Híd

ugyan nem a megfogalmazástól leszek teljesebb, de segít a koordinátarendszerem bizgetésében. Nem kicsit zavaró, hogy ugyanazok az ingerek nem váltják ki belőlem a régi reakciókat következetesen - ha tudnám, hogy ránézek a fekete levegőbe szúrt sárga fényekre a Duna fölött, és ugyanazt a megfoghatatlant látom kiszivárogni az ablak résein, akkor legalább meglenne a miheztartás, de csak az emlékről szóló emlékeket markolom, és ez mindig így volt. Kivéve az első alkalommal, de arra pont azért nem emlékszem, emrt az emlékek emlékeire... érted.
Én ezekehez a pontokhoz viszonyítanám magamat, a saját érzékelésemhez, ha máshoz nem tudom, és ezekhez sem lehet, ezek sem fixek, még a saját világomon belül sem, még csak illúzióban sem. Csak a százalékok működnek, hogy hát általában ez szoktam lenni ehhez képest, akkor használjuk, amíg működik.

Tegnap este volt híd, meg Duna, meg a meglepetésszerű nappali 173-as, amikor már éjszakaira számítottam. Előkerültek régi szorongások mutatóba, amikor mentem társaságba, és azon izgultam, hogy vajon jól emlékszem-e, ott lesznek-e emberek, és egyáltalán, miért próbálok meg beszélgetni, és bizto nem fogok tudni meg ilyenek. Oké, ez jelenleg nem reális probléma, egyrészt mostanában olyan társaságokba járok és olyan barátaim vannak, akikkel az érdeklődésünk közös, tehát akkor is tudunk beszélgetni, ha egymásról fogalmunk sincsen. ilyenkor például húzok egy rovátkát az "introvertált vagyok" rublikába. Pedig lehet, hogy nem, csak még mindig zárkózott, és egyéb fasságok.

Namindegy, az biztos, h nem ugyanazt érzem, mint egy évvel ezelőtt, és ez kényelmesebb, ellenben unalmasabb is.