Például jó ez a Bang! játék. A véletlenszerűségnek köszönhetően többször nyertem is benne, és veszíteni is kielégítően élvezetes volt. Hajnalig még jobb játszani, az embereket hirtelen máshogy kezdtem el látni, végre, elkezdtek átalakulni a félig-jólismert, aktív ismerősökké, kell a közös játék vagy tevékenység, enélkül idegen maradnak számomra.
Amikor megérkeztünk, idegenek voltak, idegen voltam, kellett hozzá aztán szombaton a tollas, a pingpong, este a játékok, a sütés és a tűz fénye, hogy elkezdjen a számomra is értelmezhető közösség csírája megmutatkozni. Nem azt állítom, h addig ez nem volt, csak azt, hogy én ezt tanultam meg, ismertem meg, nekem ez a jó. Még úgy is, hogy nem értek mindenben egyet, és nem tudom megindokolni, hogy miért, vagyis, tudnám, csak én nem ugyanúgy látok és súlyozok, és máshol van a türelmem határa.
Akit megszerettem valamiért (akármiért), arról nehezen mondok le.
Láttam a leveleket lombbá összeállni, a hullámokat tótükörré, kellett máshol lennem, most kell a szél, és itt-ott megcsillant a levegő - kib költői, de ez van.
SzóLó mellé mondjuk nem feltétlenül ülök be kocsiba, mert a vezetési stílusától határozottan félek, és ez nem a képességeibe vetett bizalom hiánya, hanem a véletlen tisztelete.
Ma se nézek filmet, emrt mindjárt elalszom.
DE A sZÉL, A SSZÉL!
és a szavak, amiket elvesztettem.
2 megjegyzés:
fura, vagy nem, nem tudom, de nekem is hasonlóan jött le jó pár dolog. odaérés, szigetemberkedés, vagy emberszigeteskedés, mindegy, de eléggé tétova helykeresés. aztán a játékok közben háromdimenzióssá váltak az emberek (főleg azok, ugye, akiket mondjuk évek óta ismerek csetről, és facebook-fényképekről, de még az életben nem találkoztam velük. :D), és kialakult a közösség-érzés.
SzóLó meg mint tudjuk, nem agresszív, csak dinamikus, és nem érdemes félni tőle. :D
SzóLótól nem félek, ellenben attól, hogy éhesen vezessen... :D
Megjegyzés küldése