csütörtök, január 20

Örömmel (és kissé álmosan) jelentem, h a telepítés sikerült, nem kellett ahhoz egy hét, hogy a legálisan megvásárolt játékkal végre játszani tudjak. Oké, ha azt veszem, h tegnapelőtt este írtam a supportra, és már reggel olvastam a választ, h letölthetek tőlük egy másik példányt... Közben persze elszállt a netem, de csak nekem, valami IP kiosztásos problémák voltak a wifimmel, aztán egyszercsak minden ok nélkül visszajött. Ez tulajdonképpen ijesztő. Ezek a rendszerek már annyi változóval bírnak, hogy belépett a sorsszerűség is közéjük (ez jelzi azt, hogy mikor éled fel egy rendszer).

Naszóval, eljátszottam addig a Mass Effectben, ameddig a múltkor jutottam, pozőr játék ez is, és lassan kezdem megszokni a taktikai izéléseket is - ugyan hiányzik a leaállítom, és szép komótosan ide-oda kattintgatok módszer, kevésbé érzem átláthatónak ezt a fajta gyorsleállítósdit, de ez talán jobban visszaadja azt, hogy az embereimet a pillanat hevében kell irányítanom. Janie Shepard elmondta a buzdító beszédét a hajón. Ez is olyan játék, ahol szvsz a charismám lesz először kimaxolva. Az szomorú, hogy nem tudok akárkikkel elcsevegni, de asszem a filmszerűséget meg bírom szokni. A főszerepő beszólásai kúlak, ez a görgetős izé tetszik, bár nem mindig egyértelmű, hogy amit mond, annak mi köze ahhoz, amit kiválasztottam...
Az meg haláli, ahogy egyes női NPC-ket hogyan mutatnak be :rohog: Arról nem beszélve, h nem lesz női karakterélmény attól, hogy nő a főszereplő. Nagyon feltűnően férfias jelenség a csaj, bár ez bájos.

Nincsenek megjegyzések: