Most gyorsan csak annyit mondanék így a reggeli kávé mellett, hogy tegnap sikerült emtétéről beszélgetnem a belterj.hu szokásos ülésén is, ami persze érthető a személyes érintettségeket tekintve, de azért mégis. Bár, most tartottunk rpg-nosztalgia klubot is, ó, igen.

Arról álmodtam, hogy repülőgépre ksézülök, megyek USA-ba, és többször vissza kellett pörgetni az eseményeket, mert mindi glekéstem a gépet, mert a taxis béna volt, vagy mert elfelejettem a csomagjaimat magammal vinni a reptérre.

Nincs idő

Tegnap este volt elnökségi, effektív, de fárasztó, büszke vagyok magamra, hogy sikerült előterjesztenem dolgokat, amik nem a triviális kategóriába estek, hanem abba, amit pl. Alew kapásból "úgy fos ahogy van" kategóriába helyez, és ezzel legalább alkalmam volt gyakorolni, hogyan pergetem le tökéletesen a kategorikus elutasítáűsokat magamról. Ebben gyakorlatot kell szereznem, ahogy abban is, hogy nem, nem kell tökéletes megoldással előállnom, és az se baj, ha nem értenek velem egyet, meg ha én nem értek mással egyet.

Itt a javaslat(ok) linkje, btw :az fontos kiegészítés, hogy nem egyedül csináltam, mi több, én leginkább csak interpretáltam és próbáltam tisztázni a koncepciót.
Úgy gondolom, ha nem is pont így, ebben a formában muszáj megvalósítani a dolgokat, de az abban feltűntetett problémákat meg kell oldani, kezelni kell, a megoldások elvei pedig szerintem jók.Híve vagyok az éles kanyaroknak és a drasztikus lépéseknek, az "MTT mint olyan" egyértelműen lassan működik, de ennek a kalibrálása nem az én feladatom, én igyekszem az anyagot begyújtani és égésben tartani a mozgáshoz.
Voilá. Megfogalmaztam.
Még akkor is, ha ezzel borítékolhatom azt az érzést, hogy nem valósulnak meg százszázalékban az elképzeléseim és ötleteim, és mindig le kell mondanom egy részéről. Aztán persze lehet, hogy meg tudom majd fogalmazni pont a megfelelőt, dehát az a véletlen csak.

Aztán már pörögnek emberek a táborral kapcsolatban, ami leginkább azért frusztráló, mert miért ilyen hamar, miért most, túl gyorsan látszanak betonozódni a vonalak és elképzelések, pedig még lenne idő hagyni, hogy több elképzelés cirkuláljon. Nem szeretem a felesleges munkát, se másét, se a sajátomat.
És nekem most kifejezetten kétoldali undorom van a szervezésektől és emtétés dolgoktól, de az agyam nem bírt tegnap este leállni, párhuzamosan futtatok két elképzelés kritikáját és megvalóítását az agyamban, de legalább tudom, hogy képes vagyok két koncepcióval egyszerre foglalkozni (vagy legalábbis felváltva. Nem, nem szabadna, nem kéne most ezzel foglalkoznom.

Egyébiránt jól vagyok, csak rég voltam már egész este otthon, és hiányzik. Kezdem fogösszeszorítva áthajtani magamat az időkön (amit a holdfényben írnokok írnak, ezt megmondta KZ orákulum, és interpretálódott, na), ez az, ami ne legyen sokáig, mert elkopnak a fogaim. Tetszik érteni? És még csak a nap felénél vagyok, mi ez mi ez?

mikor játszunk?

Ugyan most a belterj.hu-n merült fel a kérdés a zombiöléssel kapcsolatban, de kb mindenhol, mindenkinek feltehetném. Elvonási tüneteim vannak, elvtársak. Meg fronthatásom, de az más kérdés. És nincs kedvem dolgozni.
Jönnek dobókockáim és egy Bang!, amivel muszáj elsz jáétszani, közölném.
A királylányosra is tessék időt szánni mármeg, meg én is szánok, talán fejezetvéget kéne nyomnom, vagy ilyesmi, lehet.

persze kéne időt töltenem az új effekttel is, és kitalálni, hogy melyik számokat nyomom tele visszhanggal, megminden.

közléskényszerem van, deal with it.

Süpped

Visszajöttem a hétvégéből, és második napja nagy erőkkel emtétézem, kib fárasztó, beszélgetnék én annyi minden másról emberekkel, de valahogy nem jön össze. Az a tudat nyugtat, hogy ezekre a dolgokra most szükség van, különben a punnyatag megszokás kerékvágásába süpped minden.

Megérkezett a játéktervezős könyv, elszánt vagyok, és fel akarom használni a tudást belőle tábori keretjáték, illetve live írására. Igen.

Ma ki fogom próbálni először az új multieffektemet, izgalmas a téma, és hátha magamra találok, nem, ez nem ilyen önmegvalósító izé, inkább csak az agyamat és a lelkemet akarom vissza, nem tudom honna, de tegnap rizs helyett tésztát mondtam a kínaikajáldában vagy fordítva és majdnem otthagytam a kajámat fizetsé után, meg úgy általában keverem össze a dolgokat. Szóval most jó lesz, most megyek a próbatermekhez, látok majd kellemes zenészeket, éneklek és csvaargatom énis az effektet, natessék, visszakapja a gitárosunk (nem, mert hangerőben nem), bár miért felejtettem én otthon a leírást hozzá, hát én azt nem tudom. Azért, mert okos vagyok, azért.
Kedd este lesz, kedd este.
Persze el kéne indulni innen gyorsan, de van modnanivalóm, amit nem tudok megfogalmazni, valahol a sárga fal és az elvárható arany októberi délutánok környékén, a levegőben vannak mindenek, és látni akarom a lényeget megint.

Azt mondják, az élet az nem ez, az életaz valami, ami kívül van az általam kedvelt dolgokon, de én ott nem látok semmit, az élet nem lehet az.

Színek

Van ez a zavar, de lehet, hogy csak az ősz, nem tudom. Átrendeződnek hangsúlyok, visszatért a nyugtalanság, amiről el is feledkeztem, hogy van nekem olyanom is, a reggelek frissek és én ennek örülök, de vannak kérdőjeleim, amiket az idők során kitűzködtem a dolgokra magam körül, gyűjtsem vagy sem, mindennek egyszerű megoldása is akadhat. Maximum nem lesznek kellemes vagy elviselhető megoldások. 

Álmodtam a munkámmal, amiben rengeteg elhalasztott, kevésbé fontos, de egyre nyomasztóbbá váló feladatról tudtam, és inkább már othagytam volna az egészet, mert akkor egyben szabadulok emg mindettől. Jó volt felébredve rájönni, hogy nem, semmi ilyen nincs - majdnem minden aktuális probléma és feladat, ami meg nem, annak igazi elévülése volt.

Hazatérni felkavaró volt tegnap este, új vizeken járok, tengeribetegség, meg ilyesmik. Vagy csak szimpla szeles, esős este, és itt az ősz, és már nem tudom, mikor akartam ennyit futni egyszerre, végre nincs kánikula, végre levegőt lehet venni. Ülepszik az augusztus sűrűsége, néha még mindig félek, hogy eltűnnek melőlem az emberek, a barátaim meg a messzebbi ismerősök, én ezt nem akarom, nekem fontosak vagytok. 

Újratelepítettem L-t, most éppen nem produkálja a fura hangot, amit a tábor végén, úgyhogy még mindig nem szállíttatom el a szervízbe, én tényleg bízom benne, hogy megjavult magától, látjátok. Persze, most telepítgethetek újra mindent, ennyi, de nem baj, tanulok legalább. 

Reggel pont összefutottam Julival a Bázison, költözik be, Julcsi meg már kicuccolt, most hátha megint fogok találkozni másokkal is itthon. Aztén átszaladtam haza, odaadtam öcsémnek a kölcsönsátrat, hogy majd délután a sógorom el tudja vinni onnan, és korábban értem be melóhelyre, ez is életnek tűnik, meg izgalomnak, nem kellenek a szuperhősök meg a titkosügynökök. Hazudok, de nem annyira. Csak részben.

Csak éppen megpróbálok flépíteni egy világot magamnak, mert nem vagyok elégedett azzal, amit eddig sikerült. Önmagától, úgy tűnik, nem lesz jó.

Asszem, kinyomtatok a BKV-re pár novellát, borzasztóak az elvonási tüneteim.

kezdődik az ősz, mindig ilyen.

Hullámok

Több szempontból jó volt ez a hétvége, volt, ami meglepett, de még nem tudom, hogy ennek örüljek-e, mindegy - hallhatom a belső hang csendes mormogását folyamatosan.

Például jó ez a Bang! játék. A véletlenszerűségnek köszönhetően többször nyertem is benne, és veszíteni is kielégítően élvezetes volt. Hajnalig még jobb játszani, az embereket hirtelen máshogy kezdtem el látni, végre, elkezdtek átalakulni a félig-jólismert, aktív ismerősökké, kell a közös játék vagy tevékenység, enélkül idegen maradnak számomra. 

Amikor megérkeztünk, idegenek voltak, idegen voltam, kellett hozzá aztán szombaton a tollas, a pingpong, este a játékok, a sütés és a tűz fénye, hogy elkezdjen a számomra is értelmezhető közösség csírája megmutatkozni. Nem azt állítom, h addig ez nem volt, csak azt, hogy én ezt tanultam meg, ismertem meg, nekem ez a jó. Még úgy is, hogy nem értek mindenben egyet, és nem tudom megindokolni, hogy miért, vagyis, tudnám, csak én nem ugyanúgy látok és súlyozok, és máshol van a türelmem határa. 

Akit megszerettem valamiért (akármiért), arról nehezen mondok le. 

Láttam a leveleket lombbá összeállni, a hullámokat tótükörré, kellett máshol lennem, most kell a szél, és itt-ott megcsillant a levegő - kib költői, de ez van. 

SzóLó mellé mondjuk nem feltétlenül ülök be kocsiba, mert a vezetési stílusától határozottan félek, és ez nem a képességeibe vetett bizalom hiánya, hanem a véletlen tisztelete. 

Ma se nézek filmet, emrt mindjárt elalszom. 

DE A sZÉL, A SSZÉL!

és a szavak, amiket elvesztettem.

munka

Huhh, értékelés végre pipa, az nem tudom, miért van, hogy még egy ennyire jelentéktelen és súlytalan szituációban ennyire stresszelek. De tényleg. Valami olyasmi lehet, hogy a munkahelyi szituációt ne sikerült rendesen megugranom, amióta itt dolgozom - a recepció uyge nehezen volt komolyan vehető, és akkor még csak diák voltam, hát védtem a lelkemet azzal, hogy ez nem iggazzy meló, csak diákmunka. Utána meg... nem sikerült integrálódnom teljesen. Nem mintha nagyon baj lenne, mert talán jobb, ha nem érzem teljesen önmagamnak ezt a munkát, hiszen a személyiségemnek annyira elhanyagolható részét mozgatja csak meg, hogy nehezen tudok bele többet vetíteni. Érted, megpróbálok időnként, titkosügynökség stratégája vagyok néha, a háttértámogatás, én küldöm a célpontot az ügynököknek, én rakom össze a térképet meg aze gyebeket, én adom ki a kütyüket és én görcsölöka zon, hoyg sikerüljön nekik, de aztán ez elmúlik, és megint egy könyvelőcégnél cserélem az egereket.

Moha

Kezd fárasztani úgy kb minden az MTT-vel kapcsolatban, most asszem oda kell figyelnem, hogy ne foglalkozzak vele ennyit, hanem találjak más dolgokat, például ME2-ben lőjem szét a kroganok seggét meg ilyenek.
Tegnap volt a táborértékelő találkozó, kivételesen hasznos és érdekes volt, mondjuk lehet, hogy az elmúlt években a tábor utánra már pont eléggé befordultam mindig, hogy nem éreztem értelmüket, de már nem emlékszem, mikor volt ennek utoljára haszna a számomra.
Előtte fél napot azzal töltöttm, hogy egy doksit szerkesztettünk, megint csak MTT témakörben, és délutánra a fejfájás mellé éreztem a heveny iszonyt is.

Most a borongós idő tökéletes, bár nyilván meg fog lepni kilépve a hőmérséklet, nebaj, idebent szinte fázom nyitott ablaknál is. El kell mennem ma egy multieffektért a hegedűhöz, sajna baromi rossz időpontban, de ebbe asszem bele tudom illeszteni azt is, hogy elviszem a GPtől kölcsönkapott  kerékpárt megnézetni szervízbe vagy legalábbis veszek pumpát meg sisakot, meg nemtommégmit, és mondjuk elgurulok a nyugatihoz a találkozóra. Igen, ez jónak tűnik. Egy darabig erre nem lenne időm.

A hétvégét nem emtétével töltöm, ez most jól fog esni. Helyére kell megint rakodnom az építőelemeimet, átrendezni lelkem barlangjában a falakat megminden.

feltoltam a megtalált táborértékeléseimet a wordpressre, eléggé kúl, az már kevésbé, ami azokban repetitív. Most azért úgy látom, hogy sokkal több dolgot vettem magamra, mint kellett volna, és faszér' nem olvassuk el ezt táborszervezések elején (mondjuk mindenki a magáét legalább). nna.

pozitív bejegyzés

Hogy ilyen is legyen.

Jelentem, volt egy sírvaröhögős játék vasárnap, remélem, eljutok addig, hogy Janie is blogoljon róla, betörtünk Adrian lakásába és lenyúltunk dolgokat, csak remélni tudom, hogy legközelebbi találkozsukkor nem fog erre rákérdezni, mert Janie legendás pókerarca se biztos, hogy segít a röhögés ellen. Egyelőre nem sikerült hatékonyság-igényemet kielégíteni a szerepjátékban, de majd, de majd! (Mhaha, pesrze).

Péntek este voltunk moziban szomszédékkal, menéztük a Total Recallt, az aranyos volt, meg ettünk sushit a finom. Előtte otthon szenvedtem, gyógyultam és feküdtem ki a tábori megfázást. Szombat este ettünk húst emberekkel fenn a hegyen,megtudtam, hogy Julcsit lecseréljük Julira a Bázison egy időre, megcsodáltuk tömegesen Gergő motorját, és este a deus ex zenéjére utaztunk hazafelé.

Vasárnap pályázatíró délelőtt után a már említett rpg session, hétfőn pedig megnéztem a Quantom of Solace-t, és megállapítottam, hogy egyrészt az előző részt is le kell szednem, és a következőt is megnézem,t alán szélesvásznon, mert CraigBond-ot asszem elég sokáig el tudnám nézni. Mondjuk engem nem zavarna, ha nem a 007-esügynök lenne, hanem egy tök másik, mert a hype nélkül is kúl.
Igen, Witchert Geralt, DE:HR-t meg Jensen miatt játszom (nagyrészt), problem? (Igen, a DE kiegészítőjével kínlódom épp.)

Tegnap este meg hosszas tűnődések után a szektás tüzijátéknézés mellett döntöttem, jól, kell látni őket a tábortól teljesen független összeállításban sokat. Kell nekem az agyatok.

az első napom távol mindenkitől - vagy legalábbis úgy érzem. kell a levegővétel, de most üresnek érzem a levegőt, az időmet. aludnék még legszívesebben, de nem lenne az jó, lassan neki kellene állni a napnak, valahogyan, valami célt kitűzve, de azok megszűntek, nincsenek, nem találom őket. majd rájövök, majd eldöntöm.

A tábornak lassan vége lesz, még szervezői értékelés, még utótalálkozó, utána lehet csak lezárni. A rengeteg sok kritika lassan kikészített amúgy, tegnap reggel elolvastam még egyet a tegnapelőtt esti után, és akkor éreztem úgy, hogy akkor bassza meg az egész emtété, inkább oldja meg magának nélkülem a rendezvényeit meg úgy általában az életét, ennyi lehúzást még azok a táborok se kaptak, ahol súlyosabb problémák voltak. Igen, minden kritikának vannak olyan pontjai, amiket jogosnak tudok felfogni, vannak olyan pontok, amikkel nem értek egyet, de ez véleménykérdés, meg vannak tévedései, ami nyilván megintcsak szubjektív a z esetek többségében.
Azt sugározza majdnem minden, hogy idén az egész nagyságrendekkel volt inkompetensebb, mint valaha - amiben pedig biztos vagyok, hogy nem, mert ott voltam és láttam az előző éveket is, és személy szerint se ekkora a különbség a teljesítmények között, és szervezetileg se.

Háromszor-négyszer töröltem ki reakciót egyes kritikák alól, mert nem hiszek benne, hogy bármit változtatnának, abban se, hogy védeni kellene bármit - meg abban se, hogy a szerző válaszoljon a kritikára, talán pont ez az, ami miatt nem. És most is. Éljen.

Namindegy, megyek tovább, majd kiderül.

mégtovább

A tegnap esti whisky-kóla Hannával a közeli kávézóban helyretett - meg arrébbtolta a megfázásomat a torkomról mindenhova -, jó volt, végre a jövőbe is lehet tekinteni, meg ilyenek.
A tábor óta amúgy egyre több dologra jövök rá az mtt táborokkal kapcsolatban, és egyre jobban helyükön tudom kezelni a sikereket és hibákat. Ez elsősorban a 2008-as táborra vonatkozik, mert azzal kapcsolatban a legellentmondásosabbak az érzéseim. Az akkor elkövetett hibákat már sikerült kigyűjteni, viszont arra folyamatosan, újra és újra rájövök, hogy voltak olyan pozitívumok, amiket sikeresen vittünk tovább MTT táborokba. Azután a tábor után jött rá a szervezőség, hogy nem, a táborszervezés nem csak a főszervezők dolga, kell oda szervezői csapat (nyilván a ló másik oldalára estünk következő években a 30-40 fővel), a közösségvezetők aktív bevonása az előkészítésbe. Kellenek a jól definiált különböző főszervezői funkciók: először én a Valinori táborban találkoztam olyannal, hogy külön keretjáték főszervező, de akkor a többi főszervező leginkább csak a helyszínnel és a logisztikával foglalkozott, a közösségek koordinálása, a programok levezénylése nem volt főszervezői feladatkör/felelősség (been there, done that). (Várgesztesről lemaradtam, azt nem tudom, ott mi volt). Eryn Vorn óta vannak dedikált főszervezők (keretjáték, program, logisztika) a táborvezető mellett, ez akkor is sikerélmény, ha tök természetes evolúció eredménye :D Következő évben jött be a HR-es a csapatba, ill. az azóta eltelt táborokban folyamatosan változik, hogy éppen a "programos" hol is helyezkedik el, hány emberrel milyen funkciókban.

Az azért durva, hogy még mindig nem tudok leállni az elemzéssel, pedig már napok óta aktívan folyik a fejemben, kiírva, kibeszélve.

tétova

oh my, napok óta szemezek a sony xperia s-sel, hétfő este kezembe fogtam egy másik okostelefont, amin volt játék, és elkezdtem érezni a dolog hívását. ez bzmeg, az adolog, amire nincs szükségem. komolyan. telefonálni telefon kell, útközben nem kell itnernet és hülye játékok helyett olvassak már, vagy játszom otthon rendesen, vár a steamen pár dolog amúgy is. és marha drága mindehhez képest.
... de olyan szép... csillogó és fényes, és dolgok mozognak benne és tech és akármi.

Még nem sikerült kipiennem magam, tegnap este táborról aztán kömtről beszélgettünk tea és forrócsoki mellett, jó lenne már valamit igazi sikerélménnyel megszervezni, mert tudom, hogy alkalmas és képes vagyok rá, valószínűleg többre, mint amivel eddig próbálkoztam. Úgy tűnik, leszek inkább csak résztvevő, esetleg részfoglakozást tartok, de még nem tudom, arralenne e elég kedvem. De legalább brainstornolásra alkalmas vagyok.

Ma és holnap próba, utána kéne pihennem még-még-még, aztán majd embereket akarok látni, a táborozókat és azokat is, akik nem voltak ott, és nem a helyemen gondolkodni, hanem csak élvezni a közös időt.

free

borzasztó álmos vagyok, tegnap mosást beraktam, aztán mentem Vidnek örvendezős sörözésbe, ami a magam fáradtságával egész kellemes volt, és hát vannak dolgok, amiken nem tudom magamat túltenni, de ez évek óta van már így, talán soha nem múlik el, mert vannak olyan emberek, akik. Meg vannak mások is.

A táboron még pörgök, és fogalmazom az értékelést, közben próbálom szinten tartani magamat munkában, nehéz ez így. A hűvös levegő a szobámban, a puha ágyam, az esték és hajnalok nyugalma olyan dolgok, amiket kincsként őrizget az emlékezetem már előre is.
És a lehetőség, hogy bármikor felkelhetek és mehetek, egyre inkább megtanulok élni vele. Majd rendet rakok, majd kimosok mindent, majd még kaját is veszek otthonra, nem várhatok mindig másra, hogy legyen értelme, nem, akkor majd magamnak.

A tábor, a tábor a tábor most végre az alkotásról szólt számomra is, és nem vagyok hajlandó lelkiismeretfurdalást érezni azért, mert végre nem dolgoztam ki mindent magamból, nem fáradtam bele már hetekkel előre. Az sem érdekel, ha az embereknek nem jött át "Heva", műsorvezető voltam elsősorban, nem főszereplő, azokkal meg live-oztam táborban, akiket ez érdekelt. És, szakadjak meg, számomra voltak megható részei a játéknak, én láttam Roderik szemét, ahogy aggódva a testvérét figyelte, miközben Siderik a Sötétségről beszélt, ébredtem fel kétségbeesett "Siderik! Ne tréfálj vele koma!" kiáltozásaira és rohantam ki baltával a kezemben pár percen belül jelmezben csatlakozni a kiáltozáshoz, szorult össze a torkom, miközben Waíla sírt a földön heverő Ahma fölött, és éreztem a diadal örömét, amikor a füstös csatamezőn egymás nyakába ugrottunk Aggwusszal, és és még a pieta is megvolt az erdőben, ahogy azt kell.

Ez nem volt ingyen. Ehhez ki kellett állni a közönség elé, ami most volt olyan kegyetlen, mint egy unottabb este bármely színházban, gondolkodnom kellett és akarnom, hogy jöjjön az érzés. Minden egyes alkalommal, amikor közölték velem, hogy nincs, nem létezik az a dolog, amit átélek, hogy nem jön át, hogy minden fáradozásom felesleges (vagy csak olcsó CGI fogás - bazmeg, akkor szólj róla, hogy nem jó, ugyanúgy tudsz te is tüzet oltani, mint én, ugyanannyira a te dolgod is), mert nincs meg a fíling, számot kellett vetnem magammal, és a teljesítményemmel, kimenni és rágyújtani, és elnyelni a görcsös, összeomló zokogást, mert nem szabad, mert menni kell tovább és csinálni és nem feladni azokért, akiknek tetszett, akik látták, akiknek ez adott valamit.

Aki vitt már életet NPC-be, vagy szólalt meg hangosan egyszerű táborozóként keretjáték jelenetben, tudja, miről beszélek.
Azt sajnálom, hogy nem voltunk elegek a lufi felfújásához, hogy az elbírjon mindenkit.

Köszönöm  mindenkinek, akin láttam, hogy adtunk neki valamit, akivel valamit azért sikerült átélni, aki tudott velünk játszani, akiknek vezethettem a műsorát. Az új arcoknak, akik érdeklődve jöttek és kérdeztek, a gyanakvó régieknek, akik belekérdeztek a plot lyukaiba és arra késztették a teamet, hogy megpróbáljon foltozni, azoknak a szervezőknek és nemszervezőknek, akik ötleteikkel hozzátettek, a működtetés irányába hajtották és nem azon görcsöltek, hogy, jajj, ég, hanem azon, hogy eloltsák. Meg azoknak, akik ezt az egészet nem gondolták túl, hanem egyszerűen elfogadták.

Ki kellett jönni a feszültségnek, igen. Az nyilván megfontoltabb és PC-bb, ha egyszerűen nem mondok semmit, csendben meghallgatok, elolvasok és befogdok minden kritikát, de most jön az én-blogom érv, meg az, hogy az aránytalanság mindenkor idegesít. Meg... öö.. hagyom a disclaimert, hagyom már, ez az egész személyes, a profibb véleményemet még mindig fogalmazgatom.

random disclaimer

mégsem.

