Introvertált

Mostanában sokat írok, (csak nem úgy, ahogy ideálisnak tartanám) napló jellegű dolgokat leginkább. Amikor nincsen tétje. Azt hiszem, ez kulcsszó lesz a későbbiekben is, korábbiakban is, valahogy ezt a "tétje van" dolgot nem tudom a helyén kezelni. Talán valahol ot a dolgok gyöker, hogy azt tartom, alapvetően csak magamat okolhatom mindenért, ezért hibás és elvetendő viselkedés az amúgy már bekövetkezett sok szaron felül is vállalni még hibalehetőséget - aka "megmondtam előre". Ezen csak koncentrációval tudok túllépni - oda kell figyelni, na. (Az, h most szédülök, azt viszont egyelőre nem tudom hova rakni, de érdekes élmény, megvan az írás "flow-ja rendesen abban az értelemben, hogy a betűk és szavak halvány kohéziót alkotva követik csak egymást, a globális perspektívából mondjuk biztosan, de innen közelről nem nézi őket senki. Víz.
A víz segített. Kicsit.

Volt ugye vagy két hete az a pont, amikor rádöbbentem az élet kizökkenthetetlen unalmasságára, mostanra csak a tompa elkeseredettség villan be néha, hogy igazából nem az vagyok, akinek lennem kéne, meg ezek az öreges fasságok, és próbálok rájönni, hogy a közhelyes "arctalan tömeg" és a "senkik" szó mégis, miért bír számomra negatív felhanggal, amikor azért elég sokan élünk így, és nem értem, nem értem. Milyen jó lenne... faszt, nem, nem lenne jó, de hasznosabb és értelmesebb lenne elfogadni a saját korlátaimat, hogy sohanem lehetek a jelenlegi/múltbéli magam szemében igazán értékes ember, és a létezésnek/életnek nem szabadna az "értékesség" homályos minőségétől függnie. Persze, ha jobban megnézem, az értékesség is csak relatív dolog, mert mérésre szolgálnak az értékek, és az alapegységet meg kell állapítani. Az meg egyértelmű, hogy még a közvetlen környezetem sem ugyanazokkal az értékekkel mér, mint én, ergo maximum idealizált környezetben beszélhetünk absz...
ehh mindegy ez.
a kétút egyike sem tűnik kellemesnek, amit látok magam előtt: vagy megpróbálok megfelelni a saját elvárásaimnak, vagy megpróbálom leépíteni az elvárásaimat. Időnként megpróbálkozom az egyikkel, általában a bal oldali sikertelensége után nekilátok a másik oldalnak, de eddig a lényeges elvárásaimat nem sikerült leépítenem, legalábbis nem hosszú időre. Persze, az elvárásaimat nagyszerűen formálja a környezetem, tehát, amikro sikerül a környezetemet alakítanom, akkor az akár vissza is tud hatni, ez most így érdekes kísérletnek tűnik, a gondolat, a gondolat létezik.
----

a tegnapi főszervezői megbeszélés végre megmozgatta bennem a rég hanyagolt probléma-feldolgozó üzemegységeimet is, legyen bármilyen fárasztó mind agyilag mind lelkileg a problémák feltárása és a konfrontálódás, alapvetően sokkal jobb, mint a semmi; kábé életem értelmes része az, amikor egy bizonyos érdek mellett kiállok, egy bizonyos gondolatmenetet végigviszek, megoldást keresek valamire, akár logikusan, akár kreatívan, akár erővel.
Amit egyelőre nem tudok megoldani, az leginkább az, hogy az elvárásaim szögletesek, és kifejezetten méltóságon alulinak tartom a manipulációt és taktikázást, és szennyesnek érzem tőle magam - ezért egyrészt borzasztó béna vagyok benne, ha mégis valami miatt alkalazom, másrészt a kis hang ott belül azonal megszólal, hogy gillz, ezt most külső szemlélő értheti érzelmi manipulációnak is, nem vagy elég jó, nem vagy elég egyenes. És valóban.
--

nem, ha ezt nem gondolnám végig, nem lenne könnyebb, akkor ott állnék egy csomó meglepő érzelemmel, amiknek nem látnám az okát, és még rosszul is érezném magam miattuk. Igen, ha ismerem az okokat, sokkal könnyebben elfogadom ezeket, jé, még másokban is, az empátiám magamat tekintve szinte kizárólag a logikára támaszkodik, másoknál működik amúgy az intuíció és a szimpla érzelmi azonosulás, de az is már egyfajta értés, úgyhogy, heló, megint, körbeértem.
A gyakorlati vonatkozás az ebből az, hogy kurva nehéz másnak beleszólnia az önmagamról alkotott képbe direkt tanécsokakl meg ilyenekkel, mert illesztenem kell a saját logikai rendszerembe, és azt kevesen képesek felfogni, és nekem is rengeteg energia a fordítóprogramot összeraknom két ember közé, és ekkor már rendszerint valakinek nem eléggé fontos.

Aztán fel kell kelni és pakolni, és jó lesz, rend lesz, nem lesz de majdnem, ó-ó-ó.

Megérkezett a tavaszi fáradtság a téli kiemrültség után, valahogy egyedül az őszhöz és a tél elejéhez társítok igazi frissességet, najó, a május meg a nyár is, amikor nincsen meleg, tényleg szűk ablakban létezem.

És dühítő idebent ülni - ja, nem, nem, fárasztó, álmosító, és most bizseregnek az ujjaim, írni kéne billentyűzetre, meg kitaríteni nagy lapokat és jegyzeteket rajzolni, meg az u.n. kreatív tevékenységet folytatni.
Nem sajnálom ugyan, h tegnap beszélgettünk írórend helyett, de azért jól esett volna írni is, mert hátha. Hátha segít.

Például egész nap nyitva van itt bent az ablak, ez egy új korszak, áháháháhá.

Hát jó, igazából tényleg fáradt lehetek, tényleg-tényleg-tényleg,nem tudom, nem kötném évszakhoz vagy időjáráshoz, inkább ahhoz, hogy rég voltam szabadságon, és majdnem mindig van valami dolog. Tegnap a mesémben elég alaposan átgondolva hoztam egy végsőkig kimerült karaktert, meg amúgy a párszáz éve magányos információs-rendszer-lány szomorúsága is megvolt. Ha bem vigyázok, minden NPC-m hisztérikus, fáradt vagy szimplán csak elkeseredetten valamilyen lesz, az meg ugyan számomra szórakoztató, de a játékosaim csekély hányada élvezi. Amúgy a történetet megint elimpróztam érdekes irányba, most én is kíváncsi vagyok, mire jutnak a dolgokkal. Az NPC-k meg... ha végre meg tudnám tanulni azt, hogy hogyan tudok leírni valóban kompetens karaktereket, valóban félelmetes karaktereket, valóban tiszteletet ébresztő karaktereket, akkor örvendenék, mert eddig ezeket csak random, véletlenszerűen értem el (és nem feltétlenül megalapozottan). Tudom, a mesélés általában magányos meló, a játékosokat a karaktereik belső gondolatai érdeklik, de nekem meg muszáj erre koncentrálnom, hiszen a történeteimet micro-szinten karakterek mozgatják, csak a nagy vonalakat a sztori, és ez azt is jelenti, hogy a sztorit az NPC-knek kell a karakterekhez hozniuk. Általában. Igen, még a tárgyak is személyiséget kapnak leginkább, és nem hiszem, h sokáig bírtam volna a hely szelleme nélkül. Pedig talán a saját dolgomat egyszerűsíteném időnként, ha személytelen környezetet mesélnék,  és fizikai interakciókat  igénylő problémákat, amikor senki nem akarja kifejezni, hogy mi is van mögötte-benne, mert asszem  ezért adok szájat a plot-elemeknek, hogy legalább részben elmesélhessék az okokat megminden.

De leginkább pihennem kéne. És akkor most vissza a melóhoz.

ááááhhhh a fejfájás a hóval, hát helóhelHELÓ
megatorkomisfura, hátmivan
és fázom

egészségügyi jelentésünket halloták. meg az időjárás is pipa.

a tegnapi táboroskeretjátékos megbeszélés fasza volt, de majd kell egy este, amikor csak ezzel foglalkozom, és mappázok és rendszerezek megminden. tulajdonképpen kivehetnék egy nap szabit. mindegy.

jajpersze a tegnap délelőtti bejegyzésem draftban maradt, így nem írtam még meg, hogy milyen lesz a hétvége, hát perszehogy kurvajó, például ma este rögtön azzal nyitom, hogy egyszerre kellene lennem két helyen, egy szülinapi bulin, meg a Bruti féle csingi játékon. Nyilván a játékra megyek, a másikra meg megpróbálok beköszönni, bár kezdem úgy érezni, hogy inkább azt kellett vona mondanom, h nem jó az időpont,dehát, dehát, dehát. mert így azért rossz lesz elindulni, ha végre megérkeztem. mindegy, addig még lehetek rosszul is, és az ügyes kimentés a szociális balfaszkodások közül. erről jut eszembe, holnap is játék előtt szociáliskodom, az több utazással jár, de nagyon muszájnak érzem már, hogy meglegyen. vannak emberek, akiket rég láttam már, pedig jó lenne.

szóval játék-játék-mese, közben be kellene fejeznem a courserás tanfolyamot is valamikor, meg a dolgok, meg a havazás nézése és az alvások tömkelege.

mostanra eljutottam oda, h marhára nincsen kedvem a házibulihoz, illetve helyette inkább csak üldögélnék nyugodtan meleg helyen a különösebb szociális interakciók nélkül. persze, akkor lehet, h megsértődik valaki. de ez igazából fasság. aki ilyenen megsértődik, azt amúgy se tudnám kezelni. tőmondatok, agyamra telepedik a köd, a hétvége fáradtsága, vagy fronthatás, nem tudom.

És nem tudom, mi történt, de, tudom, voltam próbán, írórenden, kocsmázáson a hét első felében, és azóta se volt nyugi, bár este fél11kor még kitűnően be tudok ülni a gép elé játszani, ezért az Alan Wake megvolt, most a kiegészítője megy, ami furcsa, mert más lett attól a pár változtatástól, kicsit más GUI, élénkebb sárga színek és az egész elvesztette az a melankóliát, ami olyan marha meghatározóvá tette a játékot, bár így sokkal könnyebben tudom játszani, egyszerűen bátrabb vagyok, és nem folyamatosan rettegek. A sztori meg... a sztori meg. Imádom a metaplotokat.

... tényleg kéne most valami csend, valami szünet. node mikorra, mikorra, amikor nem jön szerelő, nem megyek el dolgokat intézni, és nem takarítani szeretnék.á. bérmikor, ezeket úgyse szoktam.

Törmelék

Dolgok, dolgok, dolgok, a hideg a fények, a megszokott szavak, szinte rítusként, de mégsem, mert annyira nem erősek, csak a röghöz- és gúzsakötés marad.

Ez a 2013-as év eddig számomra megint egyfajta rombolás éve. Most nem annyira az énképemé, mint a 2008-as, most inkább a rutinokat szeretném széttörni, és majd újraformálni valamikor az ősz során (háháhá, nyilván így működik, nyilván nem). Ijesztő, hogy mennyire nem tudok szokatlan csinálni. Egyszerűen minden lépésem útvonalam, sőt gondolatom és szavam mintha kőbe lenne vésve, és ez elkeserítő. Indulok haza munka után, és tehetek bármit, olyan útvonalon és módon megyek haza, amit már sokszor megtettem hamarabb - függetlenül attól, hogy melyik járműre szállok, hogy mennyit gyaloglok a Dunaparton, utakon, hova kanyarodok be kis utcába, és rágyújtok-e vagy sem. Nyilván a nehéz táskával nem megyek felesleges plusz kilómétereket most, és hideg is van, de már volt ilyen is. Igen, véletlenszerűen felszállhaték más jűrműre is, kevereghetnék Budapest elvadult vidékein, de ez meg nem vonz, hideg van, sok a cuccom, és ennem kell hamarosan. Talán az volt új, amikor felhívtam Szozsit, hogy odaadjam neki az ajándékot, és felmentem hozzá dolgozni a táboros toszokon, ez új, ez jó, aztán szombatra elfogyott az elszánás és akarat, ja, nem pénteken még felkeltem 20 perccel hamarabb, megintcsak nem egy eget rengető változás, de legalább valami erőfeszítés, és változás. Szóval szombaton max az jelentett volna újat, ha kihagyom a megbeszélt dolgokat, dehát nyilván nem, de itt is vannak még távlatok, mittomén, nem leszek kedves, vagy kedves leszek, vgay őszinte, vagy nem az, vagy a változatosság kedvéért nem próbálok meg kreatív lenni, mert minek, vagy megpróbálok az lenni, mert miért ne.
Ezek mind megtörténtek már korábban, de a jó eredmények nem megismételhetőek.

Azért próbálom széttörni a falat, a törmelékért előre is bocsi. Még egy kicsit izgalmasnak tűnik az élet, mint valamikor tavaly pár napra, és ez mennyire szánalmas már, hogy csak ilyen jelentéktelen fasságok miatt érzek ilyesmit, ez így nem helyes, ennek nem így kellene lennie. Ha amúgy nincsen értelme a létezésnek, akkor legalább számomra legyen. Kell lennie. Lesz.

a párhuzamok Janie-vel rédekesek, volt idő, amikor úgy éreztem, szegény Janie, neki mennyire rossz, és milyen pihentető aztán nem Janie-problémákban élni, most határozottan irigylem a csajt, egyszerűek és világosak a direktívái, tudja, hogy mit és miért csinál, legalábbis a nagyobb képben, és a többi kevésbé nyomasztja.

eseményszinten amúgy jó volt a hétvége, táboros izé, hasznos, feldolgozandó információkkal, igen, nekem tényleg számítanak az ilyen visszajelzések, lettem Denethor és Szarumán, Berlin és Moszkva, Integra Hellsing és GLaDoS és hiúz meg még csomó dolog,a ztán számbavettük azt, h mit nyújthatunk a többieknek, és mitől félünk velük kapcsolatban, és emgintcsak hasznos volt, egyrészt igen, akarunk dolgokat tenni mindenkiért, és le merjük írni a kevésbé hízelgő dolgokat, és én ezt várnám el mindenkitől. Még most kell megtanulnunk elfogadni a kritikát, nem akkor, amikor már nyomás is van az embereken.

aztán utaztam összesen három órát egy 45 perces koncertért, tudok élni. öltem árnyékokat, és a potf:war még mindig kiüt, és most már basszus ismerem legalább addig a játékot is, bár még mindig nincs vége, és miért hat rám így a történet, hát miért, nyilván az író és a karakterei, ez mindigolyan, ami. (és a klipp a játék ismeretében elég jó)

a vasárnapi játék még úgyis marha lassan tudtuk elkezdeni, h ezúttal házhoz mentünk a későkhöz, van valami gén, ami gátolja a dolgok elkezdését, vagy nem tudom, mindenesetre azért így még mindig szűkebb volt a várakozás ideje :D maga a játék elég jó volt, én speiel a végére éreztem at, hogy akkor most még órákig bírnék játszani, közben azért volt pár perc, amíg felül kellett vizsgélnom, hogy én vagyok-e a hülye, vagy tényleg sokszorosan túlbeszélünk dolgokat, de végülis szoktam én is belemerülni felesleges részletkérdésekbe, és én is tudom, hogy részletkérdések és lehetne haladni,e zt feltételezem mindenkiről, és akkor teljes a lelki békém.
az is mutatja, mennyire élénk volt a játék, hogy aztán egész éjszaka erről álmodtam, legalábbis motívum-szinten.

Change everything you are
And everything you were
Your number has been called

Fights and battles have begun
Revenge will surely come
Your hard times are ahead

Best, you've got to be the best
You've got to change the world
And use this chance to be heard
Your time is now

Új híreim között pl az van, hogy sikerült egy többé-kevésbé befejezett novellát gyártanom a hétfői írórend rebootján, és talán eléri a két oldalt, de a másfelet biztosan. És a visszajelzések szerint értették is nagyjából - bár ehhez kellett ismerni a hősöket az előfeladatból. Mindegy. Legalább ez.

A mai énekórát lemondtam a tegnapi rekedtségemre hivatkozva, ma már alig-alig érezhető, de akkor már inkább pihenek a koncertig. Asszem. Tegnap nem volt jó érzés énekelni (mmint fizikailag), mondjuk a hangosítás se segített rajta.

Tegnap megnéztem a Spooks első részét. Egészen érdekesnek tűnik, ilyenkor fejbevág, hogy mennyi sorozatot készítettek az elmúlt évtizedekben, és közülük rengeteg jó is van, és soha nem fogom az összeset még csak megismerni se. Mondjuk furcsa úgy nézni, hogy számomra még mindig a LA Femme Nikita az alap a kémkedős-terrorelhárítós sorozatok között, és ahhoz képest az összes olyan könnyednek tűnik. Asszem abban a sorozatban úgy felcsavarták a paranoiát, hogy tényleg megnyugtató egymással csevegő és awful párbeszédeket folytató titkosügynököket nézni. Igen, még a Dollhouse is, bár abban azért majdnem megvan az. Oké, most muszáj ellenőriznem.... .... ....
Ehh, azért érzem, ez mostani szemmel már... érdekes. Míg azokban a sorozatokban, amiket úgy általában most izgalmasnak és jónak tartok a problémamegoldások jelentős része abból áll, hogy gyors vágásokkal beszélnek újságírókkal, kormányhivatalnokokkal meg mittomén, van egy gyors kitekintsé a világra, itt ezekből kevesebbés követhetőbb akció van (mintegy szájbarágósan), és inkább lassú, jelentőségteljes(nek szánt) párbeszédeken van a hangsúly. Igen, a lassúság kulcsszó.
A másik különbség, hogy valahogy szociálisan sterilebb. Nem feltétlenül a környezetről vagy berendezésről van szó, (a Section One hight-tech letisztultsága nyilvánvalóan szándékos), hanem a karakterek és az emberi kapcsolatok sokkal egyszerűbbek. Pl nincsenek azok a fajta állandó mellékszereplők, akik a kávét hordják vagy csak a szomszéd asztalnál ülnek - a kapcsolatok vagy a főszereplői körben alakul, vagy kiemelt szereplőkkel, akiknek a történetben is funkciójuk van. Nagyon szűk a világ.
Amilyen sorozatokat most nézek, azokban általában kapunk egy metszetet az adott helyszínről, szituációról emberekben is - a Supernaturalben az adott szörnyeken és áldozatokon kívül... ööö... oké, nem akkor a különbség. De. Sokkal többbeszélő karakter fordul meg minden részben. Ez egy elég jó mérőszám, itt eddig beszélt az öt főszereplő, az aktuális főgonosz egy gyors halált haló kisérőjével, és... ennyi. Kamaradráma- Akciókamaradráma. Át tud állni az ember agya igen gyorsan erre a tempóra, de határozottan érezhető. A Doctor Who elején zavart még ez nagyon.

Ja igen, van az új Nikita, 10 rést megnéztem belőle, de egyszerűen nem sikerült átemelni a sorozat értékeit abba. Nem elég nyomasztó, nem lett "okosabb" a sorozat, ami abban a környezetben már kitűnik, a morális problémák egyáltalán nem úgy hatnak, mint itt - és nem éreztem elég hatásosnak a karaktereket se. Az ottani Nikita-Michael szenvedés például egészen borzasztó. Itt meg ez az eg... a legfonotsabb viszony a sorozatban, és jól van felépítve.

Na, megvolt az évi rendes Nikita-rajongás-elemzés, kaja.

Királylányok és nem azok

Jó, oké, kiraktam itt bent háttérképnek az egyik képet. Saját világot építünk közösen, és ez jó. A Rouen kapcsán épült changeling világgal is megvan ez, bár annak a világépítés része inkább kétemberes meló, mint itt, ahol lényegében a játékosaim rajzolják a képbe a részleteket, én csak a vonalakat és az arányokat adom nagyban. Meg a tematikát, amit persze azonnal átrajzolnak, de az jó.

Aztán kellene a Turambart frissíteni, megvolt a pihenőidő. Furcsa volt a farsangi díjosztókon belegondolni, hogy a díszoklevélre adott indoklás a Turambarra is illett, a társaság régi hagyományt elevenített fel (nagy színelőadás:D), a belefektetett meló is hasonló nagyságrendű volt, ha csak a heti rendszerességű próbákat nézzük, és a közösséget is építette, amennyire elnéztem a srácokat.

Jujj, a másik flash az meg az volt, hogy a régi kórus rég volt. Hiányzik a kórusban éneklés, de egyrészt nem volt időm az újra, másrészt meg nem bánom, mert nem lett volna türelmem megint ugyanazokat az énekeket elénekelni. (Bár legalább lett volna hegedű az öregországutiban, mert akkor időben tudomásomra jut, h kell.) A tributeband-es dolgok mondjuk megfelelően frissek meg izgalmasak, egészen más gondolkodást igényel a hangszeres zenélés, és jó lenne továbbvinni ezt a vonalat, pláne úgy, hogy tönn kombóban is működik, legalább ének+gitárral, de szinte biztos vagyok benne, hogy pl megfelelő idő esetén egy szinti beszállt volna a farsangon Aeglosék mellé. Vagy egy cselló. Meg ilyenek.
Ma este írórend megint, jéjj, jó lesz ez a 2013, akkoris.

Kellene összeraknom már valami zenélős cuccot, de a keverőhöz nincs tápom, és most úgy tűnik, nem is nagyon lehet szerezni hozzá, mert speciális. A kurzus egyik nagy előnye, hogy gyorsan elmondták benne a mikrofon-keverő-effekt dolgokat, fura volt mondjuk tesztet kitölteni, mert így utolsó pillanatban, félemlékekre hagyatkozva azért elég lyukas az emlékezetem, és volt pár olyan kérdés, amit úgy néztem, h ez mi és minek, as usual, viszont ég így is elég pontot értem el. Na, memorizálandó dolgokkal ezentúl se fogok semmit se kezdeni, bocs.

Azért még nem pihentem ki magam, tegnap egyig játszottam portal2-t és nem bánom,csak aztán marha sokáig nem tudtam elaludni. és persze Alan Wake-t is. Ott a meginduló aratógép miatt dobtam el a kezemből a kontrollert.
Ki kell menni megint a világok határára, Ms Shepard.

Gváhh, elcsúsztam ezzel a courserás tosszal megint, hétközben nem volt időm, csak ma, és marha sokat dumál a fickó. Nyilván kellett ma aludnom és játszanom.

A farsang ellentmondásos volt, egyrészt nyilvánvalóan sikerültek jó dolgok, a tematika jól jött ki, nagyrészt sikerült eltekinteni a tavalyi steampunktól, a keringők jók voltak, és a kaja is, meg az öltöző is, meg a beszélgetős rész is elég jó volt.
Ami nem volt jó, az egyrészt a helyszín többi része: kicsi volt a táncterem, a keringőknél ijesztően tele volt, a bulinál csak azért nem mert, az annyira későn kezdődött, hogy nem voltak emberek elég sokan hozzá. A helyszín miatt nem lehetett rendesen hangosítani sem, ami a keringőknél kifejezetten zavaró volt, de amúgy a bulinál is. Ráadásul nem sikerült rendesen beálíltani a hangot sem, mert a halkság mellett még szép se volt (a keringőknél, talán megpróbálták legalább a basszust feltolni, nem tudom). Az időkezelés se ment, egyrészt a majd egy órás csúszás, a rengeteg lyuk, mind hajnalra tolták a bulit, ami megintcsak nem jó, ugye. Persze, pl Cue írta, hogy dejó, kettőkor volt vége a keringőknek, nagyszerű, azért ennek is megvolt a célközönsége, csak amikor már várjuk h lehessen nem párban, hanem rendesen táncolni, akkor kicsit idegesítő, hogy... mikor bulizunk? A sok szünet. Értem én, hogy kell pihenni mondjuk a keringőknél, de basszus, emberek, ne akarjátok végigtáncolni, ha nem bírjátok. De ne álljon le az egész ezért - ha mindenképpen muszáj tagolni, akkor ilyenkor lehet másfajta társastánczenét nyomatni, amit akár hallgatni is jó, és az a pár ember, aki tudja táncolni, annak itt a lehetőség (latin táncok, tangó, stb., van ilyenből elég sok). Az eseménytelen szünetek emgtörik az esemény ívét - és valahol azt sugallják, hogy a közönség nem tudja eldönteni, hogy mikor pihenjen, ezért a szájukba rágjuk, hogy mikor mit kell csinálni.

A műsor szerintem rövid volt, és hát nyilván összecsapott, tekintve, hogy utolsó pillanatban rakta össze mindenki, és nem volt próba/meghallgatás, a és igazából a koncepciót se értettem a sorrendben. Szóval lassan kéne majd valami rendes éneklős estet csinálni, kb a táncest mintájára, úgy érzem. Amúgy ez a része asszem nem volt rossz, szimplán kevésnek éreztem. A díjkiosztó baromi hosszú volt.
A királyváléasztást és a tombolahúzástt kifejezetten időhúzó feleslegességnek érzem, és, h mindkettő iylen sok volt és még a köztük a szünetek is, az már jellemzően az élmény rovására ment.

A bulit meg hagyjuk, fáradtak voltunk, mostantól hivatalosan is gyűlölöm azt a 20 számot, amit mindig meghallgatunk minden bulin, és úgy alapvetően, na mindegy :D amj esetleg folytatom, vagy lmélkedek vagy valami.

fény

Tegnap új szintre értem az aLan Wake-kel - oké, a negyedik epizód is megvolt -, rájöttem, hogy nem kell megijedni, és leginkább nem szabad a fenyegető árnyékok hatására pánikolva nyomni az összes gombot, amit találok - ez is csak shooter, csak nehézkes irányítani.
Bármi jön, megvilágítom zseblámpával, nem kellenek a fénylő izék! Csak végszükség esetén! Nagy pánikban!
Persze a legkönnyebb módban játszom, és már elkezdtem érezni a kaparászó kis hangot ott baloldalt, hogy a legkönnyebb módban csak a n00bok meg a casualek játszanak, és nem vagy kezsöl, nem hát!Ellenben szeretem végigvinni a játékokat. Szóval asszem nem szivatom meg magamat, és így legalább merek körbenézni és keresni termoszokat meg lapokat, és most már benyitogatok mindenhova, és elkezdett zavarni, hogy alapvetően egy út vezet, kivéve nagynéha. Ideje elővennem azokat a játékokat, ahol ez nem így van (Stalker, igen, rád nézek), bár azok hasonlóan ijesztőek elsőre (lelőnek bazmeg!, lelőnek, és meghalok! nem te kiscsaj, hanem csak a karaktered, és az meg újratölthető). Meg újrapróbálhatnám a Dead Space-t is, ami egyrészt ijesztő volt másrészt megintcsak nehézkes az irányítása, de kontollerrel ez nem annyira zavaró, mert kompenzálja az, hogy a kanapéról játszom, és amúgy is béna vagyok.

A fejem fáj pár napja, éljen. Nem nagyon, csak kis hasadékokat nyilall. A torkom is kezd. De még mindig nem sikerült rendesen megbetegednem, mostmár akkor a jövőhetet is bírjam ki, amíg nincs főnök. Ezek ilyenek. Ezek a dolgok. Meg a rendrakások, meg az éhség.

időrend: ma este királylányoknak mesélek, holnap játszom és rohanok farsangra, vasárnap kipihenem ezeket.

Ruhák és farsang

Esti bejegyzés, brace yourself. Annyira nem is, mert nincs időm, egy kilépő rohangál a különféle céges állomások között, bármikor jöhet és az némi papírmunka. Pedig vannak témák, amikről le szeretném írni a... ja, mint a rendrakás. Ebéd közben jutott eszembe, hogy ha az agyam is olyan, mint a ruhásszekrényem - ahol funkció szerint vannak elvileg rendszerezve a ruhák a nagy polcokon, de általában csak a ruhák irányát álítom be dobás előtt, hogy melyik szint melyik oldalára essen, képzelhető a rendezettség, ehhez vegyük hozzá, hogy tényleg majdnem minden fekete, de még így is majdnem mindig gyorsan megtalálom azt, amit keresek -, akkor én igazából zseni vagyok, mert ha rendet raknék, akkor mennyivel hatékonyabb és okosabb és bölcsebb lennék.  Rendet úgy szoktam rakni, hogy kiborítok mindent a szőnyegre/ágyra, és egyesével újracsoportosítok mindent, aztán ugyanúgy bedobálom őket (okém hajtogatva, többet helyezek elegyre kevesebb türelemmel, na).

Naszóval, a farsang, mint visszatérő, most a tavalyi a hiszti, de még kevésbé értem, mert... mert számomra a tavalyi is úgy szólt a ruhákról., mint bármelyik tisztességes jelmezbál, ahol marha kíváncsiak vagyunk a többiek ruháira, és szeretnénk, ha a mienket megdícsérjék. Emellett szólt a műsoros estről, ami engem speciel érdekel, nem csak olyankor, amikor konferálom vagy fellépek. Basszus, nem azért van, mert igény van műsorra? Aztán meg, szeretek táncolni (v.ö. előző valamelyik bejegyzésem). Társastáncolni formálisan, szeretem a rituálé jellegét az eseménynek. A barátaimmal együtt ünnepelni magunkat, az álarcokat, beszélgetni, (inni és mégjobban beszélgetni), abban a közösségben lenni (ez az, amikor csomó emberre csak rámosolygunk, csak pár szót váltunk, és visszakapjuk a mosolyt, meg egyéb szociális izék).
Hát egy faszt szól a fűzők megmutogatásáról és önfényezésről. Az a formalitás és a rituálé része, és nem úgy látom, hogy a tartalom kiveszett volna mögüle. De majd idén jobban megnézem, mert egyelőre nem látszik semmi, nyilván a formáról és külsőségekről beszélnek az emberek egy olyan esemány kapcsán, amit ez különböztet meg a többitől.

A maradék témákra majd máskor. Addig úgyis elfelejtem őket.

Szétesett

Jó, akkor most inkább erre figyelek, meg ide. Nem találtam megfelelő füzetet naplónak, és azt is realizáltam, hogy most a saját lefűzésű megoldás nem az. Mármint nem megoldás. Még egy helyen megnézem, az utcában lévő fakézben, aztán marad a sima zöld a4-es spirálfüzet, heló.

A ma délután a kevés gondolkodással kiküldött levelek ideje, nem baj, így legalább haladok, és... mért ne? Most még a farsangra körbe kéne küldenem pár felkérést ugyanezen az alapon, mert engem úgyse kér fel senki, mert hamár járt a szám, akkor legyek határozott vagymiafasz.

Ha már asszertivitás, nem csak táncfelkéréseket küldtem ki, hanem időnként megpróbálok emberekkel találkozni, oké, egyelőre olyanokkal, akikkel amúgyis szoktam, de hátha megszokom (megint) azt, hogy nem az az estéim sorsa, hogy vagy próba/óra van, vagy otthon játszom. (Persze, mert tanulhatnék is, amúgy).

Zoltántól kaptam dicséretet (azénektanár), hogy ugyan azzal mentem anno énekelni hozzá, hogy éneklésben nem érzem úgy, hogy normálisan ki mernék állni a színpadra, ellentétben a prózai szereplésekkel, nos, mostmár énekben is vagyok ott, ahol prózában. Arról most ne beszéljünk, h kib régen nem szerepeltem színpadon, emrt szomorú leszek. Még jobban. :póz:

Az a jó, h bakancsban vagyok, hogy lehet, h még tudok is benne gyalogolni, arra az esetre, ha szeretnék megfázni mondjuk a hídon át vagy ilyesmi.

szét.

Ankh

... bár most a hamis tavasz blogbejegyzés cím is megtetszett, mert ketten is így írták, és tényleg. Szégyen bevallani, feldobott a mai napsütés, a tegnaptól eltérően estig is kitartott, de lehet, hogy ebbe az is beleszámít, hogy szereztem monitort itt bent a laptop mellé és ez így kúl, másrészt meg ma már mindkét szobatársam itt volt kicsit, ami csak azzal, hogy változatosság, már segített. Meghát, péntek.

És túl vagyok a tegnap esti koncerten, ahonnan ugyan azonnal elszaladtam, nem volt kedvem a tásdasági élethez, viszont.... nem tudom milyen voltam. Kaptam pozitív visszajelzést az első énekkel kapcsolatban, és az jó, nagyon jó, viszont magamat nem éreztem jónak közben, hiszen arra kellett koncentrálom, hogy milyen messzire is lenne érdemes tartanom a mikrofont ahhoz, hogy ne legyen durva az össze mássalhangzó, hogy ne legyen túl hangos, és halljam az össze hangi bizonytalanságomat, mert azt aztán nagyszerűen megkaptam az arcomba. A másik számban kicsit magabiztosabb voltam, de nemtom, nemtom, tényleg nemtom. Majd visszahallgatom magam és szörnyűlködöm. Juteszembe, farsangon elénekelhetném az egyiket, úgyse hallotta még senki ezeket :D

A koncert után nem mentem már Krimóba, mert késő volt hozzá, úgyhogy még sétáltam a feneketlentó mellett, és még játszottam is. Most olvastam, hogy a napi max 3 óra játék (vagy a heti max 21 óra) az még pozitív ereménnyel jár mindenféle szempontokból, háhh. Persze kéne kötetlenül szocializálódni is a héten, mert szerdán megbeszéltünk és kreatívkodtunk, az nem az, és fura rájönni, hogy nem is volt végül más. Kedd próba, tegnap a fellépés... ma nemtom. Fáj a fejem, mint ultimate érv.

Ja, vettem magamnak ankhot a nyakamba.