Szédülök, szédülök, majdnem elájultam egy hirtelen felkelés után, ennem kéne talán

Tegnap befejeztem a Deus Ex: HR kiegészítőjét, még mindig fejbevág a játék hangulata, attól függetlenül, hogy ez tényleg lopózás és lövöldözés volt, néhány döntési ponttal meg beszélgetéssel. A zenéje nagyon eltalált, és az eső kint, a gépek hangja bent, az mind nagyon-nagyon. Jó.

Turambar próbán megtapasztaltuk, milyen az, amikor beérik egy-egy jelenet. hozzuk fel erre a szintre a többit is, aztán még vigyük fel színpadi intenzitásra, és jó lesz nagyon.

Hű, mit akartam mesélni, már kevésbé tudom, talán Zebegényről, hogy jó lesz az is, remélem, csak akkor ma fel kell készülnöm teljesen. Jobb is, hogy nem ma megyek le, mert nem lenne időm. Várom az utazást a vonaton, szeretem nézni az erdőket közben, meg szeretem azt a nyugodt időt, ami magammal tölthetek közben. Na persze, nyilván már kondícionálom magamat arra, hogy ne közösködjek a többiekkel, akik akkor jönnek, de asszem, ez valamennyire így van. Majd lent. Majd ott. Pont eléggé hisztis vagyok a KHE-től ahhoz, hogy cska a szükséges minimumot töltsem vele (és ha bárkinek kérdéses ezek után, hogy miért nem érdemes engem olyan dologba elevinni, amit igazából nem akarok, annak ezután már nyilvánvaló)

Kezdek újrafelfedezni zenéket, évekkel ezelőttről, ez is jó, meg az új zenék, azok is. Hű. Túlságosan süt a nap. Meg a megszokás. Valami hiányzik. A redőnycsíkokon beszűrődő fény a párnámon, az nagyon.