az első napom távol mindenkitől - vagy legalábbis úgy érzem. kell a levegővétel, de most üresnek érzem a levegőt, az időmet. aludnék még legszívesebben, de nem lenne az jó, lassan neki kellene állni a napnak, valahogyan, valami célt kitűzve, de azok megszűntek, nincsenek, nem találom őket. majd rájövök, majd eldöntöm.

A tábornak lassan vége lesz, még szervezői értékelés, még utótalálkozó, utána lehet csak lezárni. A rengeteg sok kritika lassan kikészített amúgy, tegnap reggel elolvastam még egyet a tegnapelőtt esti után, és akkor éreztem úgy, hogy akkor bassza meg az egész emtété, inkább oldja meg magának nélkülem a rendezvényeit meg úgy általában az életét, ennyi lehúzást még azok a táborok se kaptak, ahol súlyosabb problémák voltak. Igen, minden kritikának vannak olyan pontjai, amiket jogosnak tudok felfogni, vannak olyan pontok, amikkel nem értek egyet, de ez véleménykérdés, meg vannak tévedései, ami nyilván megintcsak szubjektív a z esetek többségében.
Azt sugározza majdnem minden, hogy idén az egész nagyságrendekkel volt inkompetensebb, mint valaha - amiben pedig biztos vagyok, hogy nem, mert ott voltam és láttam az előző éveket is, és személy szerint se ekkora a különbség a teljesítmények között, és szervezetileg se.

Háromszor-négyszer töröltem ki reakciót egyes kritikák alól, mert nem hiszek benne, hogy bármit változtatnának, abban se, hogy védeni kellene bármit - meg abban se, hogy a szerző válaszoljon a kritikára, talán pont ez az, ami miatt nem. És most is. Éljen.

Namindegy, megyek tovább, majd kiderül.