csütörtök, március 15

megvolt a mai tüntet... ünneplés is, megsétáltattam a kokárdámat, mert mentünk nézni Faunlabirintusát, ami jó. Aztán kiküldtek minket 8 körül a mekiből. Az Oktogon felett vastag köd (a.k.a. könnygáz), kék fények villogtak, erőteljesen maxpaynes emlékeket ébresztve - Drímőr lebeszélt arról, h a tömeggel szemben haladjunk, pedig szerettem volna, mert az kúl. A legviccesebb egy srác volt, aki előttünk (a 4-6os villamosmegállóban) kötött sálat az arca elé.

Pedig annyira kíváncsi lettem volna. Olyan nehezek hiszek másnak, mint a saját szememnek - szerettem volna tényleg tudni, hogy mi az, amiről beszélnek. Sebaj.

Van tök jó ötletem blogláncnak is való akár, bár engem csak az ismerőseim érdekelnek ez ügyben :D

Szóval, körkérdés, ki milyen hivatásokat választana, ha lenne rá elég élete?

Én például lennék újságíró (ez ma merült fel, érintőleges lelkesedésemben). Nem ebben az életben, persze, mert ebben az életben előadóakármi (színészzenészíró) szeretnék lenni (jaja, szép hivatás, így egybe). Érdekelnek a tények, az, h mi történik olyan helyeken, amikkel amúgy csak másokon keresztül érintkezem. Tudni szer... akarom. Egy másik életemben megtanulhatnám, hogy hogyan tudathatom ezt másokkal - hogy az információ tényleg szabad legyen.

Lennék politikus, igen, képviselnék nagyobb csoportnyi embereket, megpróbálnék megoldást találni a problémáikra, és (szavakkal, érvekkel) harcolnék a céljainkért.

Lennék nyomozó, megkeresném az bűncselekmények okait és okozóit, hogy megakadályozhassuk a többit. Emberek között élnék és vigyáznék rájuk. Megpróbálnám megvédeni őket önmagunktól.

Lennék feltaláló, vonalak, alkatrészek és összefüggések között kavarogva, és az töltene el örömmel, ha alkottam valamit. Érezni, hogy ez a megoldás, ha egy csavart odébb rakok, hirtelen más lesz a világ, ha azt a bemélyedést átpakolom a túloldalra, már egészen másról beszélek, és milyen szép...

Lennék csillagász. Meg szeretném ismerni a világegyetemet, de nem elégszem meg egy részletével, én az egészet akarom, az embertelen csillagokat és az űrt.



Van még, de elég ennyi, így hirtelen.

Nincsenek megjegyzések: