Álmodtam a munkámmal, amiben rengeteg elhalasztott, kevésbé fontos, de egyre nyomasztóbbá váló feladatról tudtam, és inkább már othagytam volna az egészet, mert akkor egyben szabadulok emg mindettől. Jó volt felébredve rájönni, hogy nem, semmi ilyen nincs - majdnem minden aktuális probléma és feladat, ami meg nem, annak igazi elévülése volt.
Hazatérni felkavaró volt tegnap este, új vizeken járok, tengeribetegség, meg ilyesmik. Vagy csak szimpla szeles, esős este, és itt az ősz, és már nem tudom, mikor akartam ennyit futni egyszerre, végre nincs kánikula, végre levegőt lehet venni. Ülepszik az augusztus sűrűsége, néha még mindig félek, hogy eltűnnek melőlem az emberek, a barátaim meg a messzebbi ismerősök, én ezt nem akarom, nekem fontosak vagytok.
Újratelepítettem L-t, most éppen nem produkálja a fura hangot, amit a tábor végén, úgyhogy még mindig nem szállíttatom el a szervízbe, én tényleg bízom benne, hogy megjavult magától, látjátok. Persze, most telepítgethetek újra mindent, ennyi, de nem baj, tanulok legalább.
Reggel pont összefutottam Julival a Bázison, költözik be, Julcsi meg már kicuccolt, most hátha megint fogok találkozni másokkal is itthon. Aztén átszaladtam haza, odaadtam öcsémnek a kölcsönsátrat, hogy majd délután a sógorom el tudja vinni onnan, és korábban értem be melóhelyre, ez is életnek tűnik, meg izgalomnak, nem kellenek a szuperhősök meg a titkosügynökök. Hazudok, de nem annyira. Csak részben.
Csak éppen megpróbálok flépíteni egy világot magamnak, mert nem vagyok elégedett azzal, amit eddig sikerült. Önmagától, úgy tűnik, nem lesz jó.
Asszem, kinyomtatok a BKV-re pár novellát, borzasztóak az elvonási tüneteim.
kezdődik az ősz, mindig ilyen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése