jó szokásomat meg kell tartanom.   Tegnap teszteltük a google hangouts-ot megbeszélés címén, nekem bejött, FQ-nak kevésbé, de aztén már a skype-ot se sikerült úgy használni, mint kellett volna. Ettem Ringéknél, beszéltünk táborról, fáradtságról, blogokról megminden, otthon este meg ellenőriztem, hogy mára semmi programom nincs - kellene vennem színes hajfestéket (lilát vagy kéket), esetleg tennem egy kört végre a kerékpárral (valaki?), és méginkább megnézni a Bourne hagyatékot (VALAKI?).
Fallback opcióként meg ott a ME3.

Új-Crobuzon, te csodás, a városokba általában nagyon könnyen szerelmes leszek, hát még.

kanyar

aza baj az új háttérképpel a céges gépen, hogy leragadok rajta percekig. most tea. nem kávé. ijesztő volt éjszaka, hogy nem bírtam elaliudni, talán az este hétkor megivott kávé és a gyümölcsös sör szencségtelen kombinációja okozta? Ez egyezik nagyjából a szombattal, amikor hasonló módon nem sikerült aludnom.
Ma nyilván fogok tudni (nyilván, persze, ilyenkor szoktam órákig forgolódni dühöngve, hogy nem kellett volna ezt mondanom), de a holnap akkor megint a másnap, akkor mivan.

Ma végre megint megyek énekórára, (önmegvalósítás, bmeg), az jó lesz, mondom magamnak, legalább nem kell új dalt vinnem, mert a régiek is kihívást jelentenek kihagyás után.
Az álmosság mellékhatásakéntmár-már agresszívan asszertívnak érzem magamat, mert egyszerűen nem jut energiám arra, h elgondolkodjak a mások érzésein. IT-t egyre többször szólom meg, hogy igazán visszajelezhetnének, ha valami nem stimmel, emrt akkor talán tudok segíteni, különösebb problémázás nélkül beszélek ügyintézőkkel hülyeségeket, ez mondjuk nem asszertivitás, de vicces, amikor beszédülök a mobilboltba, hogy lehet, hogy vennék telefont előfizetéssel, aztán kihozzuk azt a konstrukciót, amit neten már kinéztem, a csaj papírról nézi, nem tudja fejből, pedig én ennyi nézegetés után már gyorsabban ajánlanék másnak készüléket, namindegy, aztán persze kiderül, h dupla igazolvány kell, én egyet se tudok prezentálni, ezúton megúsztam a mobilvásárlást.

Az ősztől megint nagyok az elvárásaim, de nembaj, kezdem magam jól érezni, ilyenkor szokott olyasmi történni, hogy mondjuk összejövök valakivel, és elfelejtem ezt a szabadságot, amit most érzek (cserébe jó esetben szerelmes leszek), vagy szimplán csak elmúlik az életnek az a szakasza, ami nullponton felül van, jól jönne már a kiegyensúlyozódás vagy mi, ugye nem akkor éltem meg életemnek az igazán jó részét, amire már nem is emlékszem?

Szóval a félelem, az lesz most az útjelző, akkor el kéne mennem fogorvoshoz pl., meg emberekkel találkozni és beszélgetni és kib sokat telefonálni ugye. Ja, megaz A verzió, pontot kell tennem a végére mostmár így évek után, mert nem aktuális ugyan, de idegesítő még mindig ott van, és észreveszem a lehetne-máshogy-ist, és olyankor azért eszembe jut, hogy volt egy szűk ablak - bár nem, jobban belegondolva, én azt nem vettem annak. Írnom kéne. Ezt az összes gondolatom margójára vésem, olyan szinten nyomaszt néha, hogy nem történik, és az a hang ittem-nem-nem, nincs itt, nem mondom, engem kommentált éjszaka, a félálomban lebegve, egyszerre főszerepelni és íarni a filmet-darabot-regényt, mennyire egyszerűbb egyszerre az egyiket.
Őszi aranyba olvadnak a gondolataim, feltekerdnek a felhőkkel, néha a képek napként az agyamba égnek és a lenyomatuk ott marad és előhívják önmagukat, megint emlékszem. És ilyenkor tudom, hogy enélkül nincsen értelme a létezésnek.

Rendetlenség

Borzasztó rendetlenséget hagytam a hétvége utána  Bázison - pedig jellemzően rend is volt még péntek környékén. Az időérzékem összezavarodott péntekre, a Turambar szereplőválogatás végén valahogy nem fogtam fel egészen, hogy péntek van - és ez ijesztő valahol, mert nem volt bennem az a nyugalom, ami általában a  hétvégével jár, hogy kilépek a hétköznapi melóból. Mindenesetre szombaton zavartalanul aludtam kb 11-ig, ahogy mostanában szinte mindig teszem, ha módom van rá.
Dél után valamivel felhívott Vérlepke, hogy átjönne pár órára, meg aztán majd nálam aludnánakéjszaka, mert esti programjuk van, meg mennek holnap reggel tovább azonnal, úgyhogy élő alanyokon teszteltem a kinyitható kanapét - visszajelzés még nem érkezett, mert azóta nem beszéltünk. Úgyhogy szombaton egész aktív szociális életem volt, este Szozsival ittuk meg a maradék gyümölcsös sört a hűtőből, húgommal meg még főztünk is olyat, amilyet még nem csináltam, szal megérte ébredés után azon borongani, hogy milyen szomorú, h ma nem találkozom senkivel.
Szombat éjszaka nem sikerült rendesen aludnom, ez részben köszönhető annak, hogy fél2ig játszottam, de lehet, h ennek semmi köze ahhoz, hogy kb 4ig nem sikerült aludnom, csak forgolódtam. Reggel kiengedtem a húgomékat, aztán még 11ig aludtam, a játék előtt még megnéztem a doctorwho aktuális részét a dinoszauruszokkal, utána valamennyire összekaptam magamat, és átugrottam Bélához - fura, hogy ez a táv tényleg tud "átugrásnak" tűni, pedig kb. 20 perc villamos. Jellemző, már én is eleve késve indultam, mondván, hogy Inszéjnék úgyis késnek, és lőn, szűk másfél órával később már el is tudtunk kezdeni játszani, miután kitárgyaltuk a ME szépségeit (a múlt hetem ezennel a mass effect témájára alapult).A játék szórakoztató volt, Miki nem szívbajos weird szexuális encountert is lemesélni, mi meg nagyon viccesen tudunk bénázni, sőt, egyre inkább nem bénázunk, csak az, ahogy előadjuk. Zyro karakterét végül tudtuk nélkülözni, de most nagyon érezhető volt, hogy Miki vele is számolt.

Este is láttam, ma reggel is, hogy a konyha a szomnbatot őrzi, a szobám a vasárnap reggelt, ma este Daniel Craig és Casino Royale, hacsak nem jöbe semmi, ja, és sötétlila-padlizsán a hajam, szerténk szerezni hozzá lila festéket a szomszédos boltokból, amivel csíkokat rakok bele. Elég sötét ahhoz sa hajam, hogy nem legyen nagyon feltűnő, de próbálkozásra szvsz jó lesz.

És az ősz a félelem évszaka, ez elég jó jelszónak és motívumnak tűnik most.

geeklányok

Tegnap este sikerült összehozni valami italozós szocializálódást, ami jó volt, beszéltünk ki hátuk mögött embereket, meg előttük is, és elkezdtük geekké tenni Julit azzal, hogy meséltünk neki a királylányos fantasyről, meg felemlegettük a kedvenc meghatározó NPC-ket és PC-ket egyéb játékokból.

Rá kellett jönnöm, hogy nekem meglepően kevés olyan karakterem volt, aki beleszeretett volna NPC-be, a többiekhez képest főleg. Aztán persze arra is rájöttem, hogy persze, mert egy nagy részüket meséltem, és akik meg nekem szoktak mesélni, azoknak csak egy töredéke mesél szappanoperát - egész pontosan Insane ilyen, a többieknél ez tök véletlenszerű, hogy van-e olyan karakter, akinél ez egyáltalán felmerül, vagy elsikkad a téma.

Miután elmentek a népek, még meséltem Julinak a ME3-ról, mert érdekelte, és ez azért meglepett, ennyire sajnos nem geekek a barátnőim (még a wannabe játéktervező se, nem értem én ezt :P). Aztán gondoltam, generáltatok vele karaktert, meg megmutatom az egyik rész elejét, mert szeretem terjeszteni a geekséget - és rá kellett jönnöm, hogy a WASD irányítás nem az emberrel veleszületett tulajdonság. MEg arra is, h már baromi régen játszom gépen. Nekem már egyértelműek az olyan alapvető dolgok, hogy az egérrel- billentyűzettel irányítok, bal egérgombbal lövök meg ilyenek, de nagyon érdekes volt látni, hogy Julinak mennyire új az egész. Szóval azt kell mondjam ehhez képest jól vizsgázott a ME2 irányítása, mert egy idő után azért már legalább haladni tudott a folyosókon. Többé kevésbé.

Éjszaka táborról álmodtam, Hanna-Szozsi-??-Idhren? csoporttal szerveztünk tábort, kiosztottuk a feladatokat és azonnal egy havas-esős táborhelyen voltunk, és mr el is kezdődött, én meg cska néztem, hogy miezitt, hogy tudott úgy elkezdődni, hogy észre se vettem?

you won't be alone long

Na, most spoileres ME3 beszámoló következik - nem játszottam végig, csak éppen ideje van megint :D

Tegnap sikerült egymás után röviddel két drámai, mi több, szoorú jelenetbe belefutnom. Az első Mordin halála volt, róla nem tudtam előre, ezért még meg is lepett, de jól jött ki ez az önfeláldozásos balhé, epikus zene, jelenet, utolsó mondat, utána egy-egy mondatban meggyászolták az NPC-k és Shepard, szép volt. Szociális játékos vagyok,ergo ezekkel a "lelkizős" jelenetekkel engem meg lehet venni (amennyiben nem erőltetettek, de itt jók voltak). A drámai hangvétel már a játék elejétől megalapozott, de eddig nem halt meg barát, csak majdnem - Grunt már elég epikus volt, én azt hittem tényleg, hogy ottmarad, erre meg nem. Szóval gyász, dráma, epika, köszönjük, megyünk tovább megmenteni az ismert univerzumot.
(......mozifilm....)
Kicsit kóvályogtam a galaxisban, mellékküldetéseket oldogattam, aztán mentem vissza a Citadel-be,  mert volt ott is küldetés, meg csekkolni akartam Thane-t a kórházban, mert ugyan a játék logikája elégedett volt az egy újratalálkozásos beszélgetéssel, az én logikám azt diktálja, hogy a barátok, pláne, ha szeretők is, akkor elég sokmindenről tudnak beszélni ilyen eseménydús időkben, az én mesémet játszom, nem?
De itt triggereltem azonnal a következő drámai eseményt, ahol mindenféle politikusokat kellett megmenteni a gonyosztól, értelemszerűen nem a politikusokért aggódtam, hanem a bentragadt Thane-ért, aki ráadásul közölte, hogy annyira nem tesz neki jót a futás jelenlegi állapotában, szal Shepardnak kéne megmentenie mindenkit. Oké, nagyerőkkel előre, csata-csata, salarian megvan, de pont velem együtt bukkan rá valami titokzatos fickó, akiből nem egy csatás monszta lesz, mert nevesített - közben beugrottak az elspoilerezett emlékeim, francba. Thane kúlságosan elzavarja, ugye sebet kap, és Shepard simán elhiszi neki, hogy rendben lesz (én spec itt azt hittem, hogy Thane elküldi, mert fölösleges lenne ezzel időt vesztegetni, ha úgyis meghal, úgyhogy ennél egy kicsit enyhébb lett a kimenetel). És üldözi a másikat tovább, akit végül NEM LEHET ELKAPNI. Mert egy ilyen helyzetben nyilván nem az lebeg a nő előtt, hogy jajajj, politikusok élet forog veszélyben, amikor a szerelmét egy elég csúnya sebbel hagyta hátra, mindegy, gyerünk tovább, univerzum sorsa megminden.
Ebben a megvilágításban az, hogy Kaidan értetlenkedik egy sort, amikor velük futok össze legfelül, az mellékes kérdés. Lelőttem volna, ha szembeszáll? Ne vicceljünk, Kaidant reálisan nem lehet lelőni egy lövéssel, pajzs van rajta, ha jól sejtem, akkor dupla, blahh, arr nincs idő, hogy egymást üssük. Udina más kérdés, megintcsak nincs idő faszkodni, ezeknek a szerencsétleneknek életben kell maradnia, hogy legyen értelme Thane önfeláldozásának, vagy valami.
Snitt.

Eddigre kezdett elegem lenni abból, hogy ennyire csőben fut a történet ilyen hosszú ideig, és még hangulatilag (szövegileg) sincsen lényegi vlasztási lehetőségem. Nincs komoly hibázási opció (legalábbis nem vettem észre).

A kórházi búcsú az pozőr volt, de Shepard egy kib kőszikla, ugyanis sokkal jobban felzaklatta eddig kb bármi, még az ismeretlen gyerek is a legelején, mint a szerelme halála. Értem én, hogy nem csinálnak külön animációt arra, hogy szimpla barátként búcsúztatja, de... de attól még. Attól még lehetett volna.

Az meg nagyon hiányzik, hogy a folytatásban utalás sincsen arra, hogy Shepard épp mekkora gyászban van, hogy megint meghalt valaki, aki, tekintve, hogy nincs aktív családja, a legfontosabb volt az életében. Se Shepard nem tesz rá utalást, se senki, akivel találkozik. Mintha nem történt volna semmi. Nyjajj.

NA, vissza a melóhoz, de ezt muszáj volt leírnom.

gamergirl

Véletlenül rábukkantam az origin store-os leértékelésre, és Mass Effect 3 lett belőle, úgyhogy a hétvégém lényegében azzal telt, kellemes játékkal egész nap, néha pihentem az Assassins Creed 2-vel, és rövidnek éreztema  hétvégét. Nagyon. Ja, szombaton kirándultnk is, az tény, ettől azért kiegyensúlyozottabbnak érzem az életemet, meg péntek este Komával ittunk az erkélyen, és csak utána kezdtem játszani hajnalig.

A helyzet az, hogy jó a játék, a világa meg a története ugye már két részen keresztül oldotta magát belém, Ms Shepard kezdi egyfajta példaképpé kinőni magát a szememben, és nagyon jó érzés ismert világban ismerős karakterek új kalandjaival. Úgy érzem, ez egy reális dolog, főleg, ha előre eltervezik, hogy sorozatként csinálnak meg egy játékot, mert az érzelmi kapcsolódás egyszerűen jobban működik.
A harcrendszer az eddigi legjobb a sorozatból, már-már majdnem elégedett vagyok vele, olyan... simának tűnik, bár elég sokat bénázom amiatt, hogy ugyanaz a billentyű (space) szolgál a legtöbb cselekvésre: fedezékbe/ki, ugrás fedezéken át, ugrás, interakció úgy általában bármivel. Esetleg szétbonthatták volna, de akkor nyilván kényelmes lett volna PC-s játékosoknak. Meg az is fura, hogy a legnehezebb alatti szinten játszom, és itt megfelelő a nehézsége a játéknak, pedig nekem tipikusan a normal szokott lenni a készségszintem az FPS/TPS-ekben, sőt. A Witcherben pl. tipikusan, de mondhatnék egyéb kortárs játékokat is. És ugyan valahol azt olvastam, hogy a harmadik részben nem lehet majd tudni, hogy hol lesz a csata a fedezékekből, de... de, lehet.
A párbeszédes interakciók, hát, lehetnénk interaktívabbak is, mert így tényleg egy sorozatnak tűnik - azért nem filmnek, mert ahhoz túl sok minden derül ki. Alig érzem a tétjét annak, hogy mit válaszolok, vagy milyen stílusban, talán egy-két alkalommal tényleg számít, de nincs meg az az érzésem, hogyha rosszul válaszolok, akkor akár nagyon is elcseszhetek valamit. Pedig az lenne az igazi.
A történet, mint folytatás, többnyire tetszik, olyanokba tudnék csak belekötni, hogy mi az, hogy X hónapon keresztül nem kereste a karakterem a többieket? Hogy nem találta meg Thane-t? Ha ilyen faszacsaj lennék, akkor a halálosbeteg szerelmemet nem engednám ki látótávolságból, és kész.
Aranyos, ahogy újra találkoznak, meg szomorú is, csak... helló, akor mostantól nem levelezünk? Vagy skype? Vagy bármi? Pont az ilyen világvége időkben jön jól a lelki támogatás, még akkor is, ha olyan kib hős vagyok, mint Shepard. Modelleződnek azok a szociális interakciók tisztességesen, de akkor már. És nyilván nem tudom, hogy az egyéb szálakkal mi a helyzet, meg tudom, hogy szomorú lesz ez még és bőgni fogok, de az meg más kérdés.
De azért jó ez. Most egy darabig jó lesz.

Az AC2 meg a kikapcsolódásra tökéletes, rohanok a háztetőkön és időnként meg kell ölni embereket, az első részét valszeg Altair miatt fogom kicsit játszani még.

Az esti fények meg elhozták az őszt, igen, a hajnali hűvössel együtt, gyertek levelek le a fákról, megminden.