hirtelen

Mielőtt beájulnék alvásba (nem, nem vagyok hajlandó ma már mosni), azért muszáj egy gyors személyes beszámolót a táborról, vagy soha nem írom meg (vagy csak bekezdésenként szétszórva több bejegyzés között).
Például azon gondolkodtam a buszon hazafelé, hogy hogyan éreztem magamat, és azt kell mondjam, hogy alapvetően jól. Nyilvén nagy a kontraszthatás a tavalyihoz képest, ahol a szakítás alatt fogösszeszorítva kellett végigpozőrködni azt a 13 napot, most meg alapvetően nincsenek magánéleti problémáim. Jobban belegondolva, nem is tudom, mikor volt utoljára olyan tábor, ahol ne lett volna valami... na, szóval.
A táborok nem szoktak katarktikus élményt hozni, most már nem is várom ezt, de azért most is meg voltak azok a pillanatok, amik miatt ezt az egészet megéri csinálni - jellemzően ugyan a szervezői körben, vagy olyan helyzetekben, amit azért tudtam így értékelni, mert szervező voltam, de ööö... asszem máshogy nem is lehet (szervezőként ugye). kiemelten a sárkány megöléses improvizációnk volt ilyen.

Nagyon kiélezett helyzetben, az időhatár leteltével "visszavertük" a sárkány csapatát, és akkor valóban megvolt az az érzés a füstölgő csatamezőn, éjjel. És az, ahogy a beálló tétovaságban úgy éreztük Gergővel mindketten, hogy akkor most valamit muszáj imprózni. Én nem emlékeztem a megbeszéltekre, miután levegőt is alig kaptam még a hadijáték után, semmi nem utalt arra, hogy bizony most nem tudhatnánk megölni a sárkányt, mert csak visszavonult, úgyhogy szépen kivégeztük. Erről szerintem csak a szervezők, meg talán a sárkány oldalán harcolók tudtak, hogy ennek nem így kellett volna lennie a papírforma szerint, de úgy érzem, jó volt így. A script szerint meg kellett volna várnunk, amíg elmegy a sárkány, és utána meg csak számba venni a veszteségeinket, hát, nem így sikerült.

Hm, aztán ott van az, hogy a szervezőkkel jobban összeismerkedtünk, mint eddig, a közös munka, meg a csapatdarab, bla-bla, de ez tényleg működött, minden feszültség és ellentét mellett is. Hiszem, hogy az emtétében ez az, ami legjobban képes benntartani az embereket. A közös alkotás. Legyen szó színdarabról, kórusról vagy rendezvényről, mindegy, az a lényeg, hogy fontos dolgot hozzunk létre, ami túlmutat a saját igényeinken.

A negatív oldalon van az a csalódás, hogy pár számomra fontos emberrel nem sikerült érdemi időt tölteni együtt, és nem csak az idő hiánya miatt. Olyan intenzíven érkezett tőlük a kritika, a "nem érzem jól magam, de, ha mégis, ahhoz neked aztán semmi közöd" érzés, hogy rendszeresen azt vettem észre, hogy megyek ki dohányozni az útra szervezőlánytársaimmal frusztráltan, pedig meg vagyok róla győződve, hogy mi nem basztunk el semmit. Mégis ott volt. Volt aztán, akivel sikerült minimálisn enyhíteni ezen, de az is olyan érzés volt, mintha újra meg kellett volna róla győznöm, hogy hé, ember vagyok én is, sőt, a barátaim is azok. Hülye igényeim vannak a barátaim empátiájára, na. És hülye félelmeim is, btw, ez nem szabad kihagyni. A hazaút asszem ezért volt kifejezetten lehangoló. Magamnak köszönhetem, persze.

Most még küzdök a kognitív disszonanciával, hogy olyan teljesítményre gondoljam azt, hogy jó, amire a külső szemlélő közelebbi ismerőseim többsége képtelen volt pozitívat mondani. Szerencsére beszéltem másokkal, is, gyökeresen eltéreő véleményeket hallottam, most jön az, hogy egyensúlyozgatok, aztán szarok bele az egészbe, és döntök úgy, hogy én jól éreztem magam, a feladatomat teljesítettem, hibákat látok utólag, és elképzeléseim is vannak a kijavításukra, de nem vagyok hajlandó azt gondolni, hogy katasztrófa lett volna, mint aminek a képe állandóan felrémlett előttem pár mondatváltások után.

Most alvás, holnap meló, Heva lassan otthagyja Setétvölgyet, Roderikre bízza a kocsmát, aztán nekimegy a világnak, összeszed megint egy gondori katonát vagy meghal egy random ütközetben, és nem szólnak róla énekek.

tábori elmélkedések

Az egyik, álmomban már megejtett emelt hangú beszélgetés-részlet már megvolt, a másikat nem szeretném. Nagyon kellemetlen tudok lenni, amikor magyarázatot és választ követelek olyan kérdésemre, amit nem csak magam miatt, hanem közös munka miatt tartok fontosnak. Persze, ez olyankor jó, amikor a másik oldal nem omlik ettől össze, de a jelen helyzet alanyától az elég elképzelhetetlen lenne. Nem érzem, hogy nagyon el lennénk késve, mert ez a fajta táborprogram alakításnak az a lényege, hogy a végén érik össze az összes nézőpont közös programmá, és ez nem ezotéria, hanem csak annak a következménye, hogy alapvetően párhuzamosan, egymástól függő  esemény- és folyamatfejlesztésekről van szó.
Ez a végén idő és energiaigényes nagyon, nem csodálom hogy Ankalimon inkább a lineáris fejlesztést propagálta (amikor pl. a csapvezek leadják az igényeket, a programos team kidolgozza a napi programot ebből és a keretjátékos csapat már a kész programtáblával plusz a csapattevékenység igényekkel dolgozik). Most inkább úgy néz ki, hogy van egy elképzelés a szituációról (keretjáték), a csapatok programjairól, elkezdenek párhuzamosan gondolkodni, időnként adnak egymásnak infót arról, hogy mit találtak ki, beépítik  vagy kidpbják a másik néhány jellegzetességét (igen, sok a szemét és kidobott meló), egy idő után általános programtáblát összeszednek az emberek, folyamatos visszacsatolás az ideális helyzetben, szakaszos az optimálisban, gyakorlatilag meg az utolsó hajrában olvassaát mindenki a többiek anyagát, és néhány utolsó mindenki-összeül alkalom alatt véglegesítenek egy egységes eseményvázlatot, ami már magába foglal mindent. Elvileg.
A kockázata elsősorban az, hogy nem készül el a megfelelő mélységű vázlat időben, hiszen mindenki csak vázlatokkal dolgozik, mert addig nem érdemes kidolgozni, amíg alapvető elemeket kell egyméshoz optimalizálni. Hátránya, hogy annak, aki bele akar szólni, annak ismernie kell az összes területet a végén, olyan mélységben, amilyen szinten változtatni akar rajta. Ez mondjuk az előnye is, mert így a táborra a szervezők tényleg képben lesznek mindennel, míg mondjuk a másik folyamatnál jó eséllyel csak azt ismerik, amivel dolgoztak.

Számomra nyilván ez a módszer a szimpatikusabb, egyrészt, mert szeretem átlátni a nagy egészet, az összefüggéseket, és sokkal nagyobb biztonságban érzem magamat, ha így veszek észre hibát, mert valószínűnek tartom, hogy a megoldását is ugyanúgy láthatom ebből a szögből. Másrést emg, a lineárisabb munkafolyamathoz meg kellene bíznom a többiek kompetenciájában emg abban, hogy alapvetően nem gondolkodnak máshogyan (a táborról), mint én. A tapasztalat meg nem ezt mutatja, egyszerűen mások az elvárásaink, az igényszintünk (hogy ki mit tart megfelelő szintű vázlatnak, tervnek és forgatókönyvnek), és a felelősséget se ugyanúgy kezeli mindenki.

Azt érdemes lenne még finom hangolni (ehh, baltával), hogy a konkrét összedolgozási sorrend mi legyen, melyik az a legvégső nézőpont, ami a legjobban megfogja a játékot eseményt. A csapatok mozgása? A logisztika? A keretjáték? Gyakorlati szempontból a ki? hol? mikor? logisztikai kérdésköre tűnik a legjobbnak, de a miért? sokkal többet segít a tényleges mozgásban - és mozgatásban, ha a tábor lényegi részét nézzük (közösségi érzés, játék, érzelmek, kreativitás),

Élvezem a tábor szervezését, erre kellett rájönnöm, ez a fata kreativitás erőt ad. Meg a sikerélmény, hogy dolgoztam, vele, energiát raktam bele, és működni fog. Attl tartok, ezt normál táborozóként nem tudom megélni. Persze, elhet, hogy idén sikerülne, lévén csak rendek vannak, és, hacsak nem egy buta osztály működését produkálják, akkor a rendekben valódi alkotó meló van.

Kezdem (?) ismételni magam, szal tsá.