hétfő, szeptember 19

időnként játszom megint css-sel, néha jobban sikerül, néha kevésbé. Ma reggelt javascriptet olvastam, tegnap este a jquery-t próbáltam felfogni, az előbbit azért nagyjából sikerrel, mert már nem először futok neki. Azt mondjuk már érzem, h az actionscripttel zseniálisan keveredik az agyamban. Meg egyelőre a function szót egyelőre mindig lefordítom függvénynek, és attól nem feltétlenül jobb nekem.
Nyilván a lényeg az, hogy vannak ezek a kódok, amiket szépen belerakok a html-be, és csodálatos dolgokat művelnek, és elég, ha felismerem a paramétereket, amiket szabad (vagy kell) változtatni.
Nyilván várhatnék addig, ameddig a CSS-t úgy felturbózzák, h nem lesz szükség iyl világi hívságokra, de addigis.

Némileg egységesebb színvilágot kapott a szobám attól az egyspáros pokróctól a széken, egész boldog lettem tőle. Meg a lehetőségektől, hogy mennyi mindent fogok tudni át és berendezni otthon. Felmerült, h továbbáll a nagy ágy, aminek őszintén örülnék, mert ahhoz képest, hogy mennyi helyet foglalok el alvás közben, baromi nagy helyet foglal ő el a szobából, ami egyben ugye a nappalim is, megminden.
Néztem is ágyakat, egyelőre van egy Kikás fémrácsosoldalú ágy, amihez kell még matrac, vagy valamelyik kinyitható kanapé egy másik nagy bútorboltból, még nemtom. A kinyitható tulajdonképpen praktikus, és nem néznek ki rosszul, meg nem kell külön matrac hozzá. A fém ágy meg pozőr - bár egy kicsit talán túl csini. De az is jól működik kanapéként, ha díszpárnák és ágytakaró.
---
ja, azt akartam még mondani, hogy kaptam ihletet az új meséhez, meg úgy általában kezdek visszakapaszkodni az elviselhető létérzésbe.
Ismerkedem időnként új zenei formákkal - most épp dubstepet hallgattam, vagyis asszem, amiből az első kifejezetten tetszett, viszont azóta erősen úgy sejtem, a baromira meghatározó basszus-alap pont annyira meghatározó, hogy elmossa az rédemi különbségeket a különböző ... hm... számok között. De aláfestőzenének amúgy jó, pláne, ha mondjuk a basszus hallatszik  hangszóróban.

megmegmég, na, ezt elfelejtettem már. Kezdek nem szédülni. De tényleg, elkezdtem kísérletezni, h mi az, ami segít a szédülés/kóma ellen, egyelőre kevés sikerrel. Talán a kávé segít időnként, de a szőlőcukor, a cukor, az evés úgy általában nem. A friss levegő. vag a sétálás sem - max séta közben szédülök. Az alvás sem, a hétvégén volt időm aludni, aludtam is, maradt a kóma.
Rágyújtottam, attól se lett jobb (phű), egyedül a kávé, ami mintha, de azt meg pont akkor ittam meg, amikor elkezdett sötétedni, és lehet, h végülis az volt a segítség.
Bonyolult dolgok ezek.

2 megjegyzés:

LeFay írta...

Nálam szédüléskor a kávé segít, illetve valóban, a sötétség. Nem tudom miért, nem hiszem, hogy a fényviszonyok. Talán a vele jövő hőmérséklet, meg légnyomáskülönbségek... :P de a sötét :)

gothposeur írta...

hm. vhogy meg kell ezt tanulnom kalibrálni :D