csütörtök, augusztus 23

Moha

Kezd fárasztani úgy kb minden az MTT-vel kapcsolatban, most asszem oda kell figyelnem, hogy ne foglalkozzak vele ennyit, hanem találjak más dolgokat, például ME2-ben lőjem szét a kroganok seggét meg ilyenek.
Tegnap volt a táborértékelő találkozó, kivételesen hasznos és érdekes volt, mondjuk lehet, hogy az elmúlt években a tábor utánra már pont eléggé befordultam mindig, hogy nem éreztem értelmüket, de már nem emlékszem, mikor volt ennek utoljára haszna a számomra.
Előtte fél napot azzal töltöttm, hogy egy doksit szerkesztettünk, megint csak MTT témakörben, és délutánra a fejfájás mellé éreztem a heveny iszonyt is.

Most a borongós idő tökéletes, bár nyilván meg fog lepni kilépve a hőmérséklet, nebaj, idebent szinte fázom nyitott ablaknál is. El kell mennem ma egy multieffektért a hegedűhöz, sajna baromi rossz időpontban, de ebbe asszem bele tudom illeszteni azt is, hogy elviszem a GPtől kölcsönkapott  kerékpárt megnézetni szervízbe vagy legalábbis veszek pumpát meg sisakot, meg nemtommégmit, és mondjuk elgurulok a nyugatihoz a találkozóra. Igen, ez jónak tűnik. Egy darabig erre nem lenne időm.

A hétvégét nem emtétével töltöm, ez most jól fog esni. Helyére kell megint rakodnom az építőelemeimet, átrendezni lelkem barlangjában a falakat megminden.

Nincsenek megjegyzések: