kedd, október 11

Kaptam dicséretet énekórán, hogy mióta újra járok (kihagytam egy hónpot a tábor környékén), stabilan tudom tartani a jó hangomat. Meg egy hónap alatt megtanultam az Evanescence számot, és lassan a Garbage is kész van. Legközelebbra azt hiszem, viszek újakat, mert ugyan viszonylag sokszor viszek egy-két új számot, egy részük hamar lemorzsolódik. Például Within Temptationökkel is próbálkozhatnék, már csak a hangmagasság miatt is.
És nyilván többet kell gyakorolnom. Mondjuk ma este, úgysincs más programom.

A hideggel még nem tudtunk mit kezdeni, tudom, telefonálni kéne, mert nem mindenki olvas e-mailt. Majd. A telefonálás macera, úgyhogy azt halogatni fogom úgyis. Pláne, h asszem lejárt megint a kártyám, vennem kell folytatást.

Kéne menni Kömtre, kéne nézni őszi Zebegényt, forraltborozni, beszélgetni, kempelni csak úgy a sok félidegen között. A program nem igazán érdekel, keretjátékra nincsen igényem, a rendek közül nincs olyan, ammi tetszene. Írnék megint szívesen, bár legutóbb már túl sok ember volt, a táborban meg túl sok szabadidő kellett volna hozzá - azért lehetne még összehozni valami jót. Tánc érdekelhetne, de a leírása egészen semmitmondó, és koreográfiát nem annyira tanulnék, amit nem zárt ki a leírás. MEg a szmájlizós jópofi leírás sem vonzó, sajna. Kézműveskedéshez sosincs türelmem, kirándulni nem így akarok, fotózni megintcsak nem (abból max a beálíltott protréfozózás jönne be, talán, nagyon talán), a rajzos rend leírása se vonz, harc rend most nem, musicaleket nem szeretem, bár ez az egyetlen, ami talán. Igazából, ha ide jönnének néhányan, akikkel együtt szívesen, akkor lehetne értelme. Hm, akár. Ha meg úgy érzem, hogy nem tanulok a dologból, vagy nem jön be, vagy akármi, akkor simán kiszállhatok belőle bármikor. Pl., nem akarok unalomig hallgatni béna énekléseket és giccses dalokat, de, ha bízom Milék kreativitásában, akkor mér ne?
Szóval jelentkeztem, aztán, ha játszani akarunk inkább, az is opció :)

Közben telik a délelőtt, a tenni kéne valamit szintje elég magas szinten pörög, borzasztó, ez csak délután szokott fejbevágni.
Mondjuk, most nem nézek sorozatot, lehet, h az a hiba.
--

ja, azt majd lefelejtettem, h tegnap úgymond főztem, okéoké, tojásrántotta,amibe szalonnát meg  szép nagy gombákat raktam (a gombával jól jártam, ehetem ma is, nehogy életrekeljen a hűtőben :P).



Nincsenek megjegyzések: