Kék

Teljesen kész vagyok, nem tudom, mitől, elvégre marhára élvezem a hétvégéket, meg az estéket, meg úgy általában mindent, ami nem a munkahelyemen történik. És azért itt se rossz, érted, kellemes az idő, zenét hallgatok, van kaja, tea, kávé, és még túl se vagyok terhelve. Midnenesetre több hete tart már az, hogy a munkaidő végét várom tele izgalommal, ami egyrészt jó, mert legalább várok valamit, másrészt nem, mert lelkiismeretfurdalásom van az elfelejtett/elhalasztott dolgok miatt.

Ma hajnalban még kínlódtam a kurzusos feladattal, most kifejezetten kevés volt az időm rá, tekintve, hogy szombat estére jutottam el oda, hogy rájöttem, hogyan és mit kéne kezdenem a dologgal, addig mondjuk előzetes szükséges dolgokat csináltam, meg elmentem pánikolva a Gellérthegyre (oké, napközben Szozsinál is voltam, meg volt más dolgom is). Aztán hajnalig olvastam, másnap korábban keltem, nekiültem a feladatnak, befejeztem az egyik feladatot, oké, félsiker, de legalább, aztán ebéd után elkezdtem a második mockupot is összerakni, ami szerintem már jobban sikerlt, bár, asszem a funkcionalitások egyik felét csak az elsőben csináltam meg, a hiányérzetem meg azért nem szólt, h kellene az a másodikba is. Mindegy, nem érzem ezt gyors prototípusgyártásnak, mert ugyan gyorsabb, mintha le kellene valahogy scriptelnem, de... de ettől még nem párórás meló, pláne nem elsőre. Elég a panaszkodásból, valószínűleg én vagyok a béna, nem a feladat nehéz. Mindegy, örülök, hogy egyáltalán sikerült leadnom.

Vasárnap Janie hazaért, most már reméli, hogy tényleg, erről írt a blogján is, ez jó volt.

Ma elmarad az írórend, cserébe megpróbálok mostmár továbbjutni Eva kalandjaival a holtpontok sokaságán.

Időjárás: kielégítően szeles. És esténként felhős. És tegnap végre esett is, a rendeléseket le kéne adnom.

Kicsit utazhatnékom is van. csüt-péntekre szabit vettem ki. Úgyis majd játszom fanfictiont olvasok írok egész nap.

Ja, kék a körmöm, mert gyerekkamaszként az estimélyégkék volt a kedvenc színem, de azért az elég snassz, mert kb minden második embernek.

azt hiszem, mindenkinek kötelezővé tennék elolvasni pár jobb fanfictiont, mondjuk vmi videojátékkal kapcsolatban, aki szeretne nőket (is) megcélzó játékot készíteni/írni. Magamat is beleértve. És nyilván csak akkor, ha nem csak mély és magvas mondanivalója van a történetnek, hanem a robbantgatós-világmegmentős-énleszekalegjobb-vágybeteljesítek stuffból is raknak bele, a fun kedvéért. Elképesztő, hogy milyen erős és addiktív az a szociális-narratív fókusz, amivel még mindig csak óvatosan próbálkoznak, - legalábbis a játékok többségében. 

Most olvastam el egy alternatív me3 részt, és ennek a ... hm... fele Shepard személyes viszonyairól barátairól és szerelméről szólt, és heló, erre van igény, ha ránézek a ME fanfiction 10000-es létszámára csak egy oldalon. Nem kell játéktechnikailag is beépíteni (ahogy gyakran a világmegmentős plot is csak girlang az ugrálás/szörnyölés közben well, szörnyölésre lehetne érdekes alternatívát találni, heló, házépítés  :D), elég ha kapaszkodók, következetesen megmnden.

Most a tábori keretjátékra vonatkoztatva rájövök, hogy ott ezt azzal szándékozom megoldani, hogy a CsapatHőseim kvázilive-félimpóban fogják nyomni, annak meg a lényege a szociális interakció, hiszen lényegesebben bénábban tudjuk modellezni a fizikai erőszakot, mi inkább azzal szenvedünk, hogy komolyan vehető harcrendszerünk lehessen. 

tehát: fanfictiont olvasva nyilvánvalóvá válnak a felhazsnálói igények. ennyi.

----

amúgymeg, volt csütörtök este érdekes szocilális interakciókkal és beszélgetéssel, úja aranyösvény: occupy my world, úgy működöm, hogy bólyákat lés útvonalakat helyezek le a körülvevő pusztulatban, Zónában, és onnantól kezdve az az enyém, tehát biztonságban járhatok benne.Ezt jelenti az, hogy a valóságra is kiterjesztem az "önmagamat". 

Például tegnap este egyszercsak felkerekedtem a Gellért-hegyre, sétáltam, meg kicsit futottam is. 

a hülye feladattal nem haladok m,egfelelő gyorsasággal, erre kurvakevés az egy hétvége úgy, h azért szeretnék egyéb dolgokat is csinélni, sokat........... mindegy, egy vázlatot leadok, az is pont, lés az is haladás. Hjajj.

Át is ülök mindjárt a nagygéphez, hamár. itt most ekvésbé férek el. Ja, hogy arra nem raktam fel a programot, háháháh. 

Határidők

Regényeket olvasok, olvasok, nagyonjó. Most esett le, hogy azért a countozero-monalisaoverdrive után sikerült a diaszpórát meg most a fraktálherceget, és úgy bágyadtan összekeveredtek bennem a különböző világleírások - és bármennyire is ott van ez a csomó mindenféle adastrás új cucc, én még gibson és stephensont akarok olvasni, hát sohasem jutok a végükre, mi lesz velem.

Hétfő este felolvastam írórendben a western novella elejét, begyűjtöttem némi motivációt (köszi csajok :D) a folytatásához, aztán kedden ígéretet tettem arra, hogy jövő szerdáig be is fejezem, jajajajj. Csakmár. Aztán kiderítettem, hogy háháhá, a netes kurzusom heti feladatokkal lát el, nem én voltam figyelmetlen, hanem tényleg. Aztán tettem még egy ígéretet egy ismertetőre, ez a legijesztőbb, mert ismertető írásához számomra idegen mértékű témafókuszáltság kell, de legalább megtaláltam pár korlátot magamnak, amikbe kapaszkodhatok.
Magamnak nehezen adok feladatokat, hát tessék, adnak mások. Lehetőségek.
A veszélyek azok ott ólálkodnak az internetekben, az esti félfény szűrt hangú levegőjében és a mass effect multiplayerjében, bár alapvetően jövök le róla, a lelkesedés csökken, mostmár szeretnék mással játszani. Asszem.
A tériszonyos ne nézzen körbe a magasban, mert a pánitól megdermed. Heló, ez az életem. Most nem a nézz szembe félelmeiddel évszak van, vágyak, fókuszok kellenek. Tavasz, és még mindig csak a közepe, hívnám fel rá a figyelmedet, kedves időjárás (MUHAHA, kedves gillz).

Tegnap elkezdtem egy pénzügyi jelentéses blogbejegyzést, nem teszem ki, lényegében elköltöttem egy csomó pénzt két hónap alatt, dehát kindle, dehát ikea, dehát mtt és tábor, dehát könyvek, ennyi. El nem tudom képzelni, mások hogyan képesek félretenni annyi pénzt, amit már meg is éri, és nem fogy el abban a pillanatban, ha egy kicsit is többet költenek. De nem panaszkodom, amíg olyankor kell csak számolnom, amikor többször van többtízezres plusz kiadásom, addig még mindig én vagy az 1 % vagy miafasz. Oké, vagy az 5%.

A szorongás viszont a gyomromba fészkelte magát, mint régen, az egyetemen, lassan oylan csúcsokat is elér. De annak legalább tudtam az okát, a nem-teljesítések, a közelgő és reménytelennek ítélt leadások és ZH-k, és most megint ezt érzem, pedig nincsen senki, aki. Aki elvárna tőlem bármit túl sokat. Ne nézz rám, én eddig is itt voltam a teljesíthetetlen elvárásaimmal, a szorongás meg nem, egyelőre kizárnám ezt a lehetőséget. Kutatok tovább, mert nem értem.

Hogy valami vidámmal fejezzem be... vagy legalábbis jóval... vagy legalábbis...
cuki volt az énektanárom, megjegyezte, h jó a vigyorgós képem a facebookon, meghogy mennyit nyíltam, mióta ismer, hát ja. Ha mondjuk 10 évvel korábban tartok itt, akkor még lehet, h felvesznek vagy továbbjutok mindenféle színművészetikre, vagy akármi. Arról volt, h vidám.
Oké. Kéne írnom fanfictionoket :D

Nem jó, hogy manapság túlélőben nyomom a munkát. Eddig nem egésze ez volt, eddig elfoglaltam magam, eddig azért eredményesnek is tudtam magamat érezni, vagy a munkám, vagy a párhuzamosan végzett dolgok miatt. Most ez elfoszlott, csak a maradék pár fonálmaradt a körmeim és a fogaim között.
Mi lesz így. Nagyon sok Fontos Dolgom (és Határidőm) van. Például, ülni a gép előtt sokat szobám füstölős, esti magányában. Éjszaka bámulni a Holdat az erkélyről. Olvasni (miafasz az a marsalltudat),írni, játszani, zenélni, sorozatot nézni, mesélni, emberekkel találkozni. Tanulni. TANULNI bmeg.

Oké, elmegyek, eszem, befizetem a tábort.

öehh, és már nincs egy hónapom hátra a huszas éveimből, jut eszembe.

Ösvények

Biztos volt már ez a cím, nem ba, a hétvége és az aranyösvények. A szombat estilelkesedésemhez hozátartpzik, hogy utána másfél óra alatt befejeztem a courserás feladványt, önmagamat is meglepve ezzel, és még úgy is gondolom, h tök jó ötleteim lettek a megoldandó problémára. Játszottam még egy keveset a laptopon (igazából a hangot leszámítva teljesen jó azon is, meg azért egy idő után kényelmetlen ), utána gyorsan befejeztem a Diaszpórát. Azért a vége pont annyira volt lehangolóan végtelen, hogy kifejezetten nyomasztott lelkiállapotban feküdjek le aludni, ezek az igazi rémálmok, amikor belepillant valaki egy-egy végtelenség-képzetbe.
A regény maga érdekes volt, érdekes gondolatkísérlet. Szórakoztató. Sajnos nem nyűgözött le igazán, pedig egyre inkább ezt várom mindentől, amire időt szánok, hha, naív elképzelés. Viszont a sokdimenziós terek és a csillagok életciklusa visszafészkelte magát az agyamba, még nem tudom, mit kezdek ezekkel az emlékekkel és régi vágyakkal - juteszembe basszameg, h kimaradt a tavasz :D

Mert például második napja nyitott ablaknál alszom, szombat este (!) kifejezetten melegem volt otthon, és jaj, de nagyon nem várom a kánikulákat.

Gyors tekerés a vasárnapra: lusta kávéfőzés és nettekergés, miközben kattog a fejemben a délutáni meséhez szükséges munka, amihez képtelen vagyok hozzákezdeni. Helyette berakok egy mosást, reggelizgetek, elmesélem Julinak a könyvfesztivált és a csodálatos finn írót, Juli berobog az internet elé, és utánanéz a szingularitásnak és a neurofictionnak, szeretem a fogékony embereket. Kitakarítom a WC-t egy hirtelen dühös lendülettel, lángszóró nélkül, elmondom Julinak, aki kiröhög, mert ez már munkakerülésnek tűnik, kikészítem a jegyzeteket, rendet rakok  a papírok között, elmondom Julinak, h hol tartok a mesében,  legalább két fázisban, közben kínlódunk mindketten, ő a fordítással, én a készüléssel, főzünk, aztán végre előveszem az alkoholos filcet és felírok három szót, megfordítom a matracot, mostantól a kemény fele van felül, a hátam örül, kiteregetek. Lemegyek sétálni a Feneketlen-tó köré, akkor már végre pörög a fejemben az ereklyék története, Sabre mit tervez, Adrian mit tervez, a Hajtó kicsoda, meg úgy általában, színek, lépések, nekem naponta kéne megtennem pár kört gyalog mert az jó.

Végre megérkeznek, egyszerre szinte csoda van. Játék. Egy lusta és lassú kezdés után sikerült mély problémázásba lökni a JK-kat, pedig ezt nem mára terveztem, de. Mostanra érzem azt, hogy kiforrta magát az Elveszettek mitológiája, egyre többet tudok következetesen imprózni bele, bár azért magamat is meglepem még mindig. És lassan segítőkész NPC-ket is hajlandó vagyok bemesélni, csodavan.

Az estébe még belefér egy beszélgetés a frissen bemutatott A-val, már ma van, mire álomba szédülök.

Ma reggel lelkesen összepakoltam mindent, és rájöttem, hogy ne annyira macera könyvet olvasni járművön, de már elszoktam tőle. És a Fraktálherceg egyelőre pont ugyanolyan izgalmasnak tűnik, mint az előző része, pláne, h nyilván alig emlékszem belőle a lényegi plotelemekre, szövegkörnyezetből kitalálni a tartalmat mindig végtelenül szórakoztató.

Elképzelésem sincsen, mitől tűnik ilyen zsúfoltnak a napom leírva, amikor alig csináltam valamit. Gyertek, hátköznapok.

Szingularitás a könyvfesztiválon

Szerzek teát és mesélek :) közben meg újratelepítettem a telefonomat, az is egy izgalmas menet. Hm, tesztelem. Jééééj, működik. Csak kib lassú.

Szóval az a helyzet, h egészen jól mértem fel a dolgokat, mert ez a Hannu Rajaniemi valóban nagyon jó fej és érdekes személy (legalábbis ebből a szögből), emellett meg még igen jól is néz ki. Nem, tényleg. Nem szoktam én író-olvasó találkozókra elmenni, valahogy ez is csak a népszerűségek fura vadhajtásainak tűntek, mint az autogram kérések, de ez kifejezetten tartalmas találkozónak bizonyult.
Mondjuk onnan indult számomra a nap, hogy korábban keltem egy órával, mint terveztem, ezért kényelmesen reggeliztem és kávéztam, olvasgattam, megnéztem a courserás feladatom értékelését (bahh, max pontot kaptam rá, és véleményt nem, és nem vagyok egészen meggyőződve róla, hogy.)

Gyors öltözés, lebeszéltem magam a nagyonszakadt neccharisnyáról - mégse gótbuli vagy fesztivál, így utólag tök mindegy lett volna, örvendeztem emgint egy sort a sok fémen, amit a füleimbe/re tudok rakni, aztán kissé rohanva tudtam elindulni csak, közbeiktatva a bankautomatát az utolsó pillanatban.

A Millenárist aztán egész ügyesen megtaláltam, a termet lassabban, és ott kissé értetlenül találtam a többieket, akik nem fértek már be. Jajj. Kis terem, hőseg, és jé, a székek közötti folyosóban nem nagyon ült senki, csak egy csaj közvetlenül a kamera lábánál, szerencsére Tapsi fogékony volt arra a javaslatomra, hogy csakazért is másszunk be, megtettük, majdnem felborítva a kamerát, és átmászva a földön ülő nőn, akiben nem merült volna fel, hogy esetleg elmásszon az útból, és így még pár embernek helyet adjon. Aztán egy jótét lélek felhívta rá a figyelmünket, h van még két (!) szabad hely is, én leültem a harmadik sor szélére, utána vettük észre, h a másik az első sorban van, na, én nem mertem oda beülni.  Persze azt mondják, nem lett volna ciki, ha véletlenül az összes pasi (író, tolmács, beszélgetésvezető) a dekoltázsomat próbálja nem nézni olyan másfél méterről, de én mindentől függetlenül borzasztó zavarban lettem volna.
Nyilván az első másodpercekben megállapítottam, hogy jól néz ki, kellemes hangja van, és intelligensen kommunikál az író, ezután már csak az volt a zsép, hogy valóban érdekes témák kerültek elő - interaktív neurofiction, crowdsourcingos csillagászat és az emberi agyak feltöltése aka szingularitás meg egyéb olyan dolgok, amikkel egy matematikus- scifiíró geek foglalkozik. Ezek a dolgok... ezek a dolgok nem a scifi miatt érdekesek. hanem azért, mert valóban létező irányvonalak, és akár utánanézhetnék, ki foglalkozik ilyesmivel idehaza. A gép-ember interakció, ergonómia, UX estébé azóta érdekel, h először tanultam róla, és az emberek széméra fogyaszthatóvá, kezelhetővé kell tenni a világunk dolgait. Jé. Mindegy.
Szóval sikerült megint ablakot találnom a világ egy új és izgalmas szeletére, ráadásul megint nagyon szeretnék írni, ötleteket, és befejezett dolgokat. Tudom, ha zenészt hallgattam volna, akkor zenélni szeretnék és kortárs kollaborációkat fény és hanginstallációkkal és neurofiziológusokkal. Why not?
Gyűjtöm a cetliket a falamra, mert a nagy csomagolópapír nem maradt fent.

Utána sorbaálltunk aláíratni, lesz fénykép is, majd a fűben ülve beszélgettünk ezekről és egyebekről, nagyon szeretek inspiráló emberek társaságában időt tölteni, és valódi gondolatmegosztási kísérletekben részt venni, új környezetben, új benyomásokkal. Azt hiszem, ilyesmi lehet élő kultúrális-szociális közegben létezni. Ilyenkor felébred bennem a hit abban, h néhány dolgon azért még lehet változtatni. (Vicces vagyok, amikor lelkesedem valamiért. Az mindig olyan bájosan naív és egyszerűsítő szemüveg.)

Aztán ebédkor valahogy összefutottunk Hannuval és Kirával és akkormár az egész társaság együtt ebédelt, ami különösen vicces volt annak fényében, h kb fél órával előtte jegyeztem meg, h hivatalosan is belezúgtam az íróban, hát, kár, hogy egy másik ország, ebéd közben azért kiderült, h még egy barátnő is várja, ezzel hivatalosan is pontot tettem a románcunkra, de hozzátenném, most egy nagyságrenddel megnőttek az elvárásaim (merthogy találtam olyan fickót, aki az én kiskori tudós vagy művész dilemmámból - velem ellentétben, aki ugye egyik se vagyok igazán - jól jött ki, mert mindkettő). Naszóval ebéd közben magyarázott még egy csomó dologról (jobbára Tapsi beszélgetett vele, én igyekeztem intelligensen nézni, mert ugyan érteni értettem, de megszólalni nem voltam képes angolul), bennem meg feltámadtak a mélyre temetett kiskori csillagász-részecskefizikus vágyaim. Illetve a fenti gondolatmenet.

Utána még kavarogtunk a népekkel a könyvek között, ültünk réten, szerintem lájtos napszúrást kaptam a kibaszott melegben, végül még söröztünk a végső maradék emberekkel, basszameg írni akarok vagy valami értelmes alkotódolgot most már. (Leül, megvárja, míg elmúlik.)

Hazafele aztán rossz irányba szálltam fel a 61-es villamosra, úgyhogy ennek örömére a városmajori környéken legyalogoltam pár megállót, és megállapítottam, hogy gyönyörű pontja Budapestnek, és deméghogymennyire. Meg a felhősödő égbolt, a baromira párás-meleg nyári estében.
Nem, ez már közel nem tavasz. Csak a rügyező fák zavarhatnak meg.

És most kicsit fázom, teázom, és neki kéne ülnöm a courserás leadandónak, mert holnap a mesére kell koncentálnom.

Tegnap végül mentem szociális életet élni, az alkoholtól  (és valószínűleg némely elmúlt beszélgetésektől) kicsit beszólogatósabb lettem, mint szoktam, nem mintha bánnám, vagy valami, engem szórakoztatott saját trollságom, kifejezetten tudom élvezni a szociális élet meta-dolgait, na. Kicsit sajnálom a barátaimat, amikor megpróbálom velük megosztani azokat a dolgokat, amiket én nagyon viccesnek és érdekesnek találok, mert se átadni nem tudom pontosan a relációk finom szövetét, se nem élvezhetően előadni, elnézést.
Majd egyszer megírok egy zseniális regényt, ami ezzel lesz tele, mint mondjuk Merlénél a Madrapur, amiben, ha jól emlékszem egyáltalán, az volt a legizlmasabb, ahogyrészletesen leírta a ki-mit-tesz és hogyan dolgot, over-analyzing, heló, ehhez bármikor partner vagyok.

Asszem nem megyek osztálytalálkozóra, amiért ugyan szomorú nem vagyok, mert jelenleg nem lennék képes elviselni ilyen jellegű szociáli nyomást (igen, itt az ellentét azzal, h élvezem a társasági kihívásokat, pontosítok, olyankor élvezem, ha valamennyire biztonságban érzem magam.)

Szép a koranyári este, egy leutazásról félálmodtam, meg valakiről, aki messze van, és mindig ez a délutáni aranyló napsütés jut róla eszembe, meg végtelen prérik és ördögszekerek. NEm emlékszem belőle semmire, csak a színeire, ma keveset aludtam.

Olvasom a Diaszpórát, első magyar e-book, amit megvettem, és vár rám egy gamedesign könyv mellette, amit már lassan egy hónapja megvettem (hahh, tetszik, hogy pdf-ben is odaadták örökbe), meg valami html5-ös akármi is, ha végre iőt találok, de pl. van ez a courserás tanfolyam, elképzelni nem tudom, hogy fér bele az emberek idejébe ez úgy, hogy hétközben is van határidő, és az belecsúszik a következő feladat elejébe. Mindegy, holnap lesz a a nap, amikor tudok ezzel foglalkozni valamennyit. Persze, miután a délelőttömet eltöltöttem mindenféle könyvekkel és finn írókkal. Jut eszembe, ugyehogy Miéville is jó pasi.

Kicsit rohanok körbekörbe, hátha az lecsendesít.

ma nem voltam túl használható melóben - bár, tulajdonképpen, megcsináltam egy csomó dolgot a semmitevések között, és használhatóan kommunikáltam a helpdeskkel. MEg rögzítettem méleket.

lyukasztottam fület, ebédeltem és fizettem be részlegesen számlát, herdálom a pénzt, és most esett le, h a tábort még nem is számoltam bele a dolgokba. nincs para, csak nem is értem, hogyan tudnék takarékoskodni, vagy, h eddig miből sikerült. nincs baj, nincs baj.

asszem ma hazamegyek és...ja, nem próba. akkor meg, hamár a próbáig el tudom magamat vonszolni hegedűvel és táskával, akkor már a kocsmáig is, nem?

olvasgatok könyveket inkább

Fókusz

Kaptam szabadságösszesítőt, gyanítom, h kifelejtették belőle az eddig kivetteket, mindenesetre jó volt látni, h még van 25 (még akkor is, ha már nincs). Már sejtem, h május elején leszek pár npot szabin. És azt is, hogy hamarosan kezdenem kell valamit a magam mögött húzott dolgokkal, így vagy úgy. Például nem ártana XP-t raknom a fókuszálás nevű dologra. Elkeserítő, hogy egyszerűen nem vagyok képes minden számomra érdekes dologgal foglalkozni, de be kell látnom, h már csak ilyen értéktelen véglény vagyok, és nem tudok megfelelni az általam felállított követelményeknek: hogy a jelenlegi tevékenységeim mellé pluszban odaférjen minden készség elsajátítása, amire minimum szükségem lenne bármihez, és minden eredmény előteremtésére, ami KELL. És eből most inkább az eredmények a szűk keresztmetszet.

Egyrészt, kellene gyártanom készre pár oldalt, de legalább egyet, olyat, ami tetszik is, nekem is. Ezzel együtt tanuljam meg a html5-öt és végre rendesen a javascript alapjait meg JQueryt meg efféle izéket, használjam benne eredményesen azt a sok szart, amit UX cikkek olvasása során magamra szedtem.
Például Szívforgács honlap, amit a dobosunk nem barmol szét IE6-ra hivatkozva, és nem szedi ki a css-em harmadát.
A courserás következő feladatokra sokkal több idő kell, mert angolul írni nehéz, a formázást képtelenség több platform között szállítani, és ugyan szerintem megfelelően gondolkodtam és dolgoztam tartalmilag, ha ez nem látszik, akkor baszhatom.
Fejezzem be azt a pár novellát, amit elkezdtem, és tanuljak meg végre írni. De legalább az első.
Szerezzek keverőt, és drótozzam össze a hifivel és csináljak végre zenét.
Írjam meg a királylányos a rouen-sztori soron következő vázlatait. (Honlap ezeknek is.)
Plakát a következő koncertre.
Keretjátékos feladatok rendes lekövetése és minden dokumentálása - előkészíteni egy találkozót, meg még néhányat.
Élni szociális életet, két baráti körrel, és a legfontosabb barátokkal.
Olvasni sokat.
Ügyesre fejleszteni magamat az ME multiban.
Végig kell játszanom az Alan Wake DLC-t, a Batmant, meg a többit.
Nem ártana befejezni a királylányosfantasy rendszerét sem. ÉS ledokumentálni, ofkorz.
Még mindig nem mozgok, és hiányzik.
Keressek új munkát, készítsek önéletrajzokat megminden.

És akkor még nem beszéltem arról, h milyen régen nem játszottam színpadon. És rendezni is kellene.

Ja, igen, meg a munka - és nem szabad arra alapoznom, h itt bent bármit megcsinálok. Néha igen, néha nem. Maradnak az esték meg a hétvégék, heló.

Szóval, ha ezeket nem tudom párhuzamosan csinálni és nincsenek erdményeim, akkor szánalmas vagyok, ha valamelyiket kihúzom, akkor vagy a szórakozás része veszik el az életemnek, vagy az, hogy bármilyen állásra érdemben jelentkezhessek. Mert, mit most tudok, az nyilvánvalóan nem elég. De ugye marhára nem látom, hogy mi lenne az elég.

A hétvége pompásan telt, kezdődött mondjuk egy képregényes kocsmában péntek este, ahonnan aztán a felhangosodó zene zavart ki minket. Szombaton IKEA, szereztem mindenféle boldogságforrásokat, mint pl. egy 2x2-es (fekete) polcot, két (fekete) díszpárnát, egy (fekete) ágytakarót, és egy (fekete) mécseslámpást. Onnantól kezdve minden majdnem tökéletes volt, tényleg. Illetve, onnantól, h összeszereltem a polcot, kitakarítottam, és beüzemeltem. Megint büszke vagyok a szobámra - ehhez időnként ugyan át kell rendezni, de asszem ez így működik.

Délután átjött Szozsi, főztünk kaját, amiből még maradt is, még mára is, leteszteltettem vele is a courserás feladatot, gátoltuk Julit a fordításban, dehát, kell időnként közösen vacsorázni és sörözni és cigizni az erkélyen, erre való a tavasz és a nyár és az ősz, amíg nincs hideg. Kipróbáltuk a Team Fortress 2 robotos vs módját, laptop plusz asztali gép kombóban elég jól ment, bár nem sikerült még megoldani, szóval még meg kell a pályákkal küzdeni. (Segítséget szívesen látunk, steamen játszunk, e.)

Vasárnap sok órát játszottam, dolgoztam a courserás dolgon, végül délután NYüfinél az erkélyen kávéztunk és gesztenyepürét ettünk és söröztünk, miközben Szozsi skype-megbeszélésen vett részt eg szobával arrébb, és csak néha jött ki röhögve, h "sokat beszélnek". Nyüfit is leteszteltem, amíg kutyát sétáltatott addig megírtam még egy részt a feladatból, és égül este ezt teljesen időben befejeztem, letisztáztam, képeket beillesztettem, szóval úgy gondolom, h mennyiségre minden megvolt, a minőségről fogalmam sincsen, de az elsőre úgyse szokott menni, amíg ki nem próbáltam.
Ja, játszottam utána megint.

Ó, ez a tavasz, egy kicsit le akarok fordulni az asztalom mellől a padlóra, és a hátamat pihentetni vízszintesben, meg a szememet is csukott állapotban. Meditációt a munkahelyemre. Az akadályoz meg benne, hogy járnak erre. ALudni dfjveqpokcáwokdcéwldkcsélmcqw

Olyan flowchartot csináltam, de olyat, a keretjátékhoz, ütemterv ez mgé csak, majd a mélységek, azok, ez mindig szórakoztató. Jellegtelen napokat élek, a fekete írásképem, meg a lassan lekopó naracssárga-réz körömlakkom keretezi, meg az ég felhős textúrája, és a hajnali ébredésem, meg a langyos-hűvös eső reggel, lehetne sokáig tavasz. aztán kis nyár, és hirtelen sokáigsokáig ősz.

MOST IS ESIK ÉLJEN!

Akkor mindent értek, hova folyt el az agyam.

Azt kell mondanom, jó esik így késő délutánra ez a napsütés-féleség. Ez is egy ritka szakasza az évnek, amikor ilyet írok. Ilyenkor azt hiszem, hogy sikerülhetnek dolgok. Persze, később rájövök, h nem, de az más kérdés.

most például asszem az ének után nekiülök és megcsinélom a megcsinálnivalókat, szépen mondom, és megküzdök az erősödő szorongással. kinyírom. kiéheztetem. haha. mintha megoldható lenne, hogy ne legyen szoronganivalóm. mindegy, amit beazonosítok, azt vagy azonnal megoldom, vagy elmagyarázom magamnak, h miért nem olyan fontos. Ez utóbbi persze elég necces, de akkor legalább valami-valami-valami.

Hiányoznak a nyílt egek felhővel fák levélszegélyeivel, és van a tegnapi mese a legkisebb leányról, akinek a piros esernyője fontos elem, meg a királyfi is ott van, meg a soks rá. de azért a western sztorit is meg kéne írnom, meg a... meg azt, aminek a végén szomorúan néz el a messzeségbe a Királyság Első Rektora.

You should help me. Explain yourself. Oh, show yourself. I made you from the dark matter of my subconscious, arise, arise. Let me see you, young girl. I never were you. Only partly. Mainly in games and play. Say hello to the universe, you fragile illusion, we become the new creep.

Miről szól?

Nekem tudnom kell a megbújó témát és ismernem a motívumok jelentéseit, szavakba foglalva megfogni, lerajzolni gráfokkal és számokat párosítani mellé - vagy csak tudni, hogy melyik hang és szín és mozgásélmény.

Volt egy hétvége, egészen más jellegű volt, mint a tavalyi táborszervezős. Azon kevésbé volt jelentősége a munkának, cserébe a kapcsolatok építéséért vagy mélyítéséért. Most sokat dolgoztunk, és igen, igen, ezt így kell. Csak most jó esne, ha lenne hétvégénk. Ezért se megyek tavaszi talira - rettenetesen szükségem van arra az időre, amit otthon tudok tölteni, a reggeli kávékra és reggelizésekre, délig alvásokra meg a félnapos játékokra. És nem szeretné most olyan emtétés programot, ahol valamit csinálni kell, meg időre ide-oda menni, és még az se mindegy, hogy kik vannak körülöttem.

valamikro majd, olyan egy hóna múlve, megint lenne igényem ilyen emtétés hétvégére, ahol egész nap szerepjátszhatok mondjuk a királylányos csapattal, vagy bármi hasonló, este meg iszunk és beszélgetünk.
anti-szociális mode on. Ez vagy az öregség, vagy az, hog tényleg úgy érzem olykor, hogy vannak barátaim, akik egyértelműen fontosabbak a többieknél.
meg a prioritások és a csökkenő időtartam.

Meg kell találnom a mostanában trendi nemtommiket, gondolataimat és életérzéseimet, vagy valami.

Hé.

Egy kő kimozdult a falból. Sötétnek látom a hétvégeimet, sötét falaknak a szürke hétköznapok között, ez most nem megnyugtató.
Majd megnyugszom, ha... ha a nem érthető tennivalóim végére érek és rendet vágok közöttük. Azt hiszem, kis pipákra van szükségem a task-listám mellett: holnapra összekészülni mind vásárlással, mind a keretjátékos anyaggal, amire szerda óta még nem volt időm. Meg még fel kéne venni nlhény játék fonalát is, hajajj.

kdjnaldkfvaldkvdfvnadfvkmadlfkvmadáflkvmqdé

Sending a signal

Közeleg az új arany ösvény, már várom. Szépe ez az idő, nyugalmas, a task-listámon semmi igazán sürgető, és ez kezd ugyan frusztrálni - mmint az, h nem is csinálok semmit. Nem baj, nem baj. Csak ne lennék mindig álmos. 

Két újabb felkérés NPC szerepekre. Újabb pipák. Tegnap volt egy sikeres megbeszélés, ha nem lennék ennyire hamar fáradt, most borzasztóan boldog lennék, mert kreatív és hatákony csapat áll össze, ráadásul még valamennyire hasznát is vettük az egyik gamedesignos könyvben talált okosságnak - úgy általában ez marha nehéz, mert túl általánosak vagy pont, h túl konkrétak a szempontok, és a világ minden ideje nem lenne elég mindenkivel átrágni az össze szempontot. De majd, de majd, még időben vagyunk, még. Még. 

Álmdtam is juteszembe, tegnap még, első együtteses "rémálmom", koncert volt a világvégén, elromlott a hegedűm, de a pultosnak volt egy másik, késve indultunk húgommal az autóval, és nehéz volt vezetni. Ráadásul azon paráztam, hogy dehát fél10kor kezdődik, az milyen későn van. Sötét utakon autóztunk.

Találtam újabb courserás érdekes cuccot, amit meg _kell_ csinálnom, komoly elhatározással. :Komoly arccal:

Aztán meg ott vannak az izék, amik a levegőben repkednek. Ilyen kis szikrázó dolgok. 

Meg az, hogy meséltem-e, nemtudom, megnézem, nem, szóval multiplayert játszom mostanság mass effecttel, és egész szórakoztató, és így rövid távon roppant addiktív. Persze, béna vagyok. De, amíg ennek ellenére hajlandóak velem játszani, addig tök jó. Mostmár valóban érdekelnek a különböző karakterek különböző taktikái, és a csapatjátékot meg amúgyis mindig szerettem. Jó ez. Csak álmosít a kevés alvás. Érted.

 jajhát, tudom, meg kéne nézni a részt még.

meg írni kellene, nemcsak Janie-t, bár őt is szórakoztató, az tény. MErt Janie-vel izgalmas dolgok történnek, és nála látok kiutat, meg fényt meg minden. 

másnap

mostanra állt össze a világ bennem, de ehhez kellett az, h kimozduljak énekórára, és kóvályogjak feleslegesen az allé felé, ahova végül nem ültem be kávézóba hipszterkedni, mert győzött a lustaság, és az itthoni kávé és ramen ígérete. Gyűlöljetek, alig vagyok másnapos, csak a tompaság és fáradtság, illetve valami távoli rosszullét emléke emlékeztet a tegnap estére, bár, most, h megemlítettem, elkezdett fájni a fejem is jelzésértékűen. Mondjuk reggel, amikor nem bírtam tovább aludni fél10-nél, akkor még forgott velem a világ, és nem voltam az egyensúlyom magaslatán, 5 óra alvás nem volt elégmindenhez, no. Szerencsére hajnalban rengeteg vizet erőltettem magamba, meg még a Tapsitól kapott fájdalomcsillapítót is felhasználtam, és most úgy hiszem, ez volt az, ami segített.

Ja, igen, kibaszottul berúgtam tegnap este (a saját mértékemmel persze, dehát az épp elég volt). Tudtam ugyan koncentrálva egyenesen járni, és nem voltam rosszula  buszon se, de nem, a világ ólmosan lengedezett mindenfelé, és hazaérve meg már elszállt az erőm, tehát örülök, h más nem volt itthon, mert az ajtótkat nem feltétlenül találtam el elsőre. Az alkoholra hivatkozva sokakkal beszéltem olyan dolgokról, amikhez általában nem vagyok elég nyitott, vagy bátor (meg nyilván a mások se azok normál esetben D:) - az est fényfűzérei közül különösen büszke vagyok a Viddel történő beszélgetésünk megnyitására: "nekünk most lelkizni kéne, vagy valami, nem?". A beszélgetéseket elrktároztam, majd a kis manók az agyamban (áháháháhá) szépen szortírozzák és labelezgetik őket.
És ijesztő párhuzamra bukkantam Janie és önmagam között. Nem írom le, és más számára ez nem lenne ijesztő, engem ezek a dolgok halálra tudnak rémíte... jó, nem, nem halálra. Úgyhogy inkább csendben iszom a kávémat és készülök újabb kör multiplayerre.

Azt hiszem, a lelkembe integrálódott tényleg a társaság, lassan kb annyira, mint a szekta idevonatkozó része - nyilván nem úgy nem azzal az általános intenzitással, itt inkább ilyen peak-ek vannak, míg a kabalt a rendszeresség építette.
És hű, ez fura, de érezhető az emtétés háló még így itt is. Esgallal sosem voltunk különösebben közeli barátok, de pl. az ő jelenléte volt az egyik megnyugtató pontja az estének, és azért, mert nekünk ott volt a közös másik világ és falu, még úgy is, h egy szó nem esett róla (najó, egy darab utalás). Mint amikor egy másik magyarral futunk olyankor össze, amikor ezt pont nem tartjuk cikinek :D (emtétével is találkoztam úgy, h kínos volt :D)

A jövő ijesztő, a jövő izgalmas. És itt az eső, ó, igen. Ma elmaradt az írórend, hát muszáj volt blogolnom, mielőtt belevetem magam az egyebekbe, amik cseppet se hatékonyakk meg előremutatóak - ez a hétvége elrepült, de, basszameg, nem vagyok hajlandó sokáig szenvedni ezen, a kis hangok viszont a fülemben mindig mondják, h tessék, hát ezért nem jutsz sehova, pedig mennyiminden... óheló. Majd, ha tudom, hogy mit akarok elérni az erőfeszítéseimmel, akkor majd csinálom őket. Most nem tudom. Úgyhogy játszom, az követhető és pontozható, viszlát.

 

dimenziók

a tegnapi nap a fura megrázkódtatások napja volt, eloször megnéztem a doctorwho részt, ami önmagában annyira nem volt olyan, hogy hatása legyen, mégis, ebben az új évadban én folyamatosan érzek valami feszültséget - az agyam jelez valami mintát, ami bármi lehet, de o kiegészíti úgy, hogy nyugtalanító legyen. Semmi különös tényleg, csak érzek valami légüres teret a doktor körül, és ennyi évad után látom az értelmét (még akkoris, ha nem tervezett).

Aztán végignéztem a spooks második részét, ami meg kifejezetten sokkolt egy bizonyos forró olajos jelenetével - én nem azzal felütéssel ültem le nézni, hogy itt bármi megtörténhet, meg lehet, h elszoktam ezektol a  fordulatoktól.  Ezzel a sorozat amúgy megvett magának, csak most nem merem megnézni a következo részét.

Utána meg Janie különféle sokkolódásait élhettem át, ó, igen. Majd akarok neki is blogbejegyzést az x-blogra, úgyhogy most csak annyit, hogy marhára jók ezek az agyalós ÉS érzelmileg involválós játékalkalmak.   És igen, kell energiát belefektetni az elvonatkoztatásba (ugye a Janie-Szeráf sztori anno tökéletesen beleépült a saját, személyes mitológiámba, és nem, nem triviális), de ez csak temporális szokatlanság, és csak egy újabb bizonyíték arra, hogy se a karakterem, se az NPC-im nem én vagyok. Szeretek más gondolati sémákba beleilleszkedni, ok-okozati viszonyban végiggondolni, hogy ki miért az, aki, estébé, estébé. Janie esetében szerintem minimum a harmadik alkalom volt ez.
(az meg vicces, hogy ilyen mintákat kapok ötletnek :D )

na, hazalátogatás, kaja :D