Collapsing like houses of cards
and landing on splinters and glass
They crush your heart but spare your feet
like judging people you've yet to meet
well time is running fast
upon your reflection
Például befejeztem az ötödik évadját a Supernatural-nak, sokat levont az értékéből, hogy tudom, van folytatása (és már nézem is, persze). A sztori miatt kellett az az ötödik évad, mi? Nekem nem annyira hiányzott, lehetett volna tömörebb az egész. És most komolyan, főszereplőkért mikor fog az ember izgulni? Amilyen szépen lekerekítették a történetet, annyira nem fogott meg. A lényegen már túlvoltak a főszereplők, lejátszották a meccseiket egymással, azt már nem lehetett fokozni, amit Dean meglépett a második-harmadik évadban, Sam a negyedik évadban. Bájos a Káin-Ábel páhuzam, de nem mentek bele, maradtak az angyalok mostanra már egészen okafogyottá vált családi problémázásán. Gabriel vs Lucifer párbeszád még oké volt, annak lehetett volna tétje, Michael viszont megmaradt érdektelen alaknak, és egyszerűen nem tudott érdekelni, mi a harc, hogyan zajlik, vagy mit vágnak egymás fejéhez. Egyáltalán, minek beszéltek szavakkal? Egymás között? Hű, ez viszont legalább sztoriötletet adott... nem tudom, hova mesélem be, talán gillziába lehetne, ha mesélnék ott... mindegy... ohh, elvesztetem a fonalat, nézek utána, gurul a gombolyag.
A tegnap este jó volt. Hazamentem, és játszottam, aztán egy negyedpohár bort megittam Julival, mire rávettem magam, hogy elinduljak. Nem érzem jól magam mostanában, a szokásos sötétség repült be gót lelkembe megminden, taktikákat kell váltanom az élet- és gondolatvitelemben. Igazából asszem a valaholmég mindig a komfortzónám határán van elindulni emberek közé. Már nincs meg az az idegesség, ami mondjuk a Gyár felé font csomót a gyomromba - hogy ott el is tűnjön a fekete-piros falak között -, de a visszhangja még igen. Próbálom magam köré teríteni a szplínt, de nem megy igazán, ez a köpeny kifakult, keresnem kell a póztárból mást, ami ugyanazt fejezi ki, csak ... éjfekete múlt, turambar, muhaha. Válogatok a háttérzene és villámlás között, igen, az egy mesei zöld mező, ez meg a szivárványszínű buborékok, van olyanom is, és az aranyszínű villanás, az meg pláne. Én ez vagyok, inkább válogatok tudatosan, mint félrevezetem magamat azzal, hogy "olyan vagyok, amilyennek mutatom magamat". Nem hiszek benne, hogy bárki is felvett viselkedések, pózok, tanult magatartások nélkül tud önmaga lenni, nem iszem el senkinek, aki netán magáról ezt állítaná. Csak vannak, akik összenőnek az álarccal, vannak, akiknek elüt az arcától, vagy éppen kicsi rá vagy tökmindegy. Lássunk át a szemkivágáson, és kész.
És érdekes kiísérletezni, Az álarcokkal. MEg az érzéseimmel, megvizsgálni, kipróbálni, másnaposnak lenni, felvenni és kiporolni, és sóhajtva facepalmot gyakorolni a tükör előtt. A saját történetemben nincsenek útjelzők, nincsenek titkos kódok, nincsenek questek, kiábrándítóan unalmas, ha nem látok bele többet. Hát tessék.
aludni kéne
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése