Szakadék

Ó, perszepersze. Itt vagyok. Visszatekintés a hét elejére: miért is? Mert már reflexszerű, ahogy az is, hogy rögtön a kontúrokat kezdem vizslatni, meg az elhajló fénysugarakat a fényképen, miértIS.
Sikertelen interjú, merthogy nincs szakmai tapasztalatom okostelefonokkal,két fél nap szabi, beszerzett okostelefon, ami úgy elgörbíti a gondolataimat, hogy ... nagyon, egy ásik világban rézem magam, nézegetem a google playt alkalmazások után, keresem a wifit és fényképezegtek időnként, majd lenyugszom, és jó lesz. Vagy nem. Tegnap kávéztam Angwennel, ki-ki saját Árkádiájáról próbált mesélni, ahogy hétfő este Szozsi, ijesztő, hogy mennyire pontos ez a changeling analógia, főleg úgy, hogy mennyire nem vesszük figyelembe a sebeket, amiket életünkben szereztünk. És a legijesztőbb az, hogy még nem is éltünk annyit - bár,  már gyerekként is sérültek voltunk, úgyhogy nem olyan meglepő. Csak... izgalommal vegyes félelemmel tölt el mindig, amikor az emberi összetett múlt-lélek-személyiség szakadékát veszem észre magam alatt. És ezek még mi vagyunk, akik valamenyire képesek vagyunk ezt kezelni. De ugyanez a szakadék az emberiségre, mint olyanra nézve vérfagyasztó dolgokra képes, és gyanítom, hogy azért, hogy az emberek ne lássák és ne érezzék a aszakadékot. A szörnyeket a szakadékban. Inkább másokba is belemarnak, meg a történelembe, meg minden elképzelhető fogalomba.

Este vérlepke megnézte az énekórát, aztán söröztünk, miután már többször is próbáltunk időt egyeztetni, és csak így sikerült, szaggatott időkben. Ami beszaggatott most eléggé,vitrue by the emperor, jééj, generálja az agyam a szavakat is.