kedd, január 4

don't feel good.

a legkisebb ágacskát is jég borítja - illetve zuzmarás-havas volt a bartókon a fasor. Pofásan nézett ki, meg a köd is tegnap este, a felém vágtázó villamos alól gomolygó köd és pára az esti lámpafényben. Beindították a musical-ben  ködgépet.
--
jut eszembe, álmodtam, konkrét személyként emlékszem belőle Alewra, kevésbé konkrétan még "mtt-sek"-re, mondjuk Cuéra, meg talán Komára (aki nem emtétés, namindegy). Volt valami tömegtüntetés vagy csak sok ember volt egy helyen, nem tudom, miért, de aztán valamelyik beszélő megmondt az embereknek, h ott az a fehér hajú az Julian Assange, és ekkor emtétések egymásra néztünk, és tudtuk hogy gáz lesz, és ki kell menteni. Úgyhogy a felbőszült tömeget próbálták terelni Daniék, valami furcsa kézilabdás alakzatba állva, hogy Assange kimenekülhessen. Aztán mentünk azzal a néhány emberrel valahova, talán a társulattal volt próba, talán színitosz, vagy tábor, közben flörtöltünk Assange-val - de időközben feltűnt a fehérhajú NPC-m is, meg volt közben táncpróba (a táborra), és végül Assange-val jöttem össze, nem Adrian-nel (mert Adrian azt gondolta/mondta (álmaimban egyszerre vagyok narrátor és szereplő), hogy úgyse bírom sokáig a másikkal, és arra az esetre meg megadja a számát.) És mentünk Ankalimon előadását meghallgatni az egyetemen, esetleg valamilyen fizikai előadásra és én fizikus voltam az egyetemről, vagy biológus, vagy valamilyen fehérköpenyes tudós, és visszamenőleg is így volt igaz, csak akkor még nem tudtam.

Ritkán szoktam közszereplővel álmodni - a színészekről is a szerepükben álmodok csak (úgy nyilván), utoljára Adran Hates-szel sikerült álmodnom vmi olyasmit, hogybeszélgetünk zenéről, miközben megmutatom az együttesnek a Budai várat. Szóval az agyam begyűjtött még egy embert a féllétezők közül a személyes mitológiájába, ó, igen.

És nem tudom, mikor fogok foglalkozni a live-val, mert ma és holnap is próba van este, és a hét eyetlen estéjét nem biztos, hogy erre szeretném fordítani- Mondjuk ma napközben, meg hátha este hamarabb engednek el, vagy lesz energiám, vagy ilyenek.

Nincsenek megjegyzések: