hétfő, április 18

Tavaszi találkozó összefoglaló

Akkor most időt szakítok rá, talán megvárom, hogy a délutáni álmosság átadj a helkyét a koraesti energiának vagy minek.

A találkozó szervezésére már nem tudom, mikor kaptam ihletet, de legkésőbb akkor, amikor azon gondolkodtam, hogy a leendő családfőimmel közös dolgot kéne véghezvinni, és erre kitűnő alkalom a tavaszi találkozó. Szóltam Celebromnak, írtam Cuccnak és Áfinak, Cucc lelkesedett, Áfi Japánban volt (még nem voltunk benne biztosak, hogy egyáltalán hazajön-e). Celebrom megemlítette, hogy Rayan meg Pók is érdeklődtek, meg, h ő is szeretne benne részt venni. Ugyan úgy gondoltam, hogy ketten is meg lehet szervezni a találkozót (illetv a később csatlakozó Áfival hárman), de, ha már jelentkeztek, akkor miért ne?

A célom az volt, hogy péntek-vasárnap időtartammal foglaljunk szállást valami nem túl messzi, nem túl drága helyre, ahol lehet akár várost nézni vagy kirándulni, és... ennyi. Nem gondolkodtam programban (illetve csak annyira, hogy "igény esetén").
Aztán az első megbeszélésnél, a pályázatot végignézve kellett választani főszervezőt, akkor mondtam, h oké, leszek, írjunk engem be rá. Úgy is lett, bár a pályázatba a projektmanager szót írtam. Akkor találtunk netes kereséssel BP-től messze valai szállást, ezért muszáj volt még keresnem párszor nekem is, mert úgy éreztem, muszáj lennie közelebb is valaminek, ami nem Várgesztes meg Visegrád. Találtam, egy tatai kemping tűnt megfelelőnek, sok hellyel, fűthető kisházakkal, ilyesmi, és nem is volt annyira drága. Gyorsan rákérdeztem, van-e még hely, ideiglenes foglalási szándékot is jeleztem, mert a pályázathoz és költségvetéshez kellettek a konkrétumok.

Aztán úgy alakult, hogy csak én nem értem rá a helyszín felmérésére, ezért a többiek nélkülem mentek le Tatára, és ott végül a szomszédos helyet választották, mert az eredetivel voltak gondok (már nem tudom, hogy mik).
Itt tuti hibát követtem el, mert nem voltam lent, nem ragaszkodtam hozzá, hogy mindenképpen tudjak arról, ha  netán szállást váltunk, és ezt utólag sem jeleztem. Nem változtatott volna persze semmit, mert meggyőztek arról, hogy nem fontos a fűtés április közepén. De legközelebb tuti szőrözőbbnek kell lenni mindennel.

Közben alakult lassan a minimálisra tervezett program is: szerettünk volna bulit, akadályversenyt, meg esetleg sportprogramot, egyik sem tűnt olyan dolognak, amit nagyon kell sürgetni.

Az hamar feltűnt, hogy már négyen is marha sokan vagyunk, aztán Áfival együtt öten pláne (Celebrom végül nem szervezett aktívan egyéb elfoglaltságai miatt), úgyhogy igyekeztem arra koncentrálni, hogyha más el szeretne vállalni valami részfeladatot, azt hagyjam, akkor is, ha ettől úgy érzem, nekem semmi dolgom. Mert ugye, a főszervezőnek végsősoron az a feladata, hogy mindenről tudjon, és vitás kérdésekben döntsön, vagy legalábbis segítse a döntést (demokratikusabb szervezések esetén), ill. viselje a döntések után a felelősséget.
Sajnos egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy ezt mindenki ugyanígy gondolta (lásd a helyszínváltoztatást pl.).
A tanulság az, hogy legközelebb ezt ki kell mondani, leírni vagy valami, mert ugyan nem lett belőle nagy baj, de lehetett volna komoly félreértés (csak kicsi volt). És aztán ragaszkodni kell hozzá, fenntartva a tévedés lehetőségét.

A pályázattal szerintem időben elkészültünk, viszont azzal nem számoltunk, hogy Ankalimonnak egy teljes hetébe kerül ellenőrizni a költségvetést, és rábólintani a projektre, ami nélkül nem lehetett elkezdeni a kiírást és reklámozást sem.
Legközelebb bárkitől is függ a kezdés (aki nem mi vagyunk), rá kell számolni 3-4 napot, és azonnal zaklatni kell, mert nem bízunk a felettesekben, kivéve, ha nyomós okunk van rá, de még akkor sem.

Emiatt későre csúszott a kiírás, bár a többi előkészületet nem zavarta meg.
Nem hiszem, hogy érezhetően többen jöttek volna, ha egy héttel korábban írjuk ki a találkozót, de azért már-már közelítette ez is a vis maiort :D

A programtervezésben lényegében feleslegesnek éreztem magamat, a többiek nélkülem is elegek lettek volna a dologhoz, de ez, azt hiszem, igazából jó dolog. Talán arra érdemes legközelebb odafigyelni, hogy ki mennyi mindent vállal el, mert egy ekkora szervezésnél, ennyi emberre nem tartok megengedhetőnek semmi komolyabb frusztrciót vagy idegeskedést. Pont.

Az megint csak a személyi vismajor, hogy péntekre előadásom lett kiírva, ami után aztán még csak le sem tudtam menni, mert elhúzódtak a dolgok.
És még problémák is adódtak, bár azokat a lent lévő többiek tökéletesen kezelni tudták, még elméleti szinten is (úgy értem, a szállással kapcsolatos kommunikáció Póké volt, a pénzkezelés Cuccé, Rayan a józanész volt, Áfi meg a szabad gyök, én meg lettem volna az ötödik kerék :D).

Utólag hallottam személyi súrlódásokról is, amik a szervezésből fakadtak - na, asszem ilyesmiket kellett volna elsimítania a nem jelenlévő főszervezőnek, pláne, ha más dolga nincs is.

Az akadályversenyt elsősorban Pók szervezte, mindenki más különböző fázisaiban volt aktív. Mental note: ha tudni szeretnék valamiről, azt nekem kell megkérdeznem, ne reménykedjek abban, hogy a tudás birtokosának fontos lesz megosztani az információt.
Nyilván profibbank tűnt volna a dolog, ha tudom, hogy Pók és Cucc mit és hogyan terveztek, mert a konrkétumok megbeszéléséből előzőnap kimaradtam, de ez nem lett végül baj.

Az esti buli jól sikerült, nem voltak annyira unalmasak a zenék sem, mint szoktak, arányaiban hoztuk az emtété tánccsoportját, a karaoke is jó volt, azokat meg nem lehet bulizásra kényszeríteni, kik nem akarnak.

A célját a találkozó elérte, közösségi élmény pipa, akadályverseny, amit élveznek, pipa, buli, amiben énekelnek, aztán táncolnak, pipa. Mi jól érezzük magunkat, pipa.

Különben legközelebbi találkozónal érdemes minimum előzetes jelentkezési létszámot megállaptani, és, ha nem éri el a minimumot a jelentkezettek száma, akkor lemondani. Vagy reagálni rá, mondjuk helyszínváltással vagy programváltással, vagy bármivel. Ez az eddigi gyakorlatból, és most is kimaradt, és majdnem veszteséges lett az alacsony létszám miatt. Szürreális módon az mentette meg, hogy a szállásadó nem teljesítette a feladatait (meleg víz, közös helység biztosítása), ezért kevesebbet fizettünk végül, mint eredetileg kellett volna.
Ja, igen, és a kis találkozókra is előzetes szerződés aláíratása kell szállásadókkal.

No, ennyi.

6 megjegyzés:

zs.gothpunk írta...

Praktikus összefoglaló. A nagy részéből nem érződött a legtöbb dolog egyszeri résztvevőnek, azaz nekem. A létszámhiány talán egy kicsit, az volt számomra egy fura dolog, hogy a szerepjátszós társaságra igényt formált Pók a vetélkedőhöz, holott ugye "semmi sem kötelező", de végül ez sem volt igazán gond, mert nyilván, ha nyilván.

Hogyha jól gondolom, akkor a költségeket hiába sikerült lefaragni a szállásadónál, az egyszeri résztvevő abból nem lát semmit a hiány miatt?

csncz írta...

én nem tudok semmilyen személyi súrlódásról. szervezőként szerintem mindenki annyira vett részt, amennyire akart, mindent megoldottunk.

Zsolt: nincs tervben pénzvisszafizetés. valamiből fenn kell tartani az egyesületet

Insane.kismanO írta...

csncz: ezt a fajta gondolkodást kéne sürgősen abbafejezni az MTT berkein belül
Tudod, nem az a baj, hogy nem jön vissza a pénz, mert leszarom, azt a fejenkénti ~900 HUF-ot, menjen gyógyszerre...
Viszont. Azért lett kevesebb a fizetnivaló, mert nem kaptunk elég melegvizet és kurva hideg volt a szobákban - ergo Pók bevethette magát és beintett a szállásadónak.
Ergo az MTT abból tartja fent magát, hogy XY inkább büdös maradt és/vagy megfázott.
És ez teljesen természetes.
Hát bizony mondom én pejparipa pipilője a zegyesület popójába.
Nem azért van gusztusom pénzvisszafizetést követelni, mert szükségem van az apróra, hanem az ilyen ordas nagy faszságok miatt, amit még van is bátorsága egy szervezőnek leírni.
Alásszolgája.

Ádám írta...

Részemről köszönet a szervedzőknek, hogy még betegen is elég jól éreztem magam, és ez főleg a program és a rápörgő emberek miatt volt így.

A pénzügyi szabályzat keretein belül van, ha pl. szállásgondok miatt arányosan visszamegy pénz a résztvevőknek, az össz-költségvetés pedig így bevételhiány (itt alacsony létszám) miatt veszteséges, ezt az MTT per definitionem fedezi (így nyilván a 10% sem merül fel). A ktsgvetés indokolatlan kiadási többletét szankcionálja a társaság pénzügyi szabályzata. Szóval, ha felmerül átgondolás, ez nincs tiltva tudtommal.

csncz írta...

Manó: kb. kikérem magamnak, amit írtál.

gondolom akkor beszélünk a részvételi díj visszafizetéséről, én személy szerint leszarom az 1500 forintom sorsát.

Insane.kismanO írta...

csncz:
• A várt komfort helyett hideg víz és fűtetlen szobák = vis maior
• Az ígért és a megkapott szolgáltatás különbözetét visszatartani = tudatos fogyasztói magatartás
• A más kellemetlenségén szerzett különbözetet nyereségként jóváírni = pofátlanság
• Ezt teljesen természetesnek beállítani = ostobaság

A korrekt magatartás ilyenkor: a résztvevőknek felajánlani a visszatérítést, a (valószínű) többségnek megköszönni, hogy nem kéri azt az 500-1000 forintot, a (valószínű) kisebbségnek szó (célzás, morgás, stb.) nélkül visszafizetni.
End of story.

Természetesen kikérheted magadnak, csak a fentiek fényében nem tudom, pontosan mit is?

Ádám: ez így teljesen OK