az öblítőszagú estében azon gondolkodom, h Inszéjn a szememre vetette kb kétszer, h én azzal jövök, Odafönt meg tudtam csinálni (a kajabevásárlást, mosást, akármit). Hát ja. Kellett az önigazolás, hogy képes vagyok azokra a dolgokra, amik a szülőktől vagy bárkitől független lét megkövetel, se több, se kevesebb. Valahogy erőt adott, hogy arra gondoltam, már voltam egyedül, és elboldogultam. Most is. Eddig kb hat hónapot éltem úgy, hogy nem családdal vagy barátokkal - és az nagyon távolinak és idegennek tűnik. Még most is.
De ezzel együtt jól esik visszagondolni a lakótelepre, a szobámra, amiben csak én voltam és senki más, az erkélyre, a hideg ködökre, arra, hogy a magaménak éreztem a zöld rétet a csontba vágó széllel meg a  kutyákkal. Meg ilyenek.
Túlságosan elkényelmesedtem.