Szóval az a helyzet, h egészen jól mértem fel a dolgokat, mert ez a Hannu Rajaniemi valóban nagyon jó fej és érdekes személy (legalábbis ebből a szögből), emellett meg még igen jól is néz ki. Nem, tényleg. Nem szoktam én író-olvasó találkozókra elmenni, valahogy ez is csak a népszerűségek fura vadhajtásainak tűntek, mint az autogram kérések, de ez kifejezetten tartalmas találkozónak bizonyult.
Mondjuk onnan indult számomra a nap, hogy korábban keltem egy órával, mint terveztem, ezért kényelmesen reggeliztem és kávéztam, olvasgattam, megnéztem a courserás feladatom értékelését (bahh, max pontot kaptam rá, és véleményt nem, és nem vagyok egészen meggyőződve róla, hogy.)
Gyors öltözés, lebeszéltem magam a nagyonszakadt neccharisnyáról - mégse gótbuli vagy fesztivál, így utólag tök mindegy lett volna, örvendeztem emgint egy sort a sok fémen, amit a füleimbe/re tudok rakni, aztán kissé rohanva tudtam elindulni csak, közbeiktatva a bankautomatát az utolsó pillanatban.
A Millenárist aztán egész ügyesen megtaláltam, a termet lassabban, és ott kissé értetlenül találtam a többieket, akik nem fértek már be. Jajj. Kis terem, hőseg, és jé, a székek közötti folyosóban nem nagyon ült senki, csak egy csaj közvetlenül a kamera lábánál, szerencsére Tapsi fogékony volt arra a javaslatomra, hogy csakazért is másszunk be, megtettük, majdnem felborítva a kamerát, és átmászva a földön ülő nőn, akiben nem merült volna fel, hogy esetleg elmásszon az útból, és így még pár embernek helyet adjon. Aztán egy jótét lélek felhívta rá a figyelmünket, h van még két (!) szabad hely is, én leültem a harmadik sor szélére, utána vettük észre, h a másik az első sorban van, na, én nem mertem oda beülni
Nyilván az első másodpercekben megállapítottam, hogy jól néz ki, kellemes hangja van, és intelligensen kommunikál az író, ezután már csak az volt a zsép, hogy valóban érdekes témák kerültek elő - interaktív neurofiction, crowdsourcingos csillagászat és az emberi agyak feltöltése aka szingularitás meg egyéb olyan dolgok, amikkel egy matematikus- scifiíró geek foglalkozik. Ezek a dolgok... ezek a dolgok nem a scifi miatt érdekesek. hanem azért, mert valóban létező irányvonalak, és akár utánanézhetnék, ki foglalkozik ilyesmivel idehaza. A gép-ember interakció, ergonómia, UX estébé azóta érdekel, h először tanultam róla, és az emberek széméra fogyaszthatóvá, kezelhetővé kell tenni a világunk dolgait. Jé. Mindegy.
Szóval sikerült megint ablakot találnom a világ egy új és izgalmas szeletére, ráadásul megint nagyon szeretnék írni, ötleteket, és befejezett dolgokat. Tudom, ha zenészt hallgattam volna, akkor zenélni szeretnék és kortárs kollaborációkat fény és hanginstallációkkal és neurofiziológusokkal. Why not?
Gyűjtöm a cetliket a falamra, mert a nagy csomagolópapír nem maradt fent.
Utána sorbaálltunk aláíratni, lesz fénykép is, majd a fűben ülve beszélgettünk ezekről és egyebekről, nagyon szeretek inspiráló emberek társaságában időt tölteni, és valódi gondolatmegosztási kísérletekben részt venni, új környezetben, új benyomásokkal. Azt hiszem, ilyesmi lehet élő kultúrális-szociális közegben létezni. Ilyenkor felébred bennem a hit abban, h néhány dolgon azért még lehet változtatni. (Vicces vagyok, amikor lelkesedem valamiért. Az mindig olyan bájosan naív és egyszerűsítő szemüveg.)
Aztán ebédkor valahogy összefutottunk Hannuval és Kirával és akkormár az egész társaság együtt ebédelt, ami különösen vicces volt annak fényében, h kb fél órával előtte jegyeztem meg, h hivatalosan is belezúgtam az íróban, hát, kár, hogy egy másik ország, ebéd közben azért kiderült, h még egy barátnő is várja, ezzel hivatalosan is pontot tettem a románcunkra, de hozzátenném, most egy nagyságrenddel megnőttek az elvárásaim (merthogy találtam olyan fickót, aki az én kiskori tudós vagy művész dilemmámból - velem ellentétben, aki ugye egyik se vagyok igazán - jól jött ki, mert mindkettő). Naszóval ebéd közben magyarázott még egy csomó dologról (jobbára Tapsi beszélgetett vele, én igyekeztem intelligensen nézni, mert ugyan érteni értettem, de megszólalni nem voltam képes angolul), bennem meg feltámadtak a mélyre temetett kiskori csillagász-részecskefizikus vágyaim. Illetve a fenti gondolatmenet.
Utána még kavarogtunk a népekkel a könyvek között, ültünk réten, szerintem lájtos napszúrást kaptam a kibaszott melegben, végül még söröztünk a végső maradék emberekkel, basszameg írni akarok vagy valami értelmes alkotódolgot most már. (Leül, megvárja, míg elmúlik.)
Hazafele aztán rossz irányba szálltam fel a 61-es villamosra, úgyhogy ennek örömére a városmajori környéken legyalogoltam pár megállót, és megállapítottam, hogy gyönyörű pontja Budapestnek, és deméghogymennyire. Meg a felhősödő égbolt, a baromira párás-meleg nyári estében.
Nem, ez már közel nem tavasz. Csak a rügyező fák zavarhatnak meg.
És most kicsit fázom, teázom, és neki kéne ülnöm a courserás leadandónak, mert holnap a mesére kell koncentálnom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése