kedd, augusztus 28

Süpped

Visszajöttem a hétvégéből, és második napja nagy erőkkel emtétézem, kib fárasztó, beszélgetnék én annyi minden másról emberekkel, de valahogy nem jön össze. Az a tudat nyugtat, hogy ezekre a dolgokra most szükség van, különben a punnyatag megszokás kerékvágásába süpped minden.

Megérkezett a játéktervezős könyv, elszánt vagyok, és fel akarom használni a tudást belőle tábori keretjáték, illetve live írására. Igen.

Ma ki fogom próbálni először az új multieffektemet, izgalmas a téma, és hátha magamra találok, nem, ez nem ilyen önmegvalósító izé, inkább csak az agyamat és a lelkemet akarom vissza, nem tudom honna, de tegnap rizs helyett tésztát mondtam a kínaikajáldában vagy fordítva és majdnem otthagytam a kajámat fizetsé után, meg úgy általában keverem össze a dolgokat. Szóval most jó lesz, most megyek a próbatermekhez, látok majd kellemes zenészeket, éneklek és csvaargatom énis az effektet, natessék, visszakapja a gitárosunk (nem, mert hangerőben nem), bár miért felejtettem én otthon a leírást hozzá, hát én azt nem tudom. Azért, mert okos vagyok, azért.
Kedd este lesz, kedd este.
Persze el kéne indulni innen gyorsan, de van modnanivalóm, amit nem tudok megfogalmazni, valahol a sárga fal és az elvárható arany októberi délutánok környékén, a levegőben vannak mindenek, és látni akarom a lényeget megint.

Azt mondják, az élet az nem ez, az életaz valami, ami kívül van az általam kedvelt dolgokon, de én ott nem látok semmit, az élet nem lehet az.

Nincsenek megjegyzések: