kicsit a három (vagy mennyi) évvel ezelőtti emlékek tértek vissza, amikor Odafentre költöztem, és az  első időkben nem is nagyon voltam otthon - konkrétan az első hétvégét a forgatással töltöttem, és csak hajnalban, ködökben értem haza.
Lényegében ez is egy költözés, még ha fizikailag nem is mozdulok el, de lenne vele munka, pakolás, takarítás, hiányzó dolgok felmérése és beszerzése, csupa izgalom és kacagás, de nem vagyok annyit otthon.Talán majd a hétvégén.

Ezt meg még régen rajzoltam, de szerintem aranyos. Jé, a bloggerbe integrálva van már a piknik, lehet a képeket szerkeszteni. Váó.

A szívforgáccsal meg értelmes próbánk volt tegnap. Most, hogy van egy csomó hangszerünk egyszerre, egyre pofásabbak a dolgok. Kéne megint felvenni, hogy kiderüljön, mennyit fejlődtünk május óta. Én magamat sajna még mindig kevéssé hallom, bár most az új mikrofonnal legalább keésbé zajos, amit hallok :D

Majd otthon is ki tudom már próbálni, Gitárosunk hegesztett nekem kábelt - illetve a próbahely tulaja, mert ő javította ki. 

Holnap egyetemi évfolyamtársaimnak van találkozója. Még nem tudom, h szeretnék-e menni - igazából azt hiszem, nem. Persze, mondjuk Böbével jó lenne találkozni, elvégre vele jóban voltam, de az egyetem maga még mindig frusztrál, pedig már évek óta vége. Egy hosszú, sokéves kudarcélmény, az volt. Nem vagyok róla meggyőződve, hogy a képességeim voltak kevesek - basszus, azért eleve ciki, ha ez egyáltalán eszembe jut. Azt mindig is tudtam, hogy nem vagyok mérnöknek való. Akkor miért lepődöm meg, amikor kiderül, hogy valóban nem? Ez nem intelligencia kérdése, ez az affinitásé. 

Ahogy nem vagyok asszisztens sem, nem lelkesít hosszú távon az, ha kizárólag mások munkáját támogatom, és nem hozok létre alanyi jogon semmit. Jelenleg ugye ezt csinálom, és tudom, hogy nyomulhatnék jobban, hetente kéthetente új dolgokkal, beszélni emberekkel, rágni a főnököm fülét ilyesmik - de ez nem megy. Kitöltöm a rendelkezésemreálló teret, nem kiszorítom magamnak.