szerda, február 23

Tényleg tanulni lenne jó valamit, mert túl sok dologba kapok bele. Mármint, túl sok dolgot szeretnék megtanulni, és így egyet se fogok. Hjajj. Lassan asszem felfogom az Actionscript alap dolgait, h mi mit jelent a parancsok emlyik részében, és kezdek rájönni, h a zavart az okozhatja, hogy tanultam más nyelvet is röviden, ahol volt pont közben és mást jelentett az első meg a második fele a kifejezésnek. Vagy pont nem. Érdekes. Eszembe jutott a for i egyenlő 1 meg a go to 10 meg az if then else, és az, hogy apu papíron magyarázta, de én a gép előtt szerettem volna ülni, az volt az érdekes, hogy beírtam ezeket, és lett eredménye.

Még mindig úgy gondolom, hogy kb ugyanannyi erővel lehettem volna infós is, mint mérnök - okéoké, nehezebb lett volna az egyetem. Kellett volna rendesen tanulni. Meg nem lett volna ennyire sem kreatív, és azért az integrált terméktervezés főtárgyunk jó is tudott lenni. Mondjuk az egyik óta szerintem kölcsönösen megbízhatatlannak tartjuk egymástaz egyik csajjal, mert voltak ott félreértések rendesen, ilyen én állok a hideg hóban negyedórát a villamosmegállóban, aztán szétfagyva visszamegyek az egyetemre (mert már előtte is volt, h nem jött megbeszélt időpontra) - a másik meg a dugóban ült, és ezért késett, aztán várt rám. (Mobiltelefonom akkor még nem volt).
Namindegy.

Ma este végre nincs próba (illetve van a négyszög, de most mondtam le a hangtechnikát úgy, h ha kellek, akkor még a küöv előadásra megyek, és nem  szóltak, h kellek), ezért tavaszi találkozós megbeszélés lesz, minek az a szabadidő :D

Az iPonos rendelésem sorsa meg vicces, rossz játékot küldtek ki, garanciálisan visszaküldtem, kaptam levelet, h sajnos se javítani, se cserélni nem tudják, ellenben rendelhetek mást helyette, vagy a pénzt vissza - nem értettem, h mivan, amikro a listában ott volt az eredeti. Aztán most kiderült, h igazából felajánlották, h hamár blnáztak, rendelhetek msát, vagy visszakérhetem a pénzemet. Vagy persze megrendelhetem megint ugyanazt.

Nincsenek megjegyzések: