Hát jó, igazából tényleg fáradt lehetek, tényleg-tényleg-tényleg,nem tudom, nem kötném évszakhoz vagy időjáráshoz, inkább ahhoz, hogy rég voltam szabadságon, és majdnem mindig van valami dolog. Tegnap a mesémben elég alaposan átgondolva hoztam egy végsőkig kimerült karaktert, meg amúgy a párszáz éve magányos információs-rendszer-lány szomorúsága is megvolt. Ha bem vigyázok, minden NPC-m hisztérikus, fáradt vagy szimplán csak elkeseredetten valamilyen lesz, az meg ugyan számomra szórakoztató, de a játékosaim csekély hányada élvezi. Amúgy a történetet megint elimpróztam érdekes irányba, most én is kíváncsi vagyok, mire jutnak a dolgokkal. Az NPC-k meg... ha végre meg tudnám tanulni azt, hogy hogyan tudok leírni valóban kompetens karaktereket, valóban félelmetes karaktereket, valóban tiszteletet ébresztő karaktereket, akkor örvendenék, mert eddig ezeket csak random, véletlenszerűen értem el (és nem feltétlenül megalapozottan). Tudom, a mesélés általában magányos meló, a játékosokat a karaktereik belső gondolatai érdeklik, de nekem meg muszáj erre koncentrálnom, hiszen a történeteimet micro-szinten karakterek mozgatják, csak a nagy vonalakat a sztori, és ez azt is jelenti, hogy a sztorit az NPC-knek kell a karakterekhez hozniuk. Általában. Igen, még a tárgyak is személyiséget kapnak leginkább, és nem hiszem, h sokáig bírtam volna a hely szelleme nélkül. Pedig talán a saját dolgomat egyszerűsíteném időnként, ha személytelen környezetet mesélnék,  és fizikai interakciókat  igénylő problémákat, amikor senki nem akarja kifejezni, hogy mi is van mögötte-benne, mert asszem  ezért adok szájat a plot-elemeknek, hogy legalább részben elmesélhessék az okokat megminden.

De leginkább pihennem kéne. És akkor most vissza a melóhoz.