Introvertált

Mostanában sokat írok, (csak nem úgy, ahogy ideálisnak tartanám) napló jellegű dolgokat leginkább. Amikor nincsen tétje. Azt hiszem, ez kulcsszó lesz a későbbiekben is, korábbiakban is, valahogy ezt a "tétje van" dolgot nem tudom a helyén kezelni. Talán valahol ot a dolgok gyöker, hogy azt tartom, alapvetően csak magamat okolhatom mindenért, ezért hibás és elvetendő viselkedés az amúgy már bekövetkezett sok szaron felül is vállalni még hibalehetőséget - aka "megmondtam előre". Ezen csak koncentrációval tudok túllépni - oda kell figyelni, na. (Az, h most szédülök, azt viszont egyelőre nem tudom hova rakni, de érdekes élmény, megvan az írás "flow-ja rendesen abban az értelemben, hogy a betűk és szavak halvány kohéziót alkotva követik csak egymást, a globális perspektívából mondjuk biztosan, de innen közelről nem nézi őket senki. Víz.
A víz segített. Kicsit.

Volt ugye vagy két hete az a pont, amikor rádöbbentem az élet kizökkenthetetlen unalmasságára, mostanra csak a tompa elkeseredettség villan be néha, hogy igazából nem az vagyok, akinek lennem kéne, meg ezek az öreges fasságok, és próbálok rájönni, hogy a közhelyes "arctalan tömeg" és a "senkik" szó mégis, miért bír számomra negatív felhanggal, amikor azért elég sokan élünk így, és nem értem, nem értem. Milyen jó lenne... faszt, nem, nem lenne jó, de hasznosabb és értelmesebb lenne elfogadni a saját korlátaimat, hogy sohanem lehetek a jelenlegi/múltbéli magam szemében igazán értékes ember, és a létezésnek/életnek nem szabadna az "értékesség" homályos minőségétől függnie. Persze, ha jobban megnézem, az értékesség is csak relatív dolog, mert mérésre szolgálnak az értékek, és az alapegységet meg kell állapítani. Az meg egyértelmű, hogy még a közvetlen környezetem sem ugyanazokkal az értékekkel mér, mint én, ergo maximum idealizált környezetben beszélhetünk absz...
ehh mindegy ez.
a kétút egyike sem tűnik kellemesnek, amit látok magam előtt: vagy megpróbálok megfelelni a saját elvárásaimnak, vagy megpróbálom leépíteni az elvárásaimat. Időnként megpróbálkozom az egyikkel, általában a bal oldali sikertelensége után nekilátok a másik oldalnak, de eddig a lényeges elvárásaimat nem sikerült leépítenem, legalábbis nem hosszú időre. Persze, az elvárásaimat nagyszerűen formálja a környezetem, tehát, amikro sikerül a környezetemet alakítanom, akkor az akár vissza is tud hatni, ez most így érdekes kísérletnek tűnik, a gondolat, a gondolat létezik.
----

a tegnapi főszervezői megbeszélés végre megmozgatta bennem a rég hanyagolt probléma-feldolgozó üzemegységeimet is, legyen bármilyen fárasztó mind agyilag mind lelkileg a problémák feltárása és a konfrontálódás, alapvetően sokkal jobb, mint a semmi; kábé életem értelmes része az, amikor egy bizonyos érdek mellett kiállok, egy bizonyos gondolatmenetet végigviszek, megoldást keresek valamire, akár logikusan, akár kreatívan, akár erővel.
Amit egyelőre nem tudok megoldani, az leginkább az, hogy az elvárásaim szögletesek, és kifejezetten méltóságon alulinak tartom a manipulációt és taktikázást, és szennyesnek érzem tőle magam - ezért egyrészt borzasztó béna vagyok benne, ha mégis valami miatt alkalazom, másrészt a kis hang ott belül azonal megszólal, hogy gillz, ezt most külső szemlélő értheti érzelmi manipulációnak is, nem vagy elég jó, nem vagy elég egyenes. És valóban.
--

nem, ha ezt nem gondolnám végig, nem lenne könnyebb, akkor ott állnék egy csomó meglepő érzelemmel, amiknek nem látnám az okát, és még rosszul is érezném magam miattuk. Igen, ha ismerem az okokat, sokkal könnyebben elfogadom ezeket, jé, még másokban is, az empátiám magamat tekintve szinte kizárólag a logikára támaszkodik, másoknál működik amúgy az intuíció és a szimpla érzelmi azonosulás, de az is már egyfajta értés, úgyhogy, heló, megint, körbeértem.
A gyakorlati vonatkozás az ebből az, hogy kurva nehéz másnak beleszólnia az önmagamról alkotott képbe direkt tanécsokakl meg ilyenekkel, mert illesztenem kell a saját logikai rendszerembe, és azt kevesen képesek felfogni, és nekem is rengeteg energia a fordítóprogramot összeraknom két ember közé, és ekkor már rendszerint valakinek nem eléggé fontos.