Szappanoperát mesélni

Már fél éve meg szerettem volna határozni és fogalmazni, lehetőleg cikkben, hogy hogyan is szeretném, ha nekem mesélnének. Illetve azt, hogy melyik az a játékstílus kategória, ami rendre kimarad a hentelős/nyomozós/intrikázós csoportosításból.

Amíg tart a lelkesedésem, megpróbálom begépelni.

Tehát. A fenti felosztást nyilván ismerik a szerepjátékosok, és alkalmazzák is, legalább annyira, hogy megkérdezzék egymástól, életutat, intrikázósat, vagy egyéjszakás nyomozósat szeretnének. A gondolatmenetem kábé egy-másfél éve indult el, amikor leesett, hogy Drímőr nem feltétlenül tartja ugyanolyan élvezetesnek az elsősorban érzelmekre koncentráló mesélés és játékstílust, mint én. Gyorsan megállapítottuk, hogy bizony létezik egy, a szappanoperák sok jellegzetességét felvonultató stílus. Tökéletes példa erre a szomszéd pár blogon is dokumentált Holdárnyék krónika - tulajdonképpen ennek kapcsán indult az egész.

Azóta sikerült kristályosítani többek segítségével az elméletemen, íme:
Két alapvető csoportra érdemes felosztani a játékosokat, mégpedig az elvárásaik alapján, amiket a játékkal szemben támasztanak.
Az egyik elvárás-fajta a sikerélmény; a xp-trezsör-artifakt-tól kezdve, az intrikus "mindenkinél okosabb és hatalmasabb a karakterem" en keresztül egészen a "milyen ügyesen és hitelesen alakítom a mániákus depresszióst"-ig bezárólag fel lehet fedezni szinte az összes fajta szerepjátékost.
Szinte.
A másik csoportba az érzelmileg motivált játékosok tartoznak: akik, az előzőektől ellentétben nem sikerélményt várnak a játéktól, hanem azt, hogy átéljék a karaktereik érzelmeit.
Nyilván nem kizárólagos a két csoport, de az egyik elvárás fog dominálni mindenkinél. És jó eséllyel a férfiaknál az első, míg a nőknél a második. Csakhogy egyszerűsítsem a kinek meséljünk szappanoperát kérdést...

majd egyszer folytatom, ha úgy adódik...