Hófehér

Nem a fény teremtménye, nem.

Az idő kifolyik az ujjaim között (mondjuk), én valahogy nem is találom még az árnyékomat se, csak a visszhangokban vélek felfedezni ismerőset.
Ma nehezen aludtam, pedig, volt zavaros álmom a keretjátékkészítésről, mint ki látástalan kötélen lengedezésről, aztán furcsa ébrenlét utánújra álom, ez már érdekes volt azt hiszem.

Volt a haj, amit az ősidőkben egy még régebbi kapu elé építettek, ha majd az idők végén az kinyílik, akkor legyen min áthajózni. Mi ide szálltunk meg, tévedtünk be, úsztunk ki a hajótörésből. Aztán jöttek a gonoszok, és elbújtm egy sarokba, de észrevettek, de ők is ugyanolyan korú (14-16 éves gyerekek voltak, úgyhogy közülü valónak adtam ki magam, igen, ugyanonnan jöttem, csak másik hajóval, úgy jelentkeztem én is.
Már a mieink között követett a két copfos lány, kissé bizalmatlanul, én Q-hoz (igen) mentem oda, hogy azon az ürügyön, hogy az emeltszintű fizikához szeretnék csatlakozni (mert nagyon okos lány vagyok), majdha kettesben maradunk, akkor gyorsan elmondom neki, hogy közénk épültek a gonoszok, de szabadkozva otthagyott, hogy most nem alkalmas, és olvassam el a leveleimet.
MEgnéztem, ó, tényleg, levél az asztalomon, benne egy részletes indoklás arról, hogy miért nem vett fel az EM csoportba, mert korábbi jelentéseim alapján nem vettek fel egy csomó másik kiemelt képzésre sem. A táblázat úgy nézett ki, hogy mindennél az első bejegyzésben a tehetséges, kiemelt, stb szó állt, a másodikba viszont az elutasítva. Meg volt valami betegségem is, amit megint csak felhasználtak a visszautasításomra.
Borzasztóan szomorú lettem, hogy miért miért, hát én jó lennék, csak valami miatt mégsem, és emiatt nem tudtam szólni senkinek, és bevonultak Morgothék, aki kiválasztott feketébe öltözött gonoszokat a csapatok közül, engem mondjuk pont nem, mert előtte felébredtem. De arra még emlékszem, hogy Q-t kellett elkapniuk, mert az ő szakértelmére volt szükség, és ezért akartam neki szólni még, vagy segíteni, de csak egy rádiót adtam neki, hogy majd tudja, mikor kell használni, akkor nem értette, és abban a pillanatban érkeztek a gonoszok, tehát kvázi "lebuktam" előtte, mint a beépült kém. És ezt az átadást kétszer, két vilgban játszottam el, kalózok előtt egy pisztolyt adtam neki, majd a jeladó átadása ugyanúgy, máshol más öltözetben.

A folytatása annyi lett volna, hogy hősiesen felvállalom az áruó kém szerepet a Sötét Nagyúr előtt, aki megérti ezt, hiszen én megnemértett zseni vagyok, hát persze, hogy átállok a sötét oldalra, és vállalom Q kihallgatását, ahol megpróbálom meggyőzni, hogy most megmenthetjük a világot.

Érdekesen keveredett a szombatom és a vasárnapom egybe, milyen jól beépítettem a más és a saját Árkádiámat, hát hogyne.

do you wanna go home?

Időnként. A csendbe szeretnék hazajutni, a párás esős, borongós némaságba, amit én töltök meg zajjal. Csa a kizökkentség tudata van meg bennem, az érzete valahol elveszik az élmények között, így nem vagyok benne biztos, hogy nem csak én alkotom-e meg magamban a zökkenőket, vagy azok amúgy is léteznének.
Persze vannak rajtam határozottan kívülálló dolgok, amiknek maximum csak a 70%-át képzelem, ahogy az rendjén van, és ilyenkor kicsit irigylem azokat az embereket, akik határozottan képesek kijelenteni, hogy dehát ők reálisan látnak. Boldogok a lelki szegények, ugye. Ők nem bonyolítják túl az agyukban zajló folyamatokat.

Persze másnapos is vagyok, álmos, de legalább kivételesen ettem reggelit, és a jobbik kávét iszom. És épp kevésbé esik le az arcom, mint tegnap, tsalán a tegnapi full smink meg aztán annak a leszedése is segített benne. Igazából nem szeretek alapozóttenni az egész arcomra, de néha muszáj.

Tegnap este ittunk Raon szülinapjára meglepetésből, valami M* író-olvasó találkozójának a keretében, ahol viccesen keveredett két társaság, és láttam az ősmágusÍrót, meg még nemtom, kiket, felsorolták nekem, h ki milyen néven írt dolgokat, de őszintén, nem vagyok benne biztos, hogy én tudni akarom, ki melyik fájdalmas dolgot írta. 20 év fölött max amolyan kicsapongás lehet ezeket szeretni - alatta, jajj, hát nyilván, felleghajtó szemek és hínárfény és amíg még elég a kép és a feeling, addig oké. Csak a szavak túlburjánzó szeretete, ugye.
Amúgy beszélgetésekkel telt az este, mmint folyamatosan, ami azért nem mindig van így, nem szoktam én mindig és ennyi emberrel. Az jó volt, főleg Esgallal átrágni magunkat a ruhán-körömlakkon, és a végén ilyen általános párkapcsolat /szabadság témakörben osztani egymásnak az észt, amire egy idegen srác aztán megjegyezte, hogy tök jó volt hallgatni, és beszéégetnénk-e vele, de szerencsére zártak, úgyhogy nem kellett idegenekkel szocializálódnom. Egy másik fickó az este egyik pontján megpróbált beszélgetést kezdeményezni, csak nem sikerült neki, mert meg se próbált ő maga feldobni értelmes témát, az általunk feldobott metabeszélgetésre meg nem harapott rá, hát, ő baja, csak mit lepődött meg. Kérdezzen, ha érdeklődik, vagy valami. Vagy ne. De a kettő között...

A mi van velem kérdésre meg tudok és nem tudok válaszolni, az események meg az erő van velem.

KÖMF

Jó volt.

Nagy a kísértés, hogy csak ennyit írjak, pedig voltak falevelek a levegőben, köd a reggelben, és aranyló őszi délutánok, amiket sajnáltunk otthagyni nagyon. Ja, nem hazafelé, hanem akkor és ott kellett bemenni a rétesezőtől az iskolába, és műhelyt tartani. Ami amúgy nagyon jó volt, csak éppen jobb lett volna kint eső, amit bentről jobb hallgatni.Ugye? Semmi sem jó. (Dehogynem.)

Ugyan magával a szervezéssel voltak nekem is problémáim, meg leginkább másoknak, a rendezvény maga jól sikerült úgy általában.

Amin lehetne javítani:

• időbeosztás: túl sok volt a műhelyidő ilyen rövid rendezvényre. Műheéyvezetőként mindkettőnket kikészített, egy emberes műhelynél el se tudom képzelni, hogy mi volt. És a tagok is fáradtak voltak a végére, bár szerencsére úgy jött ki lépésben, hogy lazábban tudtunk dolgozni pont a felkészüléskor, mert akko nagyjából az egész napjukat azzal az egy jelenettel tölthették.
• szervezés: 
• nem volt összefogott az utolsó napi elpakolás - én pl. nem tudtam, hogy hol és mit kellene segíteni, és csak a végén jutottak el a szervezők addig, hogy ja, akkor a maradék csellengőket megkérjük, h segítsenek, de addigra már egy csomóan hazamentek. Ez is pont olyan szervezési feladat, mint bármi más.
• még az egyszerűbb szöveges jelenetekhez sem árt, ha a megtanulandó szöveget időben megkapják a szereplők, mert az idő. Impró esetén működik az aznapi egyeztetés és próba, ha van rá idő, de amúgy előre kell szöveget tanulni.
• Ne vigyék el egy elsősorban kreatív rendezvényen a műhelyek tagjait szervezni (próbálni) műhelyalkalom alatt. Oldják meg az ebédidőn kívüli szabadidőben. 
• Tudjuk, hogy ki a mindenkori programok felelőse, kit kell keresni, hogy mi pontosan hogyan zajlik, és ő tudjon erre válaszolni. 
• Egy főszervező ne csak elméletben, hanem gyakorlatban is lássa át az egész rendezvényt és legen képes koncentrált vezetésre.

Most így hirtelen ez jutott eszembe, alapvetően nem volt olyan probémám, ami elrontotta volna az egész rendezvényt, de ezek a dolgok esélyesek voltak rá.

Ami jó volt, az egyrészt a "keretjáték" volt: pont elég volt, egyszerű, és számomra megteremtette a völgyzugolyi hangulatot. Nagyon jó volt a műhelycsapat, és sikeresnek s mondhatom, mert a 7 kisjelenet, amivel előálltunk, az nem kevés, LEP-i előadásnak majdnem mind mehet majd. Oké, a premieres bemutatókra nem, de oda nem nagyon tudom, h mit lehetne, szal majd Ankalimon eldönti, oszt csá, ezzel nem foglalkozom ilyen szinten, csak úgy, hogy ami van, azt lökdösöm előre, meg majd kiírom, hogy ahló, írjatok dolgokat, mert nem lesznek.

Meg még a karaoke est, az kissé kárpótolt az elmaradt énekműhelyért, és aztán az utolsó este, amikor beszélgetések, lelkizések, beszólások, és az általános jelenlét, az. Voltak drámák, meg ugráló emberek, meg nosztalgia, meg egymás humoros és kevésbé humoros szekálása, meg minden, amit egy ilyen őszi rendezvényünktől várok.

Azt nem tudom, hogy általában mennyie vitte előre magát a kreatív, művészi energiát, de ott, akkor jó volt.

Szédülök, szédülök, majdnem elájultam egy hirtelen felkelés után, ennem kéne talán

Tegnap befejeztem a Deus Ex: HR kiegészítőjét, még mindig fejbevág a játék hangulata, attól függetlenül, hogy ez tényleg lopózás és lövöldözés volt, néhány döntési ponttal meg beszélgetéssel. A zenéje nagyon eltalált, és az eső kint, a gépek hangja bent, az mind nagyon-nagyon. Jó.

Turambar próbán megtapasztaltuk, milyen az, amikor beérik egy-egy jelenet. hozzuk fel erre a szintre a többit is, aztán még vigyük fel színpadi intenzitásra, és jó lesz nagyon.

Hű, mit akartam mesélni, már kevésbé tudom, talán Zebegényről, hogy jó lesz az is, remélem, csak akkor ma fel kell készülnöm teljesen. Jobb is, hogy nem ma megyek le, mert nem lenne időm. Várom az utazást a vonaton, szeretem nézni az erdőket közben, meg szeretem azt a nyugodt időt, ami magammal tölthetek közben. Na persze, nyilván már kondícionálom magamat arra, hogy ne közösködjek a többiekkel, akik akkor jönnek, de asszem, ez valamennyire így van. Majd lent. Majd ott. Pont eléggé hisztis vagyok a KHE-től ahhoz, hogy cska a szükséges minimumot töltsem vele (és ha bárkinek kérdéses ezek után, hogy miért nem érdemes engem olyan dologba elevinni, amit igazából nem akarok, annak ezután már nyilvánvaló)

Kezdek újrafelfedezni zenéket, évekkel ezelőttről, ez is jó, meg az új zenék, azok is. Hű. Túlságosan süt a nap. Meg a megszokás. Valami hiányzik. A redőnycsíkokon beszűrődő fény a párnámon, az nagyon.

uhh, de nagyon éhes vagyok, nem tudom mitől különösebben, ja, mindjrát dél. Ez a kedd esti éjszakázás megzavart, ilyet általában szerdától szoktam, és persze emellé bejött az, h nem tudtam hétnél tovább aludni, az megint egy félóra mínusz, és perszehogy nem készültem el hamarabb, mint szoktam, marhára nem számít a plusz félóra. Se.

E-maileket olvastam éjszaka, reggel, ztán itt a melóban is, kezdek benne kételkedni, h jó nekem a mobilon email olvasás - örülök, hogy ez nem a munkám, ami átfolyik az életembe, ez az életem, ami átfolyik a munkába, majd lassan azért ki kell szabnom dedikált időket az mtt-s szervezésekre, amiken kívül nem foglakozom velük, hanem helyettük a mindenmással.
Asszertivitást kell tanulnom, az biztos, azt hiszem, valamennyire haladok vele - nem szabad csak azért nem mondanom/gondolnom/tennem dolgokat, mert kerülöm a konfrontációt. Nyilván vannak józan megfontolások, de az esetek többségében elvárható az emebrektől, hogy a tudják kezelni a kritikát, eltérő véleményt, ha magamtól elvárom, akkor mástól is, és vica versa, én is könnyebben feldolgozom és kezelem a kritikát, ha látom, hogy az enyémet mások hogyan. Csak legyenek kimondva a szabályok. Legyen tiszta, hogy minden mellett egyéni meglátásokról és véleményekről van szó, nem az "Igazságról", az lehető legjobbról, hanem csak arról, hogy egy adott ember adott lehetőségekkel (helyzetben és állapotban) mit tesz és gondol.
Szabad megsértődni, és dühösnek lenni, és kategorikusan elutasítani - nagyjából 10 percig. Vagy egyig. A zsigeri reakciókat nem szabad elnyomni, muszáj terelni, de figyelni rájuk.
És sokkal könnyebb úgy vitatkoznom, ha tudom, hogy milyen prekoncepciókra épít a másik, így nem futok bele olyan vitákba, amikhez feleslegesen sok energiát kellene belefektetnem. Oké, azért ezt meg azrét nem szabad túlzásba vnnem, mert itt jön az, hogy attól még szabad ezekkel is konfrontálódni, csak.. csak nem úgy, mintha a "teljesen racionális" döntésről lenne szó. Hiszen amúgysincs ilyesmi.

Tegnap koncert volt, köszi mindenkinek, aki ott volt, akár csak pár számra is, szerintem nem vagyunk rosszak, a felvételek alapján se, attól eltekintve, hogy bűnrossz konferáló vagyok.
Legközelebb gyertek még többen és végig, a másik két zenekar is nagyon jó.

Je veux vivre encore plus forte

Napok óta gyönyörködöm az őszben, szitáló ködben, lehet, hogy random fogok szabadságokat kivenni, amikor igényem van arra, hogy reggel kényelmesne keljek fel az esőre. Most hétvégén amúgy erre részben volt lehetőségem, mert vasárnap csodával határos módon csak este volt programom.
Szombaton megint KHE reggel,már csak egy hét, és vége, egyik rossz döntésem volt elvállalni újra, viccesebb lett volna kívülről nézni valaki más Denethorral (aki például férfi, és nem egy csaj). És ennek köszönhetően nem tudtam készülni a délutáni játékra rendesen, bár legalább elmosogattam és rendet raktam a szobában. Roueni kalandok folytatódnak, egy szálat sikerült elvarrni - sebaj, nyílik helyette kettő új -, és epikus borzasztóságok is történtek, és még tudom követni egyelőre a szappanoperaszálakat is sokfelé.
Ja, persze, pénteken Ratzéknál maradtam próba után, akkor azért nem tudtam készülni, de cserébe szereztem ötletet a játékhoz is. A Turambar most az izgalmas fázisában van, amikor derülnek ki dolgok a darabról, karakterekről, egyebek. Ennek kapcsán kristályosodnak bennem a prioritásaim,folyamatosan emlékeztetnem kell magamat a fókuszokra, meg arra, hogy kommunikáljak erről a szükségesekkel.

A levegő tele volt esőcsepekkel, és este, miközben késtem egy megbeszélésről, azon tűnődtem, hogy vajon ennyire szoktak örülni barátaim a napsütéses időnek, mint a mostaninak én, és, hogy annyira szomorúak-e most, mint én befordulok a szikkadó sárga falakba.

és most az Indochine adott címet, hát hogyne. Ilyenkor, ilyen időkben élek igazán. (ó, fennkölt szavak, aik amúgy jelentik is azt, amit eredetileg, mégis, a kalapács, meg a kopás meg ugye a kés éle, ha nem vág, az nem jó)

Kérdések

Ez péntek reggel gyönyörű, kissé másnapos - bár nem tudom, miért, egy sört ittam tegnap este, bár az igaz, hogy keveset aludtam aztán. Reggeli tükörbenézésemkor igazából lett volna kedvem megint felrakni az arcomra színeket, aztán rájöttem, hogy inkább a szemdörzsölés útját választom ma, smink nélkül sokkal jobb kómázni, annál már csak a tegnapi smink maradványában kómázni a trúbb.

Kieső idők, egyszerűen elszalad mellőlem, aktív a péntek délelőtt, csak nem a munkában. Levél ide és oda, kommunikáció, meg kéne szoknom, hogy beszélek emberekhez, és elmondom a dolgokat, max majd szólnak, hogy bocskösz, sok vagy.
Ja, angolul még mindig nem szeretek beszélgetni, illetve szeretnék, csak nem tudok, pláne, ha nem motivál rá semmi, hogy az idegeneket idegen nyelven szólítsam meg. Csevegenek másokkal az orosz-kínai dolgokról. Viszont így sikerült beszélgetnem emberekkel külön, és annak örülök, hogy kezdenek tényleg érdekelni, konkrét események és dolgok az életükben, ert onnantól kezdve van értelme bármilyen kommunikációnak igazán.

A Szimplakert szürreális hely lett az évek során, én csak hidegkék székekre emlékszem onnan, azóta lett labirintus az emeleten meg rengetegsok külföldi, ez nem jó, mert tömeg, és... és.
Fókuszálás.

Ja, nem, nem sikerült választ kapnom a kérdéseimre, pedig szerettem volna szép nagy pontot rakni rájuk, nem egyszerű, sosem egyszerű, fókuszálás.

Persze néha ütném magam, hogy mondanivaló nélkül minek, de a sorrendiség... ööö... nem, a szavak azok nincsenek meg jól, szóval a rendszeresség, az.

Jövő héten koncert, tegnap kifejezetten arra próbáltunk, és a gitárosunk megjegyezte, hogy bizony a másik két együttes, de leginkább az egyik nagyon jól zenél ám, úgyhogy rakjuk oda magunkat. Aggódom. Pl azon, h legyen jó a hangosításom, mert hegedűvel anélkül hamis vagyok, énekben pedig elég gyenge, ha nem hallom jól magamat. Meghallgattam, és valóban, a Tulipános együttes jó, bár az élő felvétel pont nem volt annyira izgalmas, mint a felvett anyagaik, és szerencsére náluk nincs hegedűs, mert ez egy komoly frusztrációs pont nálam. Ha van máshol énekes, az oké, kábé kezdek képben lenni a képességeimmel, és nagyjából elfogadhatónak találom a teljesítményemet olyankor, amikor beénekeltem rendesen. Viszont a hegedű az necces, mert nem tartom magamat jónak. Sőt. Mindig is béna voltam, a zeneiskolában a gyengébb csoportban, és a szerencsétlen hegedűtanár-váltások miatt nagyjából 4. osztályban tudtam a legbonyolultabb dolgokat, utána már akkor is éreztem, hogy egyszerűbbek a darabok, amiket tanulok. Azóta meg... oké, hosszú éveken keresztül nem vettem elő a hegedűt, és a zenekarban meg ugye legalább hetente igen, de amit ott játszom... nos, az kb a 3. osztályos képességeimnek lenne kihívás. Elvileg. Gyakorlatilag örülök, ha tisztán játszom. Ezért nagyon tud frusztrálni, amikor hallom a többi zenekar gyakorlottabb és ügyesebb zenészeit, mert tudom, h jobbnak kellene lennem.
Namindegy.

Nehéz időt szakítani és tépni magamnak, de mindent megteszek érte. Ma elvileg így két hét után mosni is fogok tudni, és muszáj, mert reggel már nehezen találtam tiszta ruhát. Nagyon nehezen.

Koncert!

Szél

Átalakítjuk a levegőt magunk körül, majd minden szép és jó lesz, a világ katasztrófa felé tart, és ott leszek nindzsa, amikor rájövök, hogy anélkül nem megy.

Tegnap meséltem végre, bár valahogy nem akart összejönni az idő a felkészülésre, közvetlenül előtte tudtam csak leülni, és basszus, hiányoznak azok a délelőttök, amikor szétdobált jegyzeteim között írom a sztori folytatását és húzom össze a gráf szálait a mese előtti délelőttön. Szabadságot kéne kivennem az MTT-ből, úgy érzem. Nem akarok most intenzíven dolgozni a Turambaron kívül máson, maximum majd a táboron, amikor az indul el. Az, hogy alkalmanként besegítek dolgokba, az elvileg működőképes koncepció, de ennél többet most nem.
Visszatérve a játékra, úgy egészben jó alkalom volt, a főzéssel, az előtte és utána beszélgetésekkel együtt, hogy sikerült visszarázódni a története a kihagyás után, hogy Inszéjn karaktere is visszatért, ami kellemes dinamikát adott rögtön a csapatnak, hogy átpörgették maguk között az információkat, és megálltam azt is, hogy megint történjen valami azonnal. Sajnos nagyon érezhető, hogy a normálisnál jóval sűrűbbek az események, mióta a játékosok a városban vannak.
És azzal a problémával még mindig nem tudok mit kezdeni, hogy a legjobb szándékommal se tudok értelmes (= játékosok számára elfogadható) megoldással előállni a saját általam felvetett problémákra. Ami nekem elég meggyőző, és működőképes, azt olyan erővel tudják fikázni, hogy abban a pillanatban meg is győznek, és elkeseredek, hogy egyáltalán hogy voltam képes arra gondolni, hogy ez a megoldás működhet. Ez leginkább olyankor kínos, amikor úgy gondolom, bizonyos problémákra tudjk az NPC-k is a megoldást, vagy, hogy megdobták, és jó ötletük van. Emellett eltörpül az, amikor ráébredek, hogy képtelen vagyok minden NPC-t fejben tartani :D

A Hobbit Szülnap kellemes volt, báboztunk, nem volt olyan átütő élmény, mint régen, de leginkááb azért, mert nem próbáltuk előtte, és nem sikerült egymásra hangolódni a bábosokkal. A beszélgetések és a hangulat rendben voltak, este Morganánál is jó volt, sőt, előző este is, ha már itt tartunk.

A hetem már betelt, értékelem a telefonom naptárfunkcióját, ilyen szinten soha nem voltam képes vezetni a papíros naptáraimat, az, hogy net előtt és mobilon is ugyanazt a naptárat töltöm fel, az valóban segíti az életemet. Nyilván emellett igyekszem fejben is tartani, de most fontosabb, hogy le legyenk írva a dolgok.

Híd

ugyan nem a megfogalmazástól leszek teljesebb, de segít a koordinátarendszerem bizgetésében. Nem kicsit zavaró, hogy ugyanazok az ingerek nem váltják ki belőlem a régi reakciókat következetesen - ha tudnám, hogy ránézek a fekete levegőbe szúrt sárga fényekre a Duna fölött, és ugyanazt a megfoghatatlant látom kiszivárogni az ablak résein, akkor legalább meglenne a miheztartás, de csak az emlékről szóló emlékeket markolom, és ez mindig így volt. Kivéve az első alkalommal, de arra pont azért nem emlékszem, emrt az emlékek emlékeire... érted.
Én ezekehez a pontokhoz viszonyítanám magamat, a saját érzékelésemhez, ha máshoz nem tudom, és ezekhez sem lehet, ezek sem fixek, még a saját világomon belül sem, még csak illúzióban sem. Csak a százalékok működnek, hogy hát általában ez szoktam lenni ehhez képest, akkor használjuk, amíg működik.

Tegnap este volt híd, meg Duna, meg a meglepetésszerű nappali 173-as, amikor már éjszakaira számítottam. Előkerültek régi szorongások mutatóba, amikor mentem társaságba, és azon izgultam, hogy vajon jól emlékszem-e, ott lesznek-e emberek, és egyáltalán, miért próbálok meg beszélgetni, és bizto nem fogok tudni meg ilyenek. Oké, ez jelenleg nem reális probléma, egyrészt mostanában olyan társaságokba járok és olyan barátaim vannak, akikkel az érdeklődésünk közös, tehát akkor is tudunk beszélgetni, ha egymásról fogalmunk sincsen. ilyenkor például húzok egy rovátkát az "introvertált vagyok" rublikába. Pedig lehet, hogy nem, csak még mindig zárkózott, és egyéb fasságok.

Namindegy, az biztos, h nem ugyanazt érzem, mint egy évvel ezelőtt, és ez kényelmesebb, ellenben unalmasabb is.

Szakadék

Ó, perszepersze. Itt vagyok. Visszatekintés a hét elejére: miért is? Mert már reflexszerű, ahogy az is, hogy rögtön a kontúrokat kezdem vizslatni, meg az elhajló fénysugarakat a fényképen, miértIS.
Sikertelen interjú, merthogy nincs szakmai tapasztalatom okostelefonokkal,két fél nap szabi, beszerzett okostelefon, ami úgy elgörbíti a gondolataimat, hogy ... nagyon, egy ásik világban rézem magam, nézegetem a google playt alkalmazások után, keresem a wifit és fényképezegtek időnként, majd lenyugszom, és jó lesz. Vagy nem. Tegnap kávéztam Angwennel, ki-ki saját Árkádiájáról próbált mesélni, ahogy hétfő este Szozsi, ijesztő, hogy mennyire pontos ez a changeling analógia, főleg úgy, hogy mennyire nem vesszük figyelembe a sebeket, amiket életünkben szereztünk. És a legijesztőbb az, hogy még nem is éltünk annyit - bár,  már gyerekként is sérültek voltunk, úgyhogy nem olyan meglepő. Csak... izgalommal vegyes félelemmel tölt el mindig, amikor az emberi összetett múlt-lélek-személyiség szakadékát veszem észre magam alatt. És ezek még mi vagyunk, akik valamenyire képesek vagyunk ezt kezelni. De ugyanez a szakadék az emberiségre, mint olyanra nézve vérfagyasztó dolgokra képes, és gyanítom, hogy azért, hogy az emberek ne lássák és ne érezzék a aszakadékot. A szörnyeket a szakadékban. Inkább másokba is belemarnak, meg a történelembe, meg minden elképzelhető fogalomba.

Este vérlepke megnézte az énekórát, aztán söröztünk, miután már többször is próbáltunk időt egyeztetni, és csak így sikerült, szaggatott időkben. Ami beszaggatott most eléggé,vitrue by the emperor, jééj, generálja az agyam a szavakat is.

Persze, mert nyilván még meetingeléssel kell töltenem azt a fél napomat itt, aztán rájövök, hogy ez így jó meg rendjén van, mert erre szükség van. Remélem, azért nincs annyi ráfordítható idő.

Nyilván izgulok az állásinterjú miatt régen voltam, és, bár nekem az interjúk kellemes emlékek még olyankor is, amikor nem sikerülnek, mert utóbbi időkben érdekes helyekre felvételizem, még így is, a stressz, a stressz, hogy rajtam múlik, hogy elbaszhatom, hogy senki mást nem okolhatok semmiért sem.
Fogalmam sincs, hogyan tudom meggyőzni őket arról, hogy én vagyok az ideális jelölt, hogy okos vagyok, hogy tehetséges, hogy szorgalmas, hogy pont nekik való. Mindegy. Én vagyok az, az a lényeg. Készülök a vizsgára, többet nem tehetek.

amúgymeg jó volt a hétvége, hallgattam kívülről érdekes beszélgetést, meg a végére sikerült nekem is résztvennem ilyenben, és marha jól jött pont ott és pont ezutána  hétvége után, meglepő, de szükséges  nézőpontok.

a táborértékelős délután tanulságos volt, így egyben látni az elképzeléseket s szándékokat az eddigiekkel megint csak új nézpont volt, és úgy érzem, eddig se ártott volna, mert ugyan nem titkosak voltak az események, csak éppen az ellenérzések, előítéletek és egyszerűen az idegenség függönye miatt nem terjedtek eléggé. Nem szabadna csakazértisből és az előzmények ismerete nélkül a folytatás, és ez nem csak a folytatók felelőssége, hanem a tapasztalat birtokosaié is.
Egyedül az nem volt jó, hogy nem volt másik erős szempontunk 2009-2011-hez, mert így akkor is rossz az egyoldalú nézőpont, ha netán kb jól látja. Egyszerűen nem ellenőrizhető.

oké, oké, oké, megyek is.