másnap

mostanra állt össze a világ bennem, de ehhez kellett az, h kimozduljak énekórára, és kóvályogjak feleslegesen az allé felé, ahova végül nem ültem be kávézóba hipszterkedni, mert győzött a lustaság, és az itthoni kávé és ramen ígérete. Gyűlöljetek, alig vagyok másnapos, csak a tompaság és fáradtság, illetve valami távoli rosszullét emléke emlékeztet a tegnap estére, bár, most, h megemlítettem, elkezdett fájni a fejem is jelzésértékűen. Mondjuk reggel, amikor nem bírtam tovább aludni fél10-nél, akkor még forgott velem a világ, és nem voltam az egyensúlyom magaslatán, 5 óra alvás nem volt elégmindenhez, no. Szerencsére hajnalban rengeteg vizet erőltettem magamba, meg még a Tapsitól kapott fájdalomcsillapítót is felhasználtam, és most úgy hiszem, ez volt az, ami segített.

Ja, igen, kibaszottul berúgtam tegnap este (a saját mértékemmel persze, dehát az épp elég volt). Tudtam ugyan koncentrálva egyenesen járni, és nem voltam rosszula  buszon se, de nem, a világ ólmosan lengedezett mindenfelé, és hazaérve meg már elszállt az erőm, tehát örülök, h más nem volt itthon, mert az ajtótkat nem feltétlenül találtam el elsőre. Az alkoholra hivatkozva sokakkal beszéltem olyan dolgokról, amikhez általában nem vagyok elég nyitott, vagy bátor (meg nyilván a mások se azok normál esetben D:) - az est fényfűzérei közül különösen büszke vagyok a Viddel történő beszélgetésünk megnyitására: "nekünk most lelkizni kéne, vagy valami, nem?". A beszélgetéseket elrktároztam, majd a kis manók az agyamban (áháháháhá) szépen szortírozzák és labelezgetik őket.
És ijesztő párhuzamra bukkantam Janie és önmagam között. Nem írom le, és más számára ez nem lenne ijesztő, engem ezek a dolgok halálra tudnak rémíte... jó, nem, nem halálra. Úgyhogy inkább csendben iszom a kávémat és készülök újabb kör multiplayerre.

Azt hiszem, a lelkembe integrálódott tényleg a társaság, lassan kb annyira, mint a szekta idevonatkozó része - nyilván nem úgy nem azzal az általános intenzitással, itt inkább ilyen peak-ek vannak, míg a kabalt a rendszeresség építette.
És hű, ez fura, de érezhető az emtétés háló még így itt is. Esgallal sosem voltunk különösebben közeli barátok, de pl. az ő jelenléte volt az egyik megnyugtató pontja az estének, és azért, mert nekünk ott volt a közös másik világ és falu, még úgy is, h egy szó nem esett róla (najó, egy darab utalás). Mint amikor egy másik magyarral futunk olyankor össze, amikor ezt pont nem tartjuk cikinek :D (emtétével is találkoztam úgy, h kínos volt :D)

A jövő ijesztő, a jövő izgalmas. És itt az eső, ó, igen. Ma elmaradt az írórend, hát muszáj volt blogolnom, mielőtt belevetem magam az egyebekbe, amik cseppet se hatékonyakk meg előremutatóak - ez a hétvége elrepült, de, basszameg, nem vagyok hajlandó sokáig szenvedni ezen, a kis hangok viszont a fülemben mindig mondják, h tessék, hát ezért nem jutsz sehova, pedig mennyiminden... óheló. Majd, ha tudom, hogy mit akarok elérni az erőfeszítéseimmel, akkor majd csinálom őket. Most nem tudom. Úgyhogy játszom, az követhető és pontozható, viszlát.