jóreggelt, beszürkül az ég, tökéletes, reggel épp kicsit fáztam, mert egy réteggel kevesebb volt rajtam, bár így maradna még sokáig, de nem fog, az időjárásnak nem sajátja a megfelelő tartományban tartózkodás.
Kinyílik a világ, csak ne nyíljon ürességre, mert az kiégeti a szemet és az agyat.

Néha úgy érzem, hogy átesem a szöveten, a szálak között, nem engem tartanak meg, vagy nem az elképzeléseimet és vágyaimat. A túlélő üzemmód kényelmesebb lehet, ott kevesebb csalódástól kell félni, ott a csalódás helyett meghal az ember.

A tavaszi találkozó szervezése egyrészt kellemesen gördülékenynek tűnik. Némiképp többen szervezzük, mint amennyi szükséges lenne, de asszem pont nem többen, mint amennyi embert egyáltalán elbír. Tulajdonképpen így  oszlik el kb jól a terhelés egy hobbi-szervezésnél, azt hiszem. Nekem nyilván jó, hogy nem kell kapcsolatot tartanom a szállásadóval, meg ilyenek, a kreatív ötleteléshez is van elég agy, meg a praktikus átgondolásokra is.
Arról nem beszélve, hogy az egész betölti Áfi hazatérésével a "készüljünk a csapattal a táborra közös munkával" funkciót is.
Nyilván ... khm... kihívások elé állítja a folyamat az önbizalmamat (nem szeretem azt a nyomást, amikor meg kell győzni bárkit a hozzáértésemről például), de ez is hasznos.
Az a mantra segít, hogy "nem neked kell megcsinálnod, azér vagytok sokan".

A Turambar próba - nos, én vállaltam. Amikor tudunk próbálni, az tök jó, de.