nem tudom, miért gondolom úgy, hogy felébredek a blogolástól (nem), de úgy hív az üres oldal. Jöhetnének azok az elmélkedések, amikor körmondatokban fogalmazom emg, hogy jobb lenne üresen hagyni, zárójeles magvas mellébeszélések, meg a szükséges megminden a végére - a tudatosság szép dolog, időnként tényleg, és úgy tűnik megtanulok kívülről és belülről élni egyszerre, sőt, de ez enm az a nap, óra perc, amikro a kohéziót fent tudom tartani huzamosabb idei - akár egy bekezdés, sőt, mondat erejéig.

Persza az utolsó pillanatban a szavak elkapják a lezuhanásra készülődő utolsót is, mert a lekerekítés megtörténik, még olyankor is, amikor nem lenne szükséges.
A dolgok befejeződnek.

Próbálom elhinni, hogy ez a vaníliás tea feketetea, és a kávé után htni fognak, és felébredek, de nem, nem, nem. Azt most át tudom érezni, milyen az az álmosság, amikor az ágy hív, megjelenik előttem a képe, meg az érzés, hogy mennyire jó lenne az új matracomon, meg az új huzatomban, meg szembecsukva aludnialudnialudnialudn - így hát.

A szomszédok közelségének megvan az az előnye, hogy 5 percen belül átértem szombaton a Menedékbe, miután fél óra alatt összeraktam a jelmezt meg a sminket az ikrekséghez. Semmi eredeti, arcfelezős móka (nőies smink/natúr, elvileg fiúsabb), Szozsi hippisége ütős volt, meg a mérleg Gandalf nyakában, meg... meg felsorolhatnék mindenkit, nem teszem, mert fárasztó, de tetszettek a jelmezek.
Most nem volt filozofálás félrészegen, majd máskor, most csak úgy. Azért az elgondolkodtató tendencia, hogy mindkét emtétés exem képes nagyjából ugyanazt az antiszocialitást felmutatni társaságban. Muhaha.
Pénteken vigyorgó emberek jöttek szembe velünk meg a fejünkön utazó matraccal.

Vasárnap vámpírokat öltünk, nem megy nekem ez az "oldjunk meg questeket okosan" stílus, megint rá kellett ébrednem.

Kicsit éberebb vagyok talán